Varga Mihály: Már 3000 milliárd forint összegű magyar állampapír pluszt adtak el

2019. december 16. 17:27
A kormány az államadósságon belül tovább kívánja növelni a lakosság kezében lévő állampapírok arányát – emelte ki a pénzügyminiszter.

Szintet lépett a magyar állampapír plusz (MÁP+) értékesítése, az eladott mennyiség átlépte a 3000 milliárd forintos határt – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány az államadósságon belül tovább kívánja növelni a lakosság kezében lévő állampapírok arányát. A kabinet elképzelése szerint a mostani mintegy 7500 milliárd forintról 11 ezer milliárd forintra szeretnék emelni a lakossági állampapírok mennyiségét.

A folyamatot jelentős mértékben segíti, hogy 43 napja a postán nyomtatott formában is megvásárolható a MÁP+, a papír alapú változatból már 45 milliárd forint értékben vásároltak – jegyezte meg a miniszter. Varga Mihály kiemelte: míg 2010-ben a (hazai össztermék) GDP 4 százalékát tették ki az államadósság kamatterhei, addig ezek a kiadások tíz év alatt a GDP 1,9 százalékára csökkentek. A pénzügyminiszter az állampapír-vásárlás területi megoszlásáról elmondta: az eddig értékesített magyar állampapírpapír plusz 45 százalékát Budapesten és Pest megyében vásárolták meg, utánuk az eladott mennyiséget tekintve Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén következik a megyék között.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: jelenleg nem tervezik, hogy változtatnának a MÁP+ feltételein. Azt is közölte, hogy jövőre sem dollárban, sem euróban nem terveznek devizakötvény kibocsátást. Van azonban olyan terv, hogy úgynevezett zöldkötvényeket bocsát ki a kormány a jüan- és a jenpiacon – mondta a miniszter. Jelezte, hogy a japán piacon a szamuráj-kötvényekkel jó ideje jelen vagyunk, és a jüan piacon is már 2 éve megjelentünk. Varga Mihály egy kérdésre elmondta: eddig csupán 1 milliárd forint értékben váltottak vissza papírokat a magyar állampapír pluszból, ami a 3 ezer milliárd forinthoz képest elenyésző arány.

(MTI)

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Úgy, mint Japánban:-))))
Így gondoltad?

Marhaság. Ez a pénz bármikor visszakapható, míg a bekekolcsont sorsolták.

Nem mindig. Ha nem sorsolták ki akar névértéken is, akkor semmit nem "nyert" vissza a bekekolcsont jegyző. Persze voltak szerencsések, akiknek akár tízszeres értéken sorsolták ki a bekekolcsont. A Nagymamám nem volt ilyen szerencsés. Sokszor még névértéken sem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés