Kende Ágnes

A szegregált budai szociológus, az integrációs fogócska és a középosztály elüldözése

2019. augusztus 6. 08:00

A budai szociológus azzal kergetné el a középosztályt az országból, hogy megszüntetné a szabad iskolaválasztás lehetőségét. Eközben ő nem élt a lehetőséggel, hogy olyan iskolába adja gyermekeit, ahol vannak romák. Inkább szomorúan a budai elitiskolát választotta.

Putre Devla tre granyica, Devlale, Putre Devla tre granyica, T’aven khere chorre roma, Devlale – épp ezt hallgatom a kalotaszegi Mérából; erdélyi cigány népzenét. 
 
Pár hónappal korábban viszont még Csipkés Vilmos bácsit, az arlói cigány mesemondót hallgattam egy tanfolyamon. Amúgy pár évtizede az erdélyi cigány közösségekben még nem volt „a” mesemondó, minthogy – Nagy Olga tapasztalata szerint – mindenki tudott pár mesét. Ahogy általában táncolni is mindenki tud, elég elnézni a mérai vagy a szászcsávási cigánysorra, esetleg a Csíkszereda melletti Őrkőre. No, de ezek csak úgy, bölcsészes kalandozásból jutottak eszembe, miközben a cigányzenét hallgatom – és Kende Ágnes szociológus (CEUeszmefuttatását olvasom a 168 Órában, Ónody-Molnár Dóra hiperhosszú felvezető kérdéseivel, melyekből megismerhető az alákérdező újságíró álláspontja is. Valójában tehát egy Ónody-Molnár–Kende duplaszerzős publicisztikával van dolgunk, interjúnak álcázva. Szóval ezt betűzgetem. És sok minden eszembe jut róla.
 
Amiről szó lesz:

– a baloldali értelmiségiek népboldogító elképzeléseit befogadni nem kívánó, szűk látókörű, rasszista középosztályról
– a baloldali értelmiségiek népboldogító szándékairól, melyek ezúttal Kende Ágnesnek a szabad iskolaválasztást minden rossz gyökereként bemutató lamentációiban testesülnek meg
– a louisianai feketék küzdelméről Obama doktríner integrációs ötletei ellen
– a baloldali értelmiségiek erőszakos gerrymanderingelési szándékairól
– hogy a baloldali népboldogító, vagy inkább népjavító értelmiségi miként üldözné el a középosztályt az országból
– a baloldali népjobbító szándékok hazug mivoltáról
– a népjobbító baloldali értelmiségiek kaffkai átalakulásáról önző rasszista középosztálybeliekké (transzklasszánsok a ciszklasszánsok helyett, azaz az osztályhelyzetüket puszta akarattal változtatni képes progresszívek)
– és még Chilét is megnézheti, hogy néz ki Budapestre rárajzolva.
 
 
Kende Ágnes, a baloldali népjavító értelmiségi
 
Szóval, a Kende Ágnes-interjú részletei a 168 Órából:
 
Spoiler 1.: 
 
„A körzethatárok átalakításával is próbálták segíteni azt, hogy ne létezzenek szegregált körzetek. A romák fogyatékossá nyilvánítása visszaszorult. A probléma az volt, hogy azokhoz a strukturális okokhoz, amelyek a szelekciót fenntartották, jelesül a szabad iskolaválasztáshoz, továbbá a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokhoz nem mert hozzányúlni a kormány, mert nem volt meg hozzá a politikai ereje.”
 
Spoiler 2.:
 
„Ugyanakkor nem gondoltuk azt, hogy 3200 iskola kellene. Ha a helyzetet a roma gyerekek oktatási integrációja szempontjából néztük, azt láttuk, hogy sok iskolát be kellene zárni, egész egyszerűen nem kell minden faluba egy kisiskola. Még akkor sem, ha ez a falvaknak fájdalmas.”
 
Spoiler 3.: 
 
„Az önkormányzat oktatási referense elmondta, hogy mennyire szimpatizál az integrációs törekvésekkel, a körzethatárokat ennek megfelelően át is rajzolták. Aztán az iskolaigazgatók már összetették a kezüket, hogy
 
hiába minden, a szülők kijátsszák a körzeteket, átjelentkeznek máshová.
 
Az egész lényege az volt, hogy tehetetlenül állnak a szülői akarattal szemben. A szabad iskolaválasztás nem szűnt meg, csak valamennyire megnehezítette a körzetesítés.”
 
Spoiler 4.:
 
„Az embereket nem lehet meggyőzni. A szülők mindig optimalizálnak.”
 
Summa summarum, magyarra fordítva: Kende Ágnes szerint a romák iskolai integrációja érdekében gerrymanderingelni kell az iskolakörzeteket, azaz határaikat úgy kell átrajzolni, hogy vegyes lakosságú körzeteket alkossanak. Majd meg kell tiltani a szabad iskolaválasztást, oda kell járatni a gyereket, amelyik körzetbe lakik, punktum. Persze az iskoláknak megfelelő színvonalúaknak is kell lenniük.
 
Mindezt már csak azért is el kell hinni a budai szociológusnak, mert ő sokáig New Yorkban járt iskolába, ahol sokat tanult a rasszizmusról, elméleti igénnyel is, valamint az elméletet Bronxban lakván volt lehetősége gyakorlatra váltani. 
 
 
 
Obama a feketék ellen
 
Nos, éppenséggel, hogy, hogy nem, volt alkalmam kilenc hónapig Bronxban lakni. Bronxban lakván pedig igencsak érdekeltek az amerikai történetek. Elmondok egyet, ugyan nem bronxi, ámde louisianai, tudják, ahol 1865-ig rasszista gyapotültetvényesek korbácsolták a fekete rabszolgáikat a fenségesen hömpölygő Mississippi partján, majd miután a rabszolgaságot eltörölte a polgárháború és betiltotta  egy alkotmánymódosítás, még száz évig szegregálták az egykori rabszolgák leszármazottait, akik csak a busz hátsó ülésére, a vendéglőkben pedig a nekik kijelölt helyekre ülhettek le, de még a közcsapok is duplázva voltak, egy szép és tiszta a fehéreknek, egy lepukkant, töredezett zománcú a feketéknek. Igaz, hogy a történet 2012-es, ekkor pedig már régen semmiféle szegregáció nincs Louisianában, sőt dübörög az integráció, már ha van még kit integrálni negyvenévnyi integrálás után.
 
Én nem vagyok Csipkés Vili bácsi  az Ózd-közeli Arlóról, hogy lenyűgözően mondjak tündérmeséket, mert ugye –  amint azt Baka András moldvai mesemondó megjegyezte egyszer – „nem mindenkinek van tálentja, hogy a mesét elmondja olyanformán, hogy mindenki szeresse”, s ezt a mesét például Kende Ágnes nem fogja szeretni. Ráadásul ez nem is tündérmese lesz, bár az is lehetne, elvégre a tündérmesék legjellemzőbb vonásai megtalálhatók benne: hiány keletkezik, azaz megtörik a világ rendje, melyet a hős különféle kalandokon keresztül menve, csodák segítségével helyreállít. 
 

Baton Rouge, Louisiana (USA)

 

Hol volt, hol nem volt, túl az óperenciás tengeren, s túl az óceánon is, az Üveghegyen és az Appalache-en, a messzi Mississippi partján, volt egyszer egy louisianai fekete szegény asszony, Falesha Augustus, akinek tízéves fia igen rosszul teljesített a Baton Rouge-i általános iskolában. A dolgok akkor változtak meg, amikor 2012-ben Willie elnyert egy louisianai állami ösztöndíjat, aminek a segítségével beiratkozhatott egy magániskolába. Az ösztöndíjat Louisiana állam alapította, hogy szegény gyermekeknek segítsen bejutni jó iskolákba. A Louisiana fővárosában, Baton Rouge keleti részén található Hosanna Christian Academy meghozta a kívánt eredményt, és Willie szárnyalni kezdett.

Louisiana állam oktatási ösztöndíjprogramja nagyrészt, 90 százalékban feketéknek segített bejutni a jó oktatást nyújtó magániskolákba,

olyanokba, amelyeket gyakran a fehérek között is csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak. 

No, itt keletkezik a helyreállítandó népmesei hiány: 2013 augusztusában Barack Obama igazságügyi minisztériuma egy szövetségi bíróságon beperelte  Louisianát, hogy törölje el az ösztöndíjprogramot. Mi a fene baja lehetett Obamáéknak a programmal? A minisztérium elméletben hetvenes évekbeli szegregációellenes rendeletek betartását ellenőrizte. Nehéz lett volna azt mondani, hogy a program nem segíti a feketéket, így hát a kormányzati tisztségviselők azzal érveltek,

hogy Louisiana ösztöndíj-programja azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az állami fenntartású köziskolákba kizárólag fehérek fognak járni.
Persze a magasságos szövetségi kormány mindentudorai nem az elszegregálódó szegény fehérek miatt aggódtak, pedig ezt is megtehették volna a saját logikájuk alapján, hanem az volt a problémájuk, hogy úgymond kiszorulnak az állami iskolákból a fekete gyerekek, és nem integrálódnak a fehérek közé. Louisiana lakosságának márpedig egyharmada fekete (New Orleans pediglen fekete többségű város.)
 
Ekkor jön a hősi küzdelem, melyet szemmel láthatóan valami isteni csoda segít, hogy a hős megküzdjön az Obama-féle szövetségi sárkány hét (kilenc, tizenkettő) fejével: az igazságügy-minisztérium a fekete érdekvédelmi szervezetek nyomására ejtette az ügyet.
 
Lehet, hogy Obamának és minisztériumának Mohácsi Viktória volt a példaképe? Csak Mohácsival ellentétben meg lehetett győzni arról, hogy a helyiek jobban tudják, mi jó nekik, mint az ő dogmatikus felvilágosult cselekvési terve? 
 
 
Nos, a louisianai voucher-programba bevont intézmények körzeten kívüli iskolák, amelyeknek nem elsődleges célja az iskolán és osztályon belüli integrálás, mégis magas minőségű intézmények és kiválóan szolgálják a felzárkóztatást, esélyegyenlőséget – éppen a szabad iskolaválasztás segítségével. 
 
Spontán szegregáció és erőltetett integráció
 
Ezt csak azért mondom, mert a szabad iskolaválasztás ellenzőinek és a Mohácsi Viktória-féle iskolabezáró különítménynek általában az a meggyőződése, hogy kizárólag az erőltetett, kötelező integráció az, ami minőségi javulást hoz, és szerintük – ehhez általában megfelelő mennyiségű, igazukat állítólag alátámasztó tanulmányt szoktak fejből idézni – az nem opció, hogy egy cigányok által lakott negyedben az ottani, történetesen csak cigány diákokat oktató iskolában lehet olyan minőségi oktatást és nevelést biztosítani, ami többségi fehér osztályok nélkül is megoldaná a gondokat. Lásd Huszár-telep. Ja, és kísértetiesen hasonlít a louisianai sztori azon része a Mohácsi-féle sztorikhoz, hogy
 
a helyi feketék ragaszkodnak az ösztöndíjhoz, akárcsak nálunk a helyi romák a saját iskoláikhoz.
 
Hozzátenném, hogy a szegregáció üdvös megszüntetése után a feketék nem igyekeztek a fehérekkel vegyülni, úgy gondolták, jobb nekik a saját közösségeikben. Az hősies küzdelem volt, hogy ha beíratták a gyereket egy-egy iskolába, fel is vegyék, majd ő ott elviselje a fekete-ellenes hangulatot, és ezért minden tisztelet, elismerés kijár nekik. De amúgy a feketék úgy gondolták, jobb nekik a saját közösségeikben. A törvény pedig nem az iskolák mindenáron való integrálását, hanem a szegregáció megszüntetését írta elő, ami azért nem ugyanaz. A feketék az együttélés értelmében nem akartak mindenáron integrálódni. 
 
A hazai balos szociológusok a jelenlegi demográfiai trendek alapján kénytelenek lesznek elfogadni, hogy háromszáz észak-magyarországi cigány falu minden gyermekét még a falusi iskolák jó részének megszüntetésével is lehetetlenség lesz kevert nemzetiségű osztályokba küldeni.
 
Apropó: Kende szerint „ha központi iskolákat hozunk létre, ami miatt óhatatlanul kialakulnak a megfelelő integrációs arányok, s ha a szülőknek az lesz az élményük, hogy ezek az iskolák jó minőségűek, jól bánnak a gyerekekkel, akkor végül senkit nem fog érdekelni, van-e egy osztályban két-három roma gyerek”. 
 
Ez lehet, hogy így van, de mondok valamit: a louisanai példa, a pécsi Gandhi gimnázium és a Huszár-telepi görögkatolikus iskola esete is mutatja, hogy színvonal biztosítható erőltetett integráció nélkül is. Mi a fenéért kell hát ennyire monomán módon ragaszkodni ahhoz, hogy mindenáron összekeverjük a nemzetiségeket az iskolákban? Ahol működik, csinálják, de ahol nem, mert például közel s távol, három napi járásra nincs egy fehér, ott minek erőltetni?
 
Miért kell szétrombolni meglévő roma közösségeket, és elvenni az iskolájukat? 
Miért kellene mindenáron gerrymanderingelni az iskolai körzeteket?
 
Hogy néznének ezek ki Budán meg Miskolc környékén? Kimásoljuk Chilét a térképről, hogy a budai iskolakörzeteket összekössük távolabbi cigánysorokkal? Egy iskolakörzetbe kerül majd Rákosszentmihály és Bag, az M3-ason száguldó iskolabusszal? A nyolcadik kerületet összekötjük az első kerülettel egy iskolakörzetben, és egy adag budai gyereket beutalunk például a Magdolna-negyedben fekvő Dugonics utcai Általános Iskolába? Miskolcról csillagtúraszerűen lehet majd kikirándulni a körzeti iskolákba vagy Miskolc környékéről be a városba, egynapi hideg élelmet csomagolva a gyereknek? 
 

Kezdetleges iskolakörzeti gerrymandering-szimuláció Chile segítségével
 
Kende Ágnes jól tudja, mint azt az interjúban elejtett sóhajtozásai is mutatják, hogy a szülők mindent megtesznek azért, hogy gyermekük oda járjon, ahová ők szeretnék, és a legkevésbé vezetik őket integrációs szempontok,
 
gyermeküknek ugyanis nem az integrációt, hanem a releváns tudást és műveltséget, a továbbjutás lehetőségét szeretnék biztosítani.

Nem nagyon értem, mit kell ezen értetlenkedni.

Magyarán az integrációs fogócska rabló-pandúr-játék: a szülők így is, úgyis megpróbálják arrébb vinni a gyereket, ha nem tetszik nekik, ami egy iskolában folyik. Kende téved, ha azt gondolja, hogy ezt a szabad iskolaválasztás betiltása megoldaná. Akkor ugyanis meg lehet a dolgot oldani költözéssel. Oda költözünk, ahol a jó iskola van. 
 
És akármennyire ábrándozik Kende egy olyan rendszerről, ahol minden iskola egyenlő színvonalat biztosít, ilyen sosem lesz, nagyjából csak elméletben tud létezni, az erőltetett egyenlősítés ugyanis a történelemben rendszerint nivellálásként „realizálódik”. Szerintem inkább legyenek jobb és rosszabb, valamint elitiskolák, és legyen szabad iskolaválasztás. A diákokat meg zárkóztassák fel ösztöndíjak segítségével. 
 
Merthogy a szemét, önző középosztálybeli szülő mindenre képes: nem csak másik iskolakörzetbe költözni, hogy újratermelje a spontán szegregációt, hanem ha teheti, képes külföldre küldeni a gyerekét, aztán itthon különbözeti vizsgát tetetni vele.
 
Azaz: miközben a baloldali azon sopánkodik, hogy mennyien elmennek az országból, aközben
 
azzal, hogy megszüntetné a szabad iskolaválasztást, elüldözné az országból a felső-középosztályt.
Bár, ha jól sejtem, a szabadságpárti liberálisok logikus, adminisztratív jellegű, spontán megoldása erre a külföldi taníttatás betiltása lenne. (Vajon mit gondol erről a Társaság a Szabadságjogokért?) Miért akarja a ballib egyenlősítő értelmiségi azokat szívatni, akik nehezen megkapaszkodtak a középosztályiságban? Az előző évtizedekben nem arról szövegeltek állandóan, hogy a magyar ugaron nincs igazi középosztály, csinálni kell tehát? Egyáltalán a baller szociológusok szemléletében miért mindig a középosztály a mumus? (Amit Szentgyörgyhegyen nyaralgatva szidalmaz Kende Ágnes, miközben onnan aggódik a cigányokért.)
 
Meg egyáltalán: itt van nekünk ez a ballib értelmiség, ami rendszerint arra panaszkodik, hogy szerinte az Orbán-kormányt ezt és azt kényszerít rá a társadalomra, például a gyermekvállalást a nőkre, de azért ők rákényszerítenék a körzeti iskolaválasztást mindenkire. Vannak tehát ezek szerint rossz kényszerítések és jó kényszerítések. (Kíváncsi vagyok, hogy rasszizmus lenne-e a túlnépesedés és a klímaváltozás miatt a kevesebb gyermek vállalásának ajánlása a romák részére, vagy ilyesmiket csak a fehérektől lehet elvárni?)
 
Apropó, „spontán szegregáció”: Louisianában valóban volt szegregáció, elszegregálták egymástól a feketéket és fehéreket. Itthon nincs valódi szegregáció,
 
az úgynevezett „spontán szegregáció” egy manipulatív kifejezés, a szegregációhoz ugyanis definíció szerint központi akarat kell,
 
ha én a haverjaimmal alapítok egy ökofalut és kivonulok a világból, az sem nem jelző nélküli, sem nem spontán szegregáció. Attól, hogy egy roma közösség egy helyen él, és ezért – mily meglepő – a helyi iskola romákkal van tele, még nem beszélhetünk szegregációról. Ez egyszerűen az élet rendje. Similis simili gaudet. (Ha kell, tudok küldeni Kende Ágnesnek egy latin-magyar szótárt.) 
 

Olvassa el ezt is! A megváltó oktatás mítosza
 
 
Kende Ágnes, a transzklasszáns
 
A szabad iskolaválasztás lehetősége és az integrációs gerrymanderingről való álmodozás egyébként különös vallomásokra késztette Kende Ágnest 2018-ban: „Mi Budán, egy jó kerületben lakunk, hiába jártak a gyerekeim állami iskolába,
 
teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem lesz cigány osztálytársuk.
 
Ezt elfogadtam a valóság részeként, és nem vittem át őket csak azért egy másik iskolába, hogy megtapasztalják, milyen az, amikor vegyes az osztály összetétele. Önazonosnak kellett maradnom.”
 
Lefordítom: „megtehettem volna a szabad iskolaválasztás lehetőségének köszönhetően, hogy elveimnek megfelelően olyan iskolába viszem a gyerekeimet, ahol lesznek roma osztálytársaik, de valójában nekem is fontosabb az iskola színvonala, mint az integráció, ezért maradtunk Budán, a körzeti iskolánál, de mivel ez nem volt egy példamutató, önazonos lépés, ezért baromira meg kellett küzdenem a tudathasadásos állapottal.”
 
Ilyen tudathasadástól más hangos integrációpárti baloldali értelmiségiek is szenvednek, akik az AKG-ba, a Radnótiba, a Trefortba és hasonló helyekre íratják a gyerekeiket, ha pedig az osztályban megjelenik egy szellemi fogyatékos vagy egy roma, akkor arrébb viszik máshová (hallottam már pár ilyen sztorit), hiszen
 
az integrációs kényszer csak az önző, fehér középosztályra vonatkozik, a jövő felvilágosult abszolutista, baloldali elitjét adó másodgenerációnak mindenképp elitoktatásra van szüksége.

Mert egyenlőbbek az egyenlőknél. 

A „ciszneműekkel” (magyarán a testükkel harmóniában élő, önazonos túlnyomó többséggel) szemben létrehozott „transzneműek” mintájára tehát megalkothatjuk a transzklasszáns identitás fogalmát (szemben a ciszklasszánsokkal), amely azok identitását jelöli, akik az elnyomó struktúrák miatt kénytelenek iskolai helyett társadalmi osztályt váltani: egyik pillanatban még világlátott, széles látókörű, szegényekért aggódó értelmiségiek, a másik pillanatban pedig önző, bőgatyás, budai középosztálybeliek, akiknek mégis fontosabb a gyerek tanulmányi eredménye az integrációnál.
 
A transzklasszáció látszólag megakadályozható volna a szabad iskolaválasztással, de a struktúrák és körülmények baloldali értelmiségi foglyai abba a lehetetlen helyzetbe kerülnek, hogy mindenképpen transzklasszálniuk kell: eszményük a körzeti iskolába, egyben integrált osztályba járatás, de itt most vagy az egyiket, vagy a másikat kell feladniuk, ezzel a lenézett középosztály gyakorlatát kénytelenek követni, nevezetesen
 
vagy szemlesütve integrálatlan elitiskolába járatják gyermeküket, vagy befogott orral élnek a szabad iskolaválasztás lehetőségével.
 
Ugyan a második rövidebb ideig tartó transzklasszációt eredményez, ők mégis az elsővel élnek, minthogy ott a szabad döntés lehetőségével szemben hosszabb ideig tudják a mindenható struktúrák áldozataiként bemutatni magukat, elithelyzetük ellenére is. 
 
 
Hosszúra nyúltunk, foglaljuk össze a tanulságokat: 
 
a szülők úgyis megoldják, hogy oda kerüljön a gyerekük, ahová akarják
a szülőknek ebben teljesen igaza van
a színvonal a lényeg, ami nem függ össze szorosan az integrációval
– az egyenlősítés nivellál, az egységesen jó színvonalú iskolákat biztosító rendszer a gyakorlatban megvalósíthatatlan, ha megvalósítható lenne, akkor meg okafogyottá válna az integráció

az iskolának nem az integráció és az egyenlőtlenségek kivasalása a feladata, hanem az oktatás, amely jó esetben az integrációt is elősegíti– a spontán szegregáció nem szegregáció– a szabad iskolaválasztás megszüntetése hatalmas méretű elvándorlást okozna
– az integráció és a szegénység elleni küzdelem fontos, ám nem írhat felül minden más szempontot, vannak fontosabb tényezők– a baloldali értelmiség jó része már csak geográfiai okokból sem jár elől jó példával (Budán és a Nagykörúton belül nehéz), ha lehetősége lenne jó példával elöl járni, akkor előbújna belőle a provinciális, önző középosztálybeli, és elnyomná a New Yorkot megjárt, kozmopolita, világlátott értelmiségit.

Summa summarum: a Kende-féle társadalommérnökösködés hatalmas energiákat, sok pénzt és átszervezést igényelne, de nem hozná el a kívánt célt. Sőt, még rosszabb mellékhatásai lennének. Kende meséjének minden jó szándék ellenére sem lenne jó vége. 
 
Putre Devla tre granyica, Devlale, Putre Devla tre granyica, T’aven khere chorre roma, Devlale – Nyiss meg Isten minden határt, hogy jöjjön haza minden cigány. 
 
Aki nem hiszi, járjon utána. 
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/152814

Ajánljuk még a témában