„Ez számomra hazafias kérdés” – Egy magyar az I. világháború nyomában

A versailles-i szerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából Szarajevóban nyílt meg 2019 június 28-án az év végén megjelenő centenáriumi könyv fotóiból egy kiállítás – tudósításunk az eseményről itt olvasható.

Ennek kapcsán beszélgettünk Szalay-Berzeviczy Attilával a bosnyák fővárosban.

***

Minden könyv története egy ötlettel kezdődik. A „Nagy Háború 100 éves nyomában – Szarajevótól Trianonig” című, év végén megjelenő könyvét mi ihlette meg, hogyan kezdődött a története?

A történelem és azon belül is a 20. század eseményei mindig is nagyon foglalkoztattak, ugyanúgy, mint a fotózás. Régóta szerettem volna egy saját könyvet elkészíteni, de mindig hiányzott az átütő erejű motiváció. 2014-ben azonban rátaláltam arra a témára, amiről úgy gondoltam, hogy elég fontos lehet ahhoz, hogy 5-6 éven át foglalkozzak vele minden szabadidőmben. Négy esemény együttes hatására kezdtem el az első világháború 100. évfordulójának apropóján dolgozni a könyvemen, ami az év végén fog megjelenni. A motivációt viszont nem pusztán maga a centenárium adta,

Ez a könyv a fotóival úgy tűnik számomra, hogy egyfajta mementóként hívja fel a figyelmet a történelemre.

Mire akarom a kiadvánnyal felhívni a figyelmet? Arra, hogy

A 2014-ben kirobbant orosz-ukrán katonai konfliktus arról győzött meg, hogy a politikusok felelőtlen önzőségével és az emberek gyűlölködési hajlamával szemben még a globalizmus sem tud teljesen megvédeni. Az első világháború történetének, mozgatószálainak és következményeinek megértése, az azok való emlékezet fenntartása segíthet abban, hogy az emberiség elkerülje a harmadik világháborút.

1914 már elég régen volt, viszont a jelenkor kihívásai sok tekintetben hasonlatosak.

Való igaz. Pont ezért is volt fontos szerepe az első világháború centenáriumának, amely világszerte segített az 1914-1918-as eseményeket visszahozni a köztudatba. Az első világháborúhoz három „izmus” - a nacionalizmus, az imperializmus és a militarizmus - együttes térnyerése és tündöklése vezetett el. Ez a három tényező a populizmussal kiegészülve sajnos ma ismét egyre intenzívebb része lett az emberiség mindennapjainak.

Ebből a térségünkben mi van igazán jelen?

A legerősebb elem errefelé nyilvánvalóan a nacionalizmus, de egyre több szó esik a fegyverkezés egy új fejezetéről.​ 

Miben jelent újdonságot ez a kötet az első világháborúról eddig megjelent könyvekhez képest?

Ez a könyv az események teljes egészét mutatja be majd, kizárólag olyan fotókon keresztül, amelyek mind 2014 és 2019 között készültek a világ 59 országában. A kötet számba veszi az öt kontinens legfontosabb első világháborús temetőit, emlékműveit, csatatereit, valamint a centenáriumi megemlékezéseit. De ennyivel nem elégedtem meg,

hogy az olvasót egy izgalmas időutazásra invitáljam.

Ezért mindenhol, ahol csak lehetett, behoztam a helyi hagyományőrzőket a munkába, mert úgy láttam, hogy ettől sokkal izgalmasabbak lesznek a fotók. A világ egyik legfontosabb világháborús múzeumának, az ypres-i Flandriai Múzeumnak az igazgatója ezt a koncepciót elítélte, mert szerinte a hagyományőrzők tevékenysége inkább káros, mivel sokszor etikai és történelemhamisítási kérdéseket vet fel. Én ezzel a nézettel a legkisebb mértékig sem tudok egyet érteni.

Pontosan ezért nagyon fontos szerepet játszanak a könyvemben, nagyon hálás vagyok mindegyiküknek.

Itt, Szarajevóban, az éppen megnyílt fotókiállításán úgy láttam, hogy nem csak a hagyományőrzőket, de állam- és kormányfőket is szép számmal bevont a munkájába.

Jól látta. A két világháború kitörésében és az azokat követő 75 évnyi béke fenntartásában a nagyhatalmak vezető politikusainak kiemelkedő szerepe volt. Ezért az ő megjelenítésüket is fontosnak tartottam a könyvemben, így a centenáriumi eseményeket kihasználva lefotóztam azokat is, akik a 100 évvel korábbi eseményekben fontos szerepet játszó országok vezetői ma: Donald Trump, Vlagyimir Putin, Emmanuel Macron, Angela Merkel, Recep Erdogan és még sokan mások.

A könyv készítésekor olyan helyszíneket is meglátogatott, amely kapcsán talán egy-két helyin kívül nem nagyon sejtette senki sem, hogy az egy első világháborús helyszín volt. Hogyan szerzett ezekről tudomást? Történészeket kérdezett meg?

Rengeteget olvastam, az interneten is, de leginkább nagyon sok angol nyelvű könyvet az 1914-1918-as időszakról. Mivel a britek a Keleti Front kivételével a világon mindenhol érdekeltek voltak a hatalmas birodalmuknak köszönhetően, ezért nagyon jelentős szakirodalom érhető el ebben a témában Londonban. De ugyanígy Franciaországban és Belgiumban is mindig sok új irodalom akadt a kezembe.

Viszonylag sokan ismerik részleteiben itthon, hogy mi történt Galíciában és Erdélyben, mint ahogy Olaszországban is sokan vannak, akik mindent tudnak az Isonzóról és a Trentinóról. Franciaországban és Nagy Britanniában mindenki a Nyugati Frontra és Gallipolira fókuszál, de azon túl nagyon kevés ismerettel rendelkeznek az első világháborúról. A történészeket leszámítva valóban

akik tudják, hogy mi történt például Kamerunban, Szamoán, a Kaukázusban vagy Pápua Új-Guineán. Ezekről a helyszínekről nem is létezik semmilyen magyar nyelvű irodalom itthon. Így ezekre a helyszínekre történő utazás előtt a Londonban és Párizsban vásárolt könyveim alapján készültem fel. Aztán megérkezés után sok helyen tudtam olyan részletesebb könyvet vásárolni a helyi eseményekről, ami sehol máshol nem érhető el. Ezért az utazásoknak a forrásgyűjtésben is jelentős szerepe volt. De nyilván sok olyan első világháborús helyszín, temető és emlékmű létezik Európán kívül, amiről még helyben sem lehet irodalmat találni, ezért mindig mindenhol fontos volt helyiekkel megismerkedni. Togo belsejében helyiek segítsége nélkül soha nem ütköztem volna bele Georg Phaler, az 1914-ben ott állomásozó és harcoló német alakulat vezetőjének a sírjába, ami nem egy temetőben volt megtalálható, henem egy falu egyik házának az udvarában.  

Melyik helyszín fotózása volt a legemlékezetesebb vagy akár legveszélyesebb?

Kétszer is jártam Irakban, pontosabban északon Moszulban és délen Bagdad és Baszra között a mezopotámiai hadszíntér fotózása miatt. Azt hiszem ez volt a legkockázatosabb két utam. De a legveszélyesebbek mégsem ezek voltak, hanem az az olasz utam, amikor

Halálfélelme volt?

Volt olyan pillanat. Iszonyatosan rossz időben, egy teljes napnyi mászás után egy nagyon keskeny párkányon kellett áthaladnom. miközben alattam a beláthatatlan mélység tátongott. Noha a kiváló alpinistával, Mécs Lászlóval másztam oda fel – akivel korábban már 6000 méteren is jártunk fent a Himalájában még az Erőss Zsolt-féle csapatban –, akkor ott azon a ponton nem voltunk összekötve, kapaszkodni semmibe nem lehetett, így, ha elvesztem volna az egyensúlyomat, akkor tudtam, hogy ott véget is ért volna a könyvem előkészítése. Végül 48 órányi mászás után teljesen kimerülten értem le a völgybe, és mindezt egyetlen egy fotóért vállaltam.

Volt olyan helyszínen, ami még a mai napig nyomát viseli az első világháborúnak?

Az olasz Alpok-beli helyszínek mindmáig a legérintetlenebb helyszínek. Ott fent még ma is minden úgy van, ahogy azt annak idején otthagyták.

A másik ilyen helyszín volt a szaúd-arábiai sivatag, ahol Arábiai Lawrence és az arab lázadók tevékenységeinek nyomai maradtak meg a Hidzsáz-vasút mentén. Még az országba sem egyszerű bejutni, nemhogy a hatalmas sivatagban bármit megtalálni. Nekem sem ment volna, ha ehhez az utamhoz nem kapok teljes támogatást a szaúdi kormánytól, ami egy helikoptert is biztosított a küldetésem sikeres teljesítéséhez.

És mi az, ami a leginkább megváltozott? Ahol már tényleg csak nyomokban lehet találni meg az első világháború emlékeit?

Ez az első alkalom, hogy ilyet kérdeznek: most gondolkodnom kell. Igen, a keleti fronton Belorusszia és Ukrajna ilyen volt. Ahhoz képest, hogy milyen mennyiségű harcok voltak a területeiken 1914 és 1917 között,

De a Balkánon és a Kaukázusban sem volt egyszerűbb a dolgom.

Mikor és milyen nyelven fog megjelenni a könyv? Úgy tudom, hogy nem csak magyarul.

Elsősorban angolul fog megjelenni a könyv, nemzetközi forgalomban. Egyrészt tartalmából adódik ez. Nagyon jelentős az első világháború kultusza az angolszász országokban, ezért az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon van az ilyen könyveknek jelentős piaca. Másrészt a kötet elkészítésének jelentős költsége csak a nemzetközi piacon térülhet meg.

Ha nem következik be nagyobb nemzetközi konfliktus, akkor lassan, de biztosan itt lesz 2039, majd 2045, belátható távolságba kerül a második világháború centenáriuma is. Tervezi Szalay-Berzeviczy Attila, lesz-e annyi ereje, hogy ezt a könyvet folytassa?

Remélem, hogy igen. 67 éves leszek, amikor az a centenárium elkezdődik, úgyhogy jó formában kell majd tartani magam, mert az egy 7 éves projekt lesz, melynek során majd egy sokkal nagyobb területet kell majd bejárnom Pearl Harbortól Sztálingrádon át Hirosimáig.