Haza kell hozni a tudást

2019. április 26. 11:01
Visszatalálhatunk ahhoz a hagyományhoz, amikor az idősebb generáció a fiatalabb kezét fogja. Ez viszi előre egy ország sorsát.

Nagy Csomor András interjúja

 

Mi vitt téged a közigazgatási pályára? A legtöbb fiatal, különösen a friss diplomások általában ódzkodnak a közigazgatás hallatán?

Alapvetően két különböző dolog vitt a közigazgatási pályára. Egyfelől nálunk ez családi hagyomány, hiszen férfi felmenőim nagy része a közigazgatásban dolgozott. Az egyik oldalon nagyapám, dr. Kilényi Géza az Alkotmánybíróság alapító tagja, a másik oldalon dédnagyapám, dr. Takács József Szolnok polgármestere volt. Édesapám is dolgozott egy keveset ezen a területen, ugyanis amikor a Fidesz megalakult, akkor ő volt Csepelen a kampányfőnök, majd informatikus lett, aztán a MÁV-nál információbiztonsági szakértő. Szóval ez az egyik fele, a családi hagyomány. Másfelől

a közigazgatás egy családias légkörű munkahely,

kellemes közeg. Az emberek sokkal kevésbé próbálják gyilkolni egymást, mint a versenyszférában.

Hosszútávra tervezel a közigazgatásban? Vagy csak kipróbálod?

Úgy hiszem, hogy ez az én utam. Persze nem látok a jövőbe, de egyelőre nagyon tetszik, barátságos környezet. 

Politika vagy közigazgatás? A barátságos jelző talán nem igaz mindkettőre.

Igen, ez így van. Szerintem a politikán belül vannak csapatok, amelyekben komoly csapatszellem lakozik. Ez lehetőséget teremt egy családiasabb közeg kialakítására, ebben pedig sokkal kellemesebb versenyezni. Az embernek így vannak szövetségesei, támogatói, barátai, akikkel vállvetve szállhat szembe a kihívásokkal. 

Az imént felsoroltál néhány nevet a felmenőid közül, akik nagy szellemi örökséget hagytak rád. Van benned megfelelési kényszer feléjük?

Ez egy jó kérdés. Egy bizonyos szintig van, hiszen nagyon magasra tették a lécet. Kétfajta ember van. Az egyik, aki meg sem próbálja, hiszen azt gondolja, hogy túl magas az a léc; és van, aki úgy van vele, hogy próbáljuk meg, hátha sikerül hasonló sikereket elérni egy újabb területen. Lesz ami lesz. 

Vannak elvárások a család részéről?

Édesanyám sokkal szigorúbb, ami azért érdekes, mert édesapám apukája volt az alkotmánybíró. Édesapámmal nagyon szigorú volt nagyapa, talán pont ezért édesapám engedékenyebb természetű. Viszont édesanyám szigorú nő. Nem karrier szempontjából kell elvárásokra gondolni. Ez sokkal inkább a kötelességtudat, a felelősség, rendszeretete terén nyilvánul meg. Ő volt az, aki a zoknikért mindig megjegyzéseket tett a szobámban. 

Te a közigazgatási ösztöndíjprogram tagja vagy, ahová egy pályázat útján kerültél be. Mit gondolsz a programról?

Szerintem ez egy nagyon fontos kezdeményezés, hiszen elősegíti a különböző generációk közötti együttműködést. A „mentorságnak” Magyarországon nagyobb hagyományai vannak, mint az emberek gondolnák. Egy szakterületen belül az inasságnak feleltethető meg a generációk közötti együttműködések tekintetében. Viszont a globalizáció során ez a tradíció elhalványult. A közigazgatási ösztöndíjprogram

egy kitűnő kezdeményezés arra, hogy visszataláljunk ahhoz a hagyományhoz, amikor az idősebb generáció a fiatalabb kezét fogja.

Ez viszi előre egy ország sorsát. Úgy gondolom, hogy ez egy hatalmas lehetőség a számunkra, hiszen más országokban sokkal ridegebbek ezek a szerkezetek, a közigazgatás is sokkal magasabb falakat épít maga köré. 

Hogyan találtál rá az ösztöndíj programra?

Nálam sajátosan alakult ez a történet. Az Alapjogokért Központ és a Matthias Corvinus Collegium egy tudományos exkurziót tartott közösen Siófokon, ahol a meghívott díszvendég Gulyás Gergely volt. Még nagyapám temetésén beszélgettünk, bátorított, hogy költözzek haza egyetem után. Siófokon fölhívta a figyelmem a Közigazgatási Ösztöndíjprogramra, amely Orbán Balázs egyik zászlóshajó-projektje. Hétszeres túljelentkezés volt, és ötvenen kerültünk be. Többfordulós rendszeren keresztül vezetett az út az ösztöndíjig. Életrajz, motivációs levél, szóbeli interjú, teszt, nekem honosítanom is kellett a diplomám. Most ráadásul az ösztöndíjak összegét is emelték 130-ról 250 ezer forintra, amely sokkal nagyobb ösztönzést, versenyképesebb juttatást ajánl az érdeklődőknek. 

Szolnoki relikvia 1848-ból

Mennyi időre kötnek veletek szerződést?

Tíz hónap maga a program, ebből három hónapot egy általunk választott külföldi intézményben kell tölteni, amely időszakra nagyobb ösztöndíjat kapunk. Én Londonba látogatok, ahol a magas lakhatási költségek tükrében a kinti hónapokra már 440 ezer forint jár. 

A külföldi tapasztalataidra még visszatérünk, de előbb mesélj arról, hogyan lettél a program részese. Több minisztérium közül választhattak a jelentkezők, te miért a Kabinetirodát választottad?

Alaposan kikérdezték az embert, hogy mik a tervei, az aspirációiról, a múltjáról, illetve az egyéb érdeklődési köreiről. Ezek alapján ajánlottak helyeket. Persze feltették azt a kérdést, hogy hová szeretnék menni, így a végső szó a miénk volt. Nekem felkínálták a Külgazdasági és Külügyminisztérium protokoll részlegét, illetve a Kabinetirodát, és én ez utóbbit választottam. Olyanról is hallottam, hogy valaki az egyik minisztériumban kezdett, majd mivel úgy érezte nem az az igazi, átment egy másikhoz. Mindebben segítették és alkalmazkodtak hozzá. Eddig nagyon pozitívak a visszajelzések, és úgy érzik, hogy nagyon figyelmesek és segítőkészek a különböző intézményekben dolgozók. 

Március elejétől tart a program. Mit tapasztaltál ez idáig? Sokat tanultál?

Az igazat megvallva, azt hittem, hogy vasmarokkal fognak bennünket tartani, de hál'istennek a fegyelem mellett mégis nyugodt a környezet. Mindenki professzionálisan végzi a munkáját. Nincs az a fajta idegesség, amely a versenyszférában tapasztalható. Nincsenek az embernek gyomorgörcsei. Nagyon hálás vagyok azért is, hogy azt a sok évet, amelyeket az oktatásban töltöttem, végre kamatoztatni tudom. Jelenleg külpolitikai elemzésekkel foglalkozom. Most éppen azt próbáljuk megbecsülni, hogy ki lesz az amerikai Demokrata Párt új elnökjelöltje, portrékat készítünk. Érdekesség, hogy a Demokrata Párton belül most úgy tűnik, hogy ha valaki nem meleg, vagy nő, vagy nem színes bőrű, akkor hátránnyal indul, mert a párton belül most ezek azok a szempontok, amelyeket tolni kell. Visszatérve, nem is érzem munkának, amit csinálok. Olyan, mintha a hobbimmal foglalkoznék, ez pedig hatalmas ajándék. 

A Kabinetirodánál ki alá tartozol?

Gonda Bence főtanácsos vezetése alatt a Stratégiai és Elemzési Főosztály alá, ez pedig Rogán Antal alá. 

Milyennek látod a magyar közigazgatást?

Talán még nem vagyok ott elég ideje, hogy komplex képet alkothassak, de a Kabinetirodáról azt tudom mondani, hogy egy viszonylag fiatal minisztériumról van szó, ahol még most is zajlanak változások. Úgy látom, hogy egy nagyon hatékony struktúrában működnek. Lendületes csapat. Nem látom, hogy lennének lézengő emberek, mindenkinek megvan a maga feladata. Senki nincs sem alul-, sem túlterhelve. 

Melyek a hiányosságai egy magyar közszolgának?

Az idegennyelv-ismeret tekintetében van hová fejlődnünk, bár az új generáció már sokkal jobban áll e téren, mint a korábbiak. Ezért nem értem, hogy amikor a felsőoktatásba kerülés feltételeként valamilyen nyelvvizsga letételét is támasztják, akkor egyesek háborognak. Szerintem ez nem lesz probléma, hiszen a mi generációnk már több nyelven és magabiztosabban beszél, ráadásul több lehetőségünk is adott a nyelvtanulásra.  

Ellenérvként szokás felhozni, hogy mi van azokkal, akiknek nem megy a nyelv?

Én nem hiszek abban, hogy vannak ilyen emberek. Ha valaki egyszer megtanult magyarul beszélni, akkor bármilyen más nyelven is meg tud tanulni. Kitartás kérdése.

Különböző külföldi intézményekben tanultál. Mi hozott haza?

Bármerre is mentem, bármennyire kedvesek voltak az emberek, sehol sem éreztem magam annyira otthon, mint Magyarországon. Számomra a haza, a tóalmási tüzeskolbász, az Erős Pista, a gulyásleves, a pacalpörkölt. Lehet, hogy az emberek hétfő reggel nem mosolyognak a metrón, de legalább együtt nem mosolyognak (nevet). Komolyabbra fordítva a szót, egyszerűen osztozni szeretnék a magyar sorsban. Úgy gondolom, hogy amit az őseink ránk hagytak, az nem egy olyan ajándék, amit az ember eldobhat magától, vagy bezárhatja egy vitrinbe és maga mögött hagyhatja. „Itt élned, s halnod kell”. A nyugati médiatúlsúly azt sugallja, hogy mindenhol kolbászból van a kerítés, de ez nincs így. Mindenhol rengeteget kell dolgozni. Sőt, sokkal nehezebb kint boldogulni, mint itthon, mert az egy teljesen más kultúra.

El kell menni tapasztalatokat szerezni, haza kell hozni a tudást,

és itthon értéket teremteni. Ha másért nem, a családja hazavárja az embert. Jobb élőben beszélgetni a nagyival, mint az interneten. Nem éri meg elmulasztani ezeket a pillanatokat. Nem lesznek velünk örökké. 

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés