Rövid kurzus Nagy Imréről

2018. október 15. 16:54

Sebes Gábor
Vendégszerző
Nagy Imre nem hogy meghatározó, hanem semmilyen vezetője nem volt a forradalomnak.

Sebes Gábor írása

 

A Rövid kurzus (krátkij kursz) a Szovjetunió Kommunista (Bolsevik) Pártjának a története volt, amit minden párttagnak illett, a funkcionáriusoknak pedig muszáj volt ismernie. Stílszerűen ezen a címen foglalom össze a tudnivalókat Nagy Imréről.

***

Nagy Imre az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse, a demokrácia és a nemzeti függetlenség élharcosa. Megérdemli a tiszteletet! Miért van mégis vita a történelmi szerepe körül?

Annyira érdemli meg a tiszteletet, amennyire a legkevesebb 185 ezer németajkú deportálásáért személyesen felelős politikus megérdemli. Nagy Imre, mint a kommunisták által delegált belügyminiszter nyújtotta be 1945. december 22-én a kormány elé a jogfosztó rendelettervezetet, majd ő adta ki a végrehajtási utasítást is. Nagy a német nemzetiségűek kitelepítését „magyar nemzeti kötelezettségnek” nevezte. Közel 200 ezer embert fosztottak ki, majd deportáltak Magyarországról, szörnyű körülmények között. Nagy Imre egyébként mind az 500 ezret ki szerette volna telepíteni.

Nagy 1950 júniusától 1952 júliusáig az Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének Adminisztratív Osztályát vezette. Mivel ez felügyelte a fegyveres szervezetekben a „pártmunkát”, a szovjetek feltétlen bizalma és támogatása kellett ehhez a poszthoz. 1950-ben, a legsötétebb időszakban begyűjtési miniszter (1951-ben az addig legszigorúbb rendeletet is ő nyújtotta be!). Hogyan tett eleget feladatának?  A történészek szerint 1948-1956 között a „közellátás veszélyeztetéséért” 193 826 főt ítéltek el a bíróságok, 1951-53 között egyedül több mint 120 ezret. Egyes adatok szerint legalább száz eljárás halálos ítélettel zárult. 1950-53 között több mint 600 ezer termelő hagyta el a mezőgazdaságot, közülük 220.000 1952-ben hagyott fel a termeléssel. Bár ezzel a mezőgazdasági politikával nem értett egyet, ekkor még semmiféle önállóságot nem engedett meg magának, híven teljesítette a megbízatást.

De nem a háború után követte el az első gazemberségeket. Nagy Imre 1918-ban belépett a bolsevik pártba, 1918-20 között vörösgárdista, részt vett az orosz polgárháborúban. 1921-22-ben csekista volt (a politikai rendőrség tagja), majd a Vörös Hadsereg hírszerző csoportfőnökségén szolgált. Rövid magyarországi tartózkodás után 1930-ban a Szovjetunióba emigrált, azonnal, önként jelentkezett az OGPU-nál (titkosrendőrség, 1934-től NKVD, belügyi népbiztosság) besúgónak. Legalább 203 embert jelentett fel, közülük 12-t kivégeztek. 1936-ban felvette a szovjet állampolgárságot, amitől soha nem vált meg. Nagy Imre 1938. június 30-i keltezésű, saját kezűleg írt önéletrajzában büszkén írja:

„Hosszú ideje odaadóan és tisztességesen együttműködök az NKVD-vel a népellenség minden fajtájának megsemmisítéséért vívott harcban.”

Na, kijár neki a szobor?

Ezt nem tudtam! De akkor hogy lehet szobra Budapesten és vidéki városokban? Miért van róla 22 közterület elnevezve Magyarországon?

Mert közel 200 ezer ember deportálásában és kifosztásában kezdeményezően, tevékenyen, egyetértve részt venni nem bűn, legalábbis nem akkora, mint a közreműködés az első zsidótörvény megszövegezésében és a további zsidótörvények támogatása (Hóman Bálintnak nem lehetett szobra, noha 1944-ben zsidókat mentett, és az egyetlen magas rangú politikus volt, aki élesen tiltakozott a német megszállás ellen). Mármint a baloldali megmondóemberek szerint, akik ilyen megkülönböztetéseket tesznek. Nagy Imrének jó a sajtója. 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Kétség esetén be kell szerezni a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.

Nagy Imréről többek között ezt írta az MTA: „Magas rangú vezetői pozíciókat betöltve fontos szerepet játszott a magyarországi kommunista rendszer kialakításában és működtetésében.”

Ennek alapján a törvény szerint nem viselhetné ma Nagy Imre nevét közterület és közintézmény. Az önkormányzatok és a törvényességet felügyelő kormányhivatalok azonban nem tartják be a törvényt, hanem az Akadémia véleményének további, a törvény szempontjából irreleváns részeire hivatkozva („Megtisztelve érezheti magát az a közterület, amely nevét viselheti”) megtagadják az intézkedést. Onnan tudom, hogy levélben kerestem meg az illetékes kormányhivatalokat.

Mégiscsak Nagy Imre volt az, akinek az 1953-as miniszterelnöksége alatt kiengedték a börtönökből és Recskről az embereket, feloszlatták az ÁVÓ-t, és ki lehetett lépni a termelőszövetkezetekből!

Ez mind igaz. Szovjet utasításra őt választotta meg ezeknek az intézkedéseknek a megtételére az MDP vezetősége, majd ennek nyomán az Országgyűlés. Mivel Rákosi és társai csődbe vitték a társadalmat, reformokkal igyekeztek újra megszilárdítani a kommunista párt helyzetét.

Még a termelőszövetkezetekből való kilépés lehetőségét is Berija tanácsolta.

Az 1953-as amnesztia nem vonatkozott a legtöbb politikai elítéltre. A szabadon engedettek nem kapták vissza ingóságaikat, nem térhettek vissza lakóhelyükre. Bár az ÁVH internálótáboraiból 3234-en szabadultak, 659 fő ellen közülük azonnal bírósági eljárást indítottak kémkedés, háborús bűntett és hasonlók vádjával. Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt is voltak politikai perek és kivégzések. 1954 őszétől kezdték szabadon engedni a koncepciós perekben elítélt kommunistákat és szociáldemokratákat. Az ÁVO feloszlatása pedig olyan jól sikerült, hogy 1956-ban a népharag hatására Nagy Imrének újra fel kellett oszlatnia.

A Magyar Tudományos Akadémia kiemelte a szakvéleményében, hogy „az 1956-os forradalom tapasztalata kommunista meggyőződését háttérbe szorítva a nemzeti forradalom vezetőjévé tette. Az 1990-es választások után összeülő országgyűlés első határozatában törvénybe iktatta, hogy az új demokratikus Magyarország előzménye és alapja az 1956-os forradalom és szabadságharc, amelynek meghatározó vezetője volt Nagy Imre. Emlékét külön törvény is megörökítette, az 1996. LVI. törvény szerint ugyanis Nagy Imre személyisége, államférfiúi magatartása, erkölcsi helytállása elválaszthatatlan az 1956-os forradalomtól és szabadságharctól, a demokrácia és a nemzeti függetlenség eszméjétől. A 2002. XXX. törvény Nagy Imréről elnevezett magas magyar állami kitüntetést hozott létre. Megtisztelve érezheti magát az a közterület, amely nevét viselheti.” Ezért csak megérdemli az utókor tiszteletét?!

Ha ez az értékelés igaz lenne, akkor megérdemelné. De nem igaz!

Nagy Imre nem hogy meghatározó, hanem semmilyen vezetője nem volt a forradalomnak.

A demokrácia és a nemzeti függetlenség nem azt jelentette az ő számára, amit ma mindenki számára jelent. 1953-ban a szovjetek kívánságára megválasztották miniszterelnöknek. Híven végrehajtotta, amit vártak tőle, mégis, 1955-ben leváltották, a szovjetek egyetértésével. Ez mélyen sértette, ettől kezdve kezdett eltávolodni a szovjetektől, bár tanulmányait, írásait továbbra is kiküldte Moszkvába. Az „öt alapelvet” tette magáévá, miszerint az egyes országoknak a nemzeti függetlenség, a szuverenitás, egyenjogúság, területi sérthetetlenség és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján kellene együttműködniük. Ellenezte a katonai tömböket, mert a Szovjetunió a Varsói Szerződés alapján itt állomásozó, megszálló katonasága miatt tudott beleszólni a magyar belpolitikába és váltatta le a miniszterelnökségből. Ez azonban nem akadályozta abban, hogy október 26-án – miután 25-én, a Kossuth téren a szovjet tankok a tüntetők közé lőttek! – ő is egyetértsen további szovjet csapatok Budapestre hívásában. 

Dr. Horváth Mikós hadtörténész október 25-e és 29-e között 45 sortüzet számolt össze. Érdekes, hogy a történészek fel sem vetik Nagy Imre politikai felelősségének kérdését ezekért. Vessük ezt össze mondjuk a Horthynak tulajdonított felelősséggel a fehérterrorért. Ebből is látszik, hogy Nagy Imrét minden más történelmi szereplőtől eltérő mércével mérik, aminek nincs köze a történelmi tényekhez.

Erkölcsi helytállására csak két példa: az egyik az utolsó rádióbeszéde: „Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van” – majd azonnal a jugoszláv követségre menekült. A pesti srácok meg, akik hittek neki, harcoltak és meghaltak értelmetlenül. A másik: a követségre csak a kommunista párttag munkatársait és családjukat vitte magával. A kisgazda Tildy Zoltán és a parasztpárti Bibó István államminisztereket búcsú nélkül hagyta ott a Parlamentben. Még csak nem is figyelmeztette őket, hogy gondoskodjanak a saját biztonságukról.

Mit jelentett akkor számára a demokrácia és a nemzeti függetlenség?

A külpolitikai függetlenség akarása egyáltalán nem kapcsolódott nála össze a belpolitikai függetlenség és szuverenitás akarásával.

Fel sem merült benne, hogy az ország népének kellene döntenie a társadalmi rendszerről, amiben élni kíván.

Soha egy pillanatig nem adta fel a szocializmus építésének célját, a kommunista párt vezetésével. Mikojan és Szuszlov október 27-i jelentésükben így idézik Nagyot: „Úgy határoztunk, hogy a lázadás fegyveres elfojtása mellett a megbékélést, az értelmiség és a néptömegek megnyerését szolgáló politikát fogunk folytatni, elébe megyünk a népi mozgalomnak és a nemzeti érzéseknek, hogy élére álljunk ennek a népi mozgalomnak, és ezáltal szétverjük az ellenforradalmárokat, és megőrizzük a népi demokratikus rendszert”. Amikor 1953 júliusától kezdve vissza akart térni az 1948-as koalícióhoz, az a már lefejezett és kommunista társutassá vált pártok beemelését jelentette volna a hatalomba, azzal a céllal, hogy kiszélesítse a szocializmus építésének a társadalmi bázisát. Esze ágában sem volt megfontolni a szabad pártalapítás vagy a szabad választások lehetőségét. A rablott holmi (gyárak, üzletek, földek, lakások) visszaadása végképp idegen volt tőle. A Nagy Imre-csoportban Gimes Miklós volt az egyetlen, aki következetesen végigment az úton, és eljutott a valóban szabad választások követeléséig. Őt tekinthetik baloldali demokraták az előfutáruknak és a hősüknek, Nagy Imrét nem.

Nagy Imre nem volt a mai értelemben nemzeti politikus. Kevéssé ismert, hogy Rákosiék nemzetközi fórumokon igyekeztek felvetni a romániai magyar kisebbség és a magyarok Csehszlovákiából történő kitelepítésének ügyét. Nagy erről így írt: „A Rákosi-féle zsidó klikk nacionalistább akart lenni a magyaroknál, és ezzel rendkívül súlyos károkat okozott az országnak, a revizionizmus (a területi revízió – S. G.) veszélyeit idézte fel, gyanút keltett szomszédainknál, s ezzel hosszú időre megrontotta velük barátinak induló viszonyunkat”. Snagovban írt leveleiben a külföldi kommunista vezetőknek igyekezett elmagyarázni, hogy az ő politikája volt a helyes, és tőlük kért vizsgálatot, tőlük várt feloldozást. Az utolsó szó jogán elmondott beszédében a magyar nép mellett a „nemzetközi munkásosztálytól” várta az utókor elismerését.

De hát Nagy Imre azonosult népének követeléseivel, bejelentette a többpártrendszert, az ország semlegességét és a kilépést a Varsói Szerződésből!

Ez is csak részben igaz: akkor már az 1945-ös koalícióhoz lépett volna vissza, de ez sem jelentett lemondást a szocializmus építéséről vagy a kommunista párt vezető szerepéről. Ami a legfontosabb, hogy ezt sem azért tette, mert „azonosult” a felkelők követeléseivel, hanem mert nem látott más kiutat arra, hogy a kommunista párt hatalmon maradhasson.

Nem azonosult ő ezzel, hanem a fegyveres felkelők meghátrálásra késztették.

Snagovban így írt: „Mi világosan láttuk és látjuk, hogy a demokratikus kibontakozás, amelynek útjára elhatároztuk magunkat, kompromisszum, de olyan, amely feltétlenül helyes és szükséges volt a magyar események közepette ahhoz, hogy megmentsük a legtöbbet a népi demokratikus rendszerből, a szocialista vívmányokból, és biztosítsuk a szocialista építés feltételeit az országban ….. Ennek a nagy célnak az érdekében mentünk kompromisszumra az egypártrendszerből a szocialista és demokratikus pártok koalíciójára (1945-ös alapon), a Varsói Szerződés felmondása és az ország semlegességének kinyilvánítására”.

Ezt a meghátrálást még saját maga előtt is leplezte azzal a fikcióval, hogy a fegyveres harcban „a munkásosztály egész tömege a kommunisták százezreinek vezetésével” vett részt, ő tehát csak a kommunisták vezette munkásoknak engedett. Ezért vált a statáriumot aláíró Nagy Imréből a Varsói Szerződésből kilépő Nagy Imre. Mellesleg, amikor bejelentette a kilépést november 1-én, már tudta, hogy a keleti határon özönlenek be a szovjet csapatok. Ezt ugyan gondosan elhallgatták a lakosság elől, hírzárlatot rendeltek el. Mi értelme volt így a kilépés bejelentésének?

A világon ő az egyetlen politikus, akinek a több évtizedes bűnös tevékenységét semmivé tette volna két, két nap különbséggel elmondott beszéde. Két, a gyakorlatban már semmin nem változtató beszéd miatt lenne ő a nemzet mártírja!

Mint az ország törvényes miniszterelnöke, nem alkudozott az orosz tankok hátán hatalomra kerülő, áruló Kádárral, hanem kitartott a forradalom céljai mellett, és vállalta a halált is meggyőződéséért! Ezt csak nem tagadod?

De, tagadom.

Nagy Imre semmivel nem volt törvényesebb miniszterelnök, mint Kádár.

Még a kommunista Alkotmány is előírta, hogy a minisztertanácsot az Országgyűlésnek kell megválasztania, az Országgyűlés hatáskörét két ülés között pedig az Elnöki Tanács gyakorolta. Azonban sem a parlament, sem az Elnöki Tanács nem ülésezett október 18. és november 12. között. Nagy Imre és kormányai nem voltak törvényesek, kizárólag a párt és a szovjetek akaratából működhettek – Kádár pozíciója sem volt ennél sem kevesebb, sem több. Nagy Imre október 29-ig az Akadémia utcai pártközpontban tartózkodott, csak akkor költözött át a Parlamentbe. Ez is rávilágít a tényleges hatalmi központra és a hozzá való lojalitására.

Nagy Imre megalkudott volna Kádárral, a jugoszláv nagykövetségen megírta a lemondólevelét. Ezt nem is vetem a szemére: az adott helyzetben politikusként az lett volna a kötelessége, hogy elősegítse a minél gyorsabb konszolidációt, a megtorlást lehetőség szerint enyhítse, és megpróbáljon minél többet átmenteni politikájából. Ezt csak úgy tudta volna megtenni, ha részt vesz a politikai életben. Kádár ezt ajánlotta neki a lemondásért cserébe. Nagy Imre elvtársai a követségen azonban, nagyon rossz helyzetértékelésről tanúságot téve, lebeszélték a lemondásról. Dacból, hiúságból, ostobaságból azt hitték, hogy ők még politikai tényezők és tárgyalásra kényszeríthetik Kádárt, visszavonulásra a szovjeteket. Nagy Imre pártszerűen elfogadta a számára végzetes szavazást, és nem küldte el a lemondólevelet. Sorsát ez pecsételte meg, nem az erkölcsi nagysága vagy a hűsége a forradalomhoz.

Ha igaz, amit írsz, akkor hogyan lehetett Nagy Imre az 1956-os forradalom szimbolikus alakja? Nem lehet, hogy te mész szembe mindenkivel az autópályán?

Nagy Imre és köre pártellenzéknek, azaz a kommunista párton belüli ellenzéknek nevezte saját magát. Ebből is látszik, hogy nem azonosulhatott a forradalom céljaival. Az egyetemisták 16 pontja között már október 22-én ez is szerepelt: Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot! Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót! A pártellenzék ezeket a követeléseket soha nem fogadta el. A pártellenzék újságírókból, írókból, kiábrándult pártfunkcionáriusokból állt. Akik nem tudtak Kádár alatt beilleszkedni, azok tartották ébren évtizedekig a nemzeti és demokrata Nagy Imre mítoszát, már csak saját maguk igazolásaképpen is. 

A rendszerváltás előtt ezek az emberek a későbbi SZDSZ alapítóinak köréhez csapódtak. Íróként, újságíróként befolyásolták a közvéleményt. A Rendszerváltás programja című kék könyvben, az SZDSZ első programjában szerepel is, hogy az SZDSZ vállalja Nagy Imre örökségét. A mai napig az SZDSZ által kitalált és megszállt Történelmi Igazságtétel Bizottság narratívája az elfogadott a magyar nyilvánosságban. A nem SZDSZ-es és nem értelmiségi '56-os felkelők osztályrésze a lejáratás lett (Porubszky István – „Potyka bácsi”, Wittner Mária, Dénes János, Pongrátz Gergely, Fónay Jenő). A média szélsőségesnek, összeférhetetlennek, gyengeelméjűnek, hazudósnak állította be őket.

A rendszerváltás előkészítésében, a társadalom áthangolásában komoly szerepe volt Nagy Imre újratemetésének. Ez az SZDSZ és a Nagy Imre köréhez tartozó „reformkommunisták” intenciójának megfelelően ment végbe. Lényegében megismételték az 1956-os trükköt, Rajk László újratemetését: akkor a kommunisták bűnbánóan beismerték, hogy „követtek el hibákat”, „megsértették a szocialista törvényességet”, de lám, beismerik vétkeiket és elégtételt adnak a törvénytelenségek áldozatainak. Ez az elégtétel abban állt, hogy látványosan újratemették véreskezű sztálinista elvtársukat, miközben a pártonkívüliek még a börtönben sínylődtek.

1989-ben hasonló volt a mese: bocs, nem is ellenforradalom volt, hanem népfelkelés;

követtünk el hibákat, de lám, beismerjük, elégtételt adunk áldozatainknak – majd nagy pompával újratemették szintén  véreskezű sztálinista elvtársukat, miközben a megölt ’56-osok özvegyei, a börtönviseltek és gyermekeik még évekig tűrték az elszenvedett hátrányokat. Az SZDSZ és az MSZP 1994-es összeborulásának az volt az egyik lélektani feltétele, hogy az MSZP fogadja el az SZDSZ-kánont Nagy Imre értékelését illetően. Ez kapóra is jött az MSZP-nek, hiszen igyekezett megszabadulni a kádárista múlt maradványaitól, noha a pártvagyont és a személyek jó részét átmentette. Fel kellett mutatnia egy baloldali hőst a magyar történelemből, ami nem könnyű. Ami ebben mulatságos, hogy nem lehet egyszerre elítélni Kádárt és piedesztálra állítani Nagy Imrét, hiszen Kádár politikája maga volt a megvalósítható nagyimrizmus. Hiába mondta Gyurcsány Ferenc az MSZP 2007. februári kongresszusán, hogy „Én Nagy Imre mellett tettem le a voksomat, Kádár János a magyar demokrácia hagyományaiba nem gyömöszölhető be”. 

Kádár sok mindenben egyetértett Nagy Imrével, megszavazta a semlegességet, a Varsói Szerződésből történő kilépést és a többpártrendszert is, amiért Nagy Imrét olyan nagyra tartják. Útjuk akkor vált szét, amikor Kádárral a szovjetek megértették, hogy Nagy nem maradhat, a Varsói Szerződésből nem lehet kilépni. A Kádár-rendszer jellemzői – a csak a rendszer fenntartásához feltétlenül szükségesre korlátozott terror, párosulva az életszínvonal rendszeres emelésével; a könnyűipar fejlesztése a nehézipar rovására, a kisárutermelés elfogadása (kisipar, háztáji); az áruviszonyok és a gazdasági törvényszerűségek óvatos érvényesítése (a ’68-as új gazdasági mechanizmus, majd a GMK-k), a szövetségi politika – gyökerei Nagy Imre programjából erednek. Személyi átfedés is van: Aczél György rokonszenvezett Nagy Imrével, mégis a kultúra fő irányíthatója lehetett; a pártellenzékhez tartozó Ujhelyi Szilárd fontos bizalmi állásokat tölthetett be; Fehér Lajos irányíthatta a mezőgazdaságot; Déry Tibor ünnepelt író lehetett; Vásárhelyi Miklós vezethette a nyílt társadalmat propagáló magyarországi Soros-alapítványt – hosszan folytathatnám a példákat, mert Nagy Imre híveinek akár büntetésük letöltése után is volt tere, ha elfogadták a szovjetek által kijelölt határokat. 

A Kádár-rendszer éppen attól volt népszerű, amit átvett Nagy Imre programjából. Az emberek értékelték a többi szocialista országhoz képest az előnyöket, a szovjetek szerepe is nyilvánvaló volt előttük, ezért bocsátottak meg Kádárnak. Ha a Kádár-rendszer diktatúra volt – hiszen az volt –, akkor maga a megvalósult nagyimrizmus volt diktatúra.

Akkor mi legyen a szobrával? A Jászai Mari téren csak jó helyen lesz?

Nagy Imre ellenezte a katonai szövetségeket, és

először a szocializmust, majd a kommunizmust akarta felépíteni Magyarországon.

Vajon mit gondolna ma, hol van a helye a szobrának? Egy olyan kapitalista NATO- és EU-tagország fővárosának reprezentatív terén, amelyben a bankok, gyárak és földek magánkézben vannak? Nem kezdene azonnal szervezkedni a rendszer megdöntésére? Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke egyaránt Nagy Imre szellemi örökösének nevezte pártját, amikor 2018. június 16-án megkoszorúzta a szobrát. Nagy Imre őket és pártjaikat revizionista osztályárulónak tartaná, aligha viszonozná törleszkedésüket, ahogyan a nagytőkés Gyurcsányét sem.

Dr. Horváth Miklós hadtörténész helyesen mutatott rá a vs.hu-nak adott interjújában (2014. február 26.), hogy kegyeletsértő, amit Nagy Imre emlékével művelnek, hiszen Nagy Imre az életét tette fel a tőkés rendszer felszámolására. Nagy Imre szobrának a helye ezért elvtársai, példaképei, Marx, Engels, Lenin, Ságvári Endre és Dimitrov szobra között van – a szoborparkban. Története a diktatúra történetének a része, nem a demokráciáé!

Összesen 194 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerintem is a szoborpark lenne legjobb megoldás.

A 200.000 magát az utolsó népszámláláláskor német anyanyelvűnek bediktáló volt honfitársunk nagyon hiányzik!

Nemcsak érzelmileg, de munkakultúrában, kötelességtudásban.

Az életút további állomásai is vitathatatlanok.

Annál, hogy Sebes Gábor nem tartja törvényesnek az '56-os Nagy Imre kormányt, fontosabb tény, hogy Mindszenty hercegprímás viszont annak tartotta.

Nem csak Mindszenty kicsit nagyobb erkölcsi tekintélye mián, hanem azért is, mert Mindszenty volt az egyetlen politikai értelemben is vitathatatlan legitimitású személyiség a forradalom idején.

Válaszok:
Csigorin | 2018. október 16. 13:17
Berecskereki | 2018. december 29. 10:33

Ez mennyiben válasz arra, amit írtam? Nyilván Mindszenty is csak a körülményekre tekintettel ismerte el törvényesnek pl. az amerikai követségen adott sajtótájékoztatóján, meg eleve a rádióbeszédében, de azzal, hogy elismerte, közjogi tettet vitt végbe, hiszen az ő legitimitása viszont vitathatatlan volt és maradt. Akit ő elismert, az el van ismerve.

Válaszok:
Csigorin | 2018. október 16. 13:17

Ha átadja a hatalmat Kádárnak, életben marad, nincsen ENSZ vita és határozatok. de mára már el is felejtik. Ő a halált választotta, amit kevesen tettek volna, és ezzel sok régi tettéért vezekelt.

Hát, egyrészt Mindszenty folyamatosan rámutatott a választási csalásokra, amik Rákosit hatalomra juttatták, másrészt eleve törvénytelennek találta a köztársaság kikiáltását, de annyit minden bizonnyal elismert, hogy mondjuk 1951-ben nincs látható kormányzati alternatíva, és ebben az értelemben Moszkva ügynökeként Rákosi képviseli Magyarországot.

1956-ban viszont világosan törvénytelennek nevezte a Kádár-kormányt, és világos kormányzati alternatívaként nevezte meg a törvényes Nagy Imre-kormányt. Ez pedig szembenállni látszék Sebes Gábor 2018-as értékelésével. Sebes egyenesen azt kéri számon, hogy Nagy Imre miért nem szállt be a Kádár-kormányba, hogy jobbá tegye azt. NER-hez méltó kérdés...

Most akkor kinek higgyek vajon? Mindszentynek vagy Sebesnek? Nagy dilemma...

olvasd el a cikket.
erdemes.
tenyszeru vegig, eleg nehez barmivel vitatkozni benne.

nem kell "belerugni" de felmagasztalni sem. Rajkot is kinyirtak az elvtarsai de ettol meg nem lett belole nagy kovetendo demokrata pelda.
Aki meg tiszteli Nagy Imret, az mar csak kegyeleti okokbol Nagy Imrenek tartozik azzal hogy nem all be Kadarek moge es vadolja meg azzal hogy o nyugati fordulatert dolgozo kapitalista lett volna.

egy kormany nem attol lesz torvenyes hogy ki tartja annak, hanem hogy az eppen ervenyben levo alkotmany es torvenyek szerint annak szamit-e.
Marpedig amit Sebes ir, az teny. Formalisan az Orszaggyulesnek, de legalabbis az Elnoki Tanacsnak kellett volna megerositeni a minisztertanacs megbizatasat. Az, hogy a PB megszavazta mert szoltak Moszkvabol hogy o legyen, keves. 53-ban formalisan torvenyesen lett Nagy Imre a miniszterelnok, 56-ban viszont formalisan legalabbis nem.

az egyhaz es az allam akkor mar torvenyesen el volt valasztva, egy egyhazi meltosag elismeresenek az egvilagon semmilyen kozjogi vonzata nincs es nem is volt. A kormany tekintelyehez ez ketsegkivul hozzajarult, de a torvenyessegehez semmi koze.

Válaszok:
Csomorkany | 2018. október 16. 14:28

Nem lehet véletlen, hogy Mindszenty rádióbeszéde előtt a Nagy Imre kormányból mindenkinek zabszem volt a seggében, és Tildy személyesen könyörgött, hogy Mindszenty ne bontson zászlót a kormány ellen. Ha megtette volna, a Nagy Imre-kormány teljes legitimációs válságba kerül.

A forradalom, vagyis a törvényesség régi intézményeinek a fölborulása legitimációs űrt teremt. Aki ebben a helyzetben vállalkozik a kormányzásra, és akit a kormányzottak elfogadnak, az legitim. Mindszenty tetszik-nem tetszik, a kormányozottak legtekintélyesebbike volt, mert antikommunizmusa politikailag abszolút értelmezhető magatartás volt.

Szóval lehet itt a Nagy Imre kormány törvényességén 2018-ban okoskodni, de a helyzet az, hogy ezzel csak nevetségessé teszi magát egy "történész". Pl. számonkéri Nagy Imrén, hogy miért nem csatlakozott Kádárhoz. Gratulálok! Hofit idézve, a meztelen csiga ehhez a fickóhoz képest gerincoszlop.

Sebes Gábor az SZDSZ tagja volt, a rendszerváltás után a budapesti XII. kerület polgármestere.

Nem kellett azt a forradalmat vezetni: önjáró volt, éppen elemi ereje folytán.
Nagy személye ugyanakkor elfogadott lett Moszkvában, egy pontig: a Varsói Szerződésből való kilépésig.
Erre szervezték meg a Köztársaság téri pártház harci provokációját: ma sem lehet tudni, kik nyitottak tüzet az épületből kijövő, magukat megadó, fehér zászlós védőkre.
Nyilvánvalóan szovjet titkosszolgálati megoldás volt.
Erre hivatkozva indíthatták meg a szovjet tankokat.
Nagy Imrével végig lehetett volna vinni 1956-ot, teljesen függetlenül attól, mennyire volt vezetője a forradalomnak.
De: ez nem állt érdekében: sem a környező kisantant országoknak, sem a SZU-nak, sem a NATO-nak.
Ezért a bukás törvényszerű volt.
Nagy a bukásban magas fokú, példa értékű emberi nagyságról, magyar becsületről tett bizonyságot.
Ezzel vált a forradalom vezetőjévé.
Akkor, amikor a forradalom már végképp elbukott.

Nagy Imre azzal foglalkozott, hogy szülőhazájába importálja azt a rendszert, amiről tudhatta, hogy fenomenális gyilkológép.
Mire a Szovjetunióból Magyarországra visszatért, a szovjet kommunisták már 39,426,000 ember erőszakos időelőtti haláláért voltak felelősek. Otttartózkodása alatt mezőgazdasági szakemberré nőtte ki magát - mondják róla - de nem átallotta importálni a kolhozosítás ötletét, mely a Szovjetunióban 11,440,000 ember erőszakos, időelőtti halálához vezetett, némi éhinséggel párosulva. (Rummel adatai)

Nagy Imre és moszkovita társai nem egyebet tettek, mint a gonosz birodalmának kiterjesztését, hatalomvágyból, Magyarországra. Nincs magyar, aki ezzel a galádsággal versenyezhetne.

Nagy Imre lehetett volna az nekünk, mint a lengyeleknek Gomulka. De ettől megkímélt minket és emlékét a sors.

"Annál, hogy Sebes Gábor nem tartja törvényesnek az '56-os Nagy Imre kormányt, fontosabb tény, hogy Mindszenty hercegprímás viszont annak tartotta."

Szerintem hamis állítás, hogy Mindszenty legitimnek tartotta Nagy Imrét. Egyetlen mondatot sem tudsz idézni tőle, amellyel igazolnád az állításodat. Az 1956. november 3-án 20 órakor a Szabad Kossuth Rádióban elmondott beszédében sincs erről szó. Sőt, burkoltan negatív értelemben szól, amikor a következőket mondja:
"Amikor ezt megtesszük, ne tévesszük szem elől a következőket: tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén.

A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. Ennek a ténynek valóságát maga a nép semmiféle illetéktelen előny érdekében nem engedi elcsavarni, kiaknázni. Új, visszaélésmentes választás szükséges, amelyben minden párt indulhat. A választás történjék nemzetközi ellenőrzés mellett. Én pártokon kívül és - állásom szerint - felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk."
Forrás: http://mek.niif.hu/01900/01937..

"19:57-ig 13-an azt mondják, hogy nem végezték ki Nagy Imrét. Ennyit értenek hozzá."

Nem véletlen, hogy sokan úgy gondolták; nem végezték ki, hanem "kimentették" az országból és a Szovjetunióba deportálták. Ha figyelmesen elolvasod a posztban írtakat, akkor ennek a téves feltételezésnek az okát is felfedezed.

Szerintem Nagy Imre sodródott az eseményekkel és számtalan hibát követett el. Ebben csupán az a kérdés, hogy tudatlanságból vagy szándékosan történt.
Sok mindent figyelembe véve, úgy gondolom Nagy Imre áldozat volt, pártjának az áldozata és ahogy az elítélése és kivégzése történt, gyilkosság volt. Nem véletlen, hogy Kádár János soha nem mondta ki a nevét. Utolsó beszédében is csak úgy említi: "...az azóta elhunyt ember".

Nagy Imre vértanú volt, feláldozta az életét. És minden vértanú, a vérével mossa el minden bűnét. Ezért nincs igaza a a szerzőnek.

Nagy Imre gazemberként élt. De hősként halt meg.

Ajánlom tanulmányozásra Baradlay Jenő karakterét Jókaitól.

Válaszok:
Box Hill | 2018. december 29. 13:25

"Nagy parlament által, törvényesen (ráadásul "közkívánatra") megválasztott miniszterelnöke volt az országnak, így legitimitása az adott pillanatban nem vonható kétségbe."

Állításod valótlan. Nagy Imrét nem választották, hanem megbízták. Egy akkori politikus írja könyvében, akivel személyesen is volt alkalmam beszélni; "Magam előtt látom amikor este, a parlament előtti térre özönlött tömegnek tartott beszéde után roskadtan ül Gerő szobájában, egy fotelban. Minden feltétel nélkül beleegyezett a miniszterelnöki poszt elfogadásába, és ellenvetés nélkül egyetért a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok segítségül hívásával is, a rend helyreállítása érdekében."

Nem maradok csendben. Nagy Imre és a Kárpátok géniusza a halálában nem összehasonlítható.

A vértanúság Nagy Imre minden bűnét elmossa, akár tetszik, akár nem. Míg Ceausescu élete utolsó pillanatáig az maradt, aki volt.

Valóban nehéz ezt pusztán humanista szemlélettel elfogadni, de nincs nagyobb jó tett, mint ha valaki életét adja másokért.

Nagy Imre a halálában nem a bőrét mentette. Nem mentegette magát, hanem kiállt a nemzete mellett, ezzel emelve magát a hősök panteonjába. Nem kérdés, hogy a magyar ügy vértanúja. A legnagyobbak között a helye. Nem a kommunista múltja miatt, hanem annak ellenére.

Félix Péter, Magyar Narancs, 2008.okt. 29.:
"Charles Gati szerint az év szeptember 4-én lépett be az akkori titkosrendőrséghez, az OGPU-hoz (az NKVD, illetve a KGB elődjébe), Vologya fedőnéven. Innentől kezdve inkább személyes szimpátia alapján ítélik meg a történészek Nagy besúgói tevékenységét. Gati Vesztett illúziók című könyvében leírja, hogy birtokában van Nagy belépési nyilatkozata, valamint tizenegy jelentésének másolata, amelyek közül ötöt kézzel írt. Beszámol további öt olyan, kézzel írt jelentésről is, amiket moszkvai kutatómunkája során olvasott.

"Véleményem szerint Nagy Imre valóban az NKVD informátora volt, de együttműködésének területe és jelentéseinek az áldozatok életére gyakorolt hatása vitatható" - írja Gati. Nehezen védhető ez a konklúzió, hiszen maga Gati is néhány oldallal később így részletez: "Nagy Imre számos, a szovjet titkosrendőrségnek írt jelentését, amelyekben beárulja emigráns társait - de legalábbis a kézírásos dokumentumokat - hitelesnek kell tekintenünk. Ezek között szerepel három névsor, amelyekben a 'szovjetellenes tevékenységet' folytatók nevét sorolja fel." Az elsőt 1936 táján, a másodikat 1939. április 20-án, a harmadikat 1940. június 15-én juttatta el az NKVD-nek. Gati szerint e három lista összesen 203 nevet tartalmazott, akik közül "többtucatnyian lettek a Szovjetunión végigsöprő tisztogatási hullám áldozatai". ...

Válaszok:
Box Hill | 2018. december 29. 13:28

Attól, hogy az egyik kommunista kinyírja a másikat, nem lesz egyik se hős vagy mártír.
Miért lenne az Beríja, Jagoda, Jezsov, Rajk, Szlánszki, stb.?
Ezek ezrével nyírták egymást is.

Válaszok:
Teknős | 2018. december 29. 16:54

Folytatom Félixet:
Paul Lendvai újságíró Forradalomról tabuk nélkül 1956 című munkájában Nagy besúgói működéséről így ír: "Kétségtelen, hogy az emigráns Nagy Imre (...) legalábbis 1936 és 1940 között, de talán korábban is rendszeresen továbbított információkat elvtársairól névsorok formájában is. Vlagyimir Krjucskov tábornok, a korábbi szovjet titkosszolgálati főnök 2005 szeptemberében Moszkvában személyesen nekem erősítette meg ugyanezeket az adatokat, amelyeket 1989 nyarán meg is küldött a túléléséért küzdő magyar kommunista párt vezetésének: Nagy információi tizenkét ember kivégzését és kétszáz ember letartóztatását vagy megbüntetését eredményezték"."

"Rainer M. János becslése szerint a szovjet kommunista párt körülbelül 1500 magyar származású tagja közül legalább 1250-en "soha nem tértek haza".

Válaszok:
Box Hill | 2018. december 29. 13:30

Végül:
" Nagy Imrét 14 év alatt mindössze egyetlen alkalommal tartóztatták le, 1938. március 4-én. Gatinak birtokában van az a jelentés, amelyben egy NKVD-százados a következőket írja: "Vologyát 1933. január 17-én szerveztük be, s azóta igen értékes információkkal szolgált a magyar emigráció egyes tagjainak szovjetellenes tevékenységéről." E közbenjárás eredményeként Nagyot március 8-án szabadon bocsátották, ami akkoriban rendkívül ritkán történt meg. Kevéssé ismert, hogy Nagy Imre a Szovjetunióban letelepedve igen szoros munkakapcsolatba került Kun Bélával. Kun a saját emberének tartotta Nagyot, s bevonta a konkurens magyar emigránsok elleni politikai csatározásokba. Kun felhasználta Nagyot a Szerényi Sándorral és az annak kádereivel vívott hatalmi harcában. Végül Szerényi veszített, aminek az lett a következménye, hogy 1933-tól tizennégy évet húzott le a Gulagon."

Nem arról van szó, hogy ki nyír ki kit. Teljesen irreleváns, hogy ki akasztotta a kötelet Nagy Imre nyakára.

A perben felnőtt a szerepére. Akár elismeritek, akár nem. Nem az életéért könyörgött, hanem odaadta magát a bosszúnak, nem gyakorolt önkritikát. Vállalta az áldozatot.

Mellébeszéltek. Ott és akkor, hős volt, lemosta magáról a bűneit, a gazemberséget. Ha ezt nem ismeritek fel, akkor veletek van hiba, nem Nagy Imrével. Aljas, életet élt, de vértanú halált halt. Ezért övé a tisztelet. Akkor ő ott Magyarország volt jelképesen. Nem pedig az aljas, gyalázatos kommunista, mint amilyennek élt.

Válaszok:
Box Hill | 2018. december 30. 14:52

Nem. Marx, Engels, Lenin és Ságvári Endre, nem állt ki a népéért, nem adta magát áldozatként Magyarországért!

Nem a kommunistaságáért halt meg, hanem a független Magyarország felvállalása miatt.

Leegyszerűsített a kép. Kellett egy Kormány és élére egy ME, akit nagyjából mindkét oldal elfogad, és erre jó volt NI, aki korábban normálisabb ME volt, mint a többiek. Az biztos, hogy sodródott, de önként vállalt halálával levezekelte a bűneit. ( Nincs az ENSZ-ben ügy, ha önként átadja Kádárnak a hatalmat, az egy sima átmenet lett volna...)

A vértanú múltja nem számít. A vértanúság ténye számít.

És igen, van olyan, hogy egyetlen jó cselekedet felülírja a gazemberséget. Nagy Imrével ez történt. Életét adta az országért!

Szerintem Moszkva nem akart nagy botrányt, a kivégzés viszont azt hozta magával.. Ha átadja a hatalmat, valahol házi-őrizetbe kerül és az ENSZ-ben nincsen "magyar ügy" vagy, ha van akkor a Szuezi incidens miatt hamar elhal.

Válaszok:
Box Hill | 2018. december 30. 14:46

De ott volt az újratemetésen. Nagy Imre a rendszerváltás történelmi kompromisszuma volt, akit azért vettek elő, mert így vagy úgy minden oldalnak elfogadható volt legalább részlegesen. Így lehetett valamiféle nemzeti egységet felmutatni.

Ezt a mostani szoboráthelyezést nehéz másként értelmezni, mint "lefokozásnak": a Fidesz, ha nem is teljes határozottsággal, de felmondta ezt a kompromisszumot. Lehet, hogy nem lesz folytatása a dolognak, de az is lehet, hogy például lesznek kezdeményezések Nagy Imréről elnevezett közterületek átnevezésére.

Sajnos a Szuezi fegyveres támadás ( az angolok és a franciák nekiestek Egyiptomnak) sokat rontott a helyzetünkön, ma már erre alig emlékeznek. Az ENSZ BT három tagja is érdekelt volt a két ügyben, ha NI átadja a hatalmat a mi Forradalmunkból alig lesz ügy az ENSZ-ben és inkább Szuezen csámcsognak, NI kivégzésével változott a helyzet.

Botrányt? Moszkva ezrével végzett a saját elvtársaival a háború előtt is és utána is. A nyugat közben nyugodtan szövetségeskedett a gonosz birodalmával.

Válaszok:
Gregorius | 2018. december 30. 15:38

A köztörvényes gazemberek se dicsőülhetnek meg, ha nem gyakorolnak önkritikát a tárgyaláson.
Mi a különbség?

Megint nem összehasonlítható Rajk és Nagy Imre. Rajk kivégzése nem a szovjet megszállás elleni fellépés miatt történt. Bármennyire is őrjöngtök, Nagy Imre hős volt.

Az a követelést, hogy "Ruszkik haza!" nem "végre van egy követelés" módon történt.
Én október 23-án este hallottam a Futó utcában a házunk előtt elmenő két teherautón utazók szájából. Tehát a legelején. Te inkább hamis sztrovacsek vagy, nem igazi.

Az, hogy a SZU saját állampolgáraival hogyan mészároskodott, az a Nyugatot+USA alig érdekelte, a németek meg még örültek is a tapasztalt tábornoki kar kivégzésének. Itt viszont egy ENSZ Tagállam ME-jéről volt szó, ami difi...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés