Az erőszak alkonya

Egyre okosabb és békésebb az emberiség

2018. augusztus 24. 19:28

Gágyor Péter
Mandiner
Idillinek képzeljük a régmúltat és egyre szörnyűbbnek a jelent – pedig pont a fordítottja az igaz: az erőszak folyamatosan visszaszorulóban, a tudás pedig terjedőben van korunk társadalmaiban. Erről ír Steve Pinker Az erőszak alkonya – Hogyan szelídült meg az emberiség? c. könyvében.

Ó, angyalok, segítsetek! Hol van az a fény,
Amelyikről tudtam egyszer, hogy az enyém?” (József Attila)

 

Ne riasszon el senkit a Typotex kiadó gondozásában megjelent vaskos könyv 872 oldala, sem az átlagosnál nagyobb oldalméret, amikor kézbe veszi Steven Pinker tanulmánykötetét, melynek a címe Az erőszak alkonya – Hogyan szelídült meg az emberiség?

Könnyed és olvasmányos a stílusa (a színvonalas fordítás Gyárfás Verát dicséri), a szerző hatalmas és izgalmas adatmennyiséget, idézeteket szerkeszt érdekes és logikájában szerves hipotézisekbe, tanulságos összefüggés-rendszerekbe. Az összekapcsolódó esszékben válogatott, eddig általában ritkán publikált statisztikáik folytán, izgalmas, érdekfeszítő szövegeket kínál a csoportlélektan, a filozófia és a történelem kedvelőinek.

A kultúrantropológia követői a könyvében meglepő adatokat csemegézhetnek új tényeket

a régmúlt elképzelt legendás paradicsomi idilljével szemben.

Steven Arthur Pinker kognitív pszichológia jeles művelője, 2003 óta a Harvard Egyetem pszichológia professzora. Magyar nyelven eddig a „Nyelvi ösztön” című könyve volt fellelhető, melyben Noam Chomsky többek által is vitatott „Univerzális Grammatika” elméletéből indult ki. Munkája a magyar olvasók között is nagy érdeklődést keltett.

Új könyvében mintegy mellékesen megjegyzi, hogy ő bár zsidó származású, de ateista világképben gondolkodik, és a liberalizmussal rokonszenvez. Az értelem (intelligencia) valóban „szorosabban követi a klasszikus liberalizmust, mint a baloldali liberalizmust” – állapítja meg. Hiszen a szemléletünket meghatározó történelmi változást Grotius, Hobbes, Kant és a modern gondolkodók írásai hozták felszínre tudományos világképünkben. Jelentős gondolkodók voltak, akik a háborút már szinte játékelméleti problémának láttatták, amelyet véleményeik szerint „proaktív intézményes megoldásokkal” kell kezelni.

E megoldások, majd évszázadokkal később (a demokratizálódás, a kereskedelem és a nemzetközi közösség kanti hármasa nyomán) valóban csökkentették a háborúk és áldozatok fajlagos számát különösen a „hosszú béke” és az „új béke” során. Olyan jelentős mértékben ritkultak meg az emberélet elleni atrocitások, hogy megdöbbentő az összevetett adatok különbsége: míg 14. századi Oxfordban még 110 gyilkosság jutott 100 ezer emberre, a 20. századi Londonban már egynél is kevesebb. Ez (is) cáfolja egyéb tények mellett az elképzelt idilli, olykor jóhiszeműen, de tévesen meghamisított képzeletünket a múlttal és jelennel szemben, végül is

helyre rakja a képzeletből fakadó szokványos közhelyeinket.

Tehát Pinker a hagyományos, szokványos hipotéziseinkkel a saját feltételezéseit fordítja szembe. Nem törvényeket hirdet ki, inkább megéli (meg-életi olvasóival) a múltat és elemez. „Egyszerre ijesztő és reménykeltő, hogy a szadizmus tanult élvezet… Bűntudatunk nagy része megelőző jellegű… A marxizmus a keresztény Biblia legkárosabb eszméit tette magáévá… keressük a választ immár 30 éve, hogy hogyan tanulja a gyermek az agressziót. [De] nem ez a helyes kérdés. Az a helyes kérdés, hogy hogyan tanulják meg elnyomni az agressziót… Az abortusz lehetősége tehát éppen hogy egy olyan nemzedéket nevelhetett ki, amely hajlamosabb a bűnözésre, mert éppen azokat a gyermekeket gyomlálta ki, akik génjeiknek vagy a környezetnek köszönhetően nagyobb valószínűséggel tanúsítanak érettséget és önuralmat. (Idézi Arnold Toynbee - Lewis Fry Richardson gondolatébresztő megállapítását”.

Steve Pinker

Viszont a tények makacs jelenségek gondolkodásunkban, és áttételesen előbb-utóbb hathatnak (hatni fognak?) általános előítélet-rendszerünkre. Vizsgáljuk meg az ösztöneinket, és ne fogadjuk el könnyedén (naivan) a tudatunkra gyakorolt következményeket. A következmények nem természetes adottságok, elfogadásuk könnyen ártalmas eredményre vezet a gondolkodásunk szerkezetében és előítéletrendszerünk működésében.

Izgalmas végigböngészni Pinker diagramjait az agresszív magatartások ok-okozati összefüggéseinek és (az emberi agresszivitás) devalvációjának történetéről. De bizonyára megtorpan az olvasó, például a történelmi emberirtásaink nagyságrendi felsorolásánál és kénytelen lesz sutba vágni eddigi előítéleteit. A táblázat alapján a Lushan-felkelés (8. század), a mongol hódítások (13. század) és a közel-keleti rabszolga kereskedelem (7.-19. század) „dobogós helyezettjei” (rekordjai) mögött a II. világháború a 9. az I. világháború pedig a 16. helyre „szorul”.

A középkori viszonyokkal szemben harmincad részére csökkent a modern Európában az emberölések száma.

A civilizáció folyamatának Norbert Elias-féle elmélete szerint az államok megerősödése és a kereskedelem terjedése nem csupán enyhítette a fosztogatás motivációit, hanem az élet értelmének általános felfogását is módosította. Elterjesztette az önuralom etikáját is, amely második természetünkké (morállá) tette az önmegtartóztatást és az illendőséget.

Ezek volnának a konok optimizmusunk hipotéziseinek logikus lehetőségeit alátámasztó statisztikai adatok következményei. Amelyekről Pinker előzetesen is kijelenti, hogy „talán igen, de talán mégsem”. Vélhetjük ezt a hipotézisek sorsáról, változékonyságáról felfogott sajátos értelmezésnek (tétovázásnak). Hiszen szerinte „e könyv célja a múlt és a jelen tényeinek megértése, nem a bizonytalan jövő megjövendölése”. Avagy vélhetjük ezt a tudós udvarias szerénykedésének is (akinek a jelen esetben már van is mire!).

A moralitás áthágása büntethető. Ha bűnnek tekintjük a gyilkosságot, nem csupán jogunkban áll megbüntetni a gyilkost, hanem kötelességünk is. Nem szabad, hogy bárki megússza a gyilkosságot, véljük morális parancsként. Ha a „gyilkosság” szó helyére a „bálványimádás”, „homoszexualitás”, „istenkáromlás”, „felforgatás”, „illetlenség” vagy „engedetlenség” szót hangoztatjuk, az ember erkölcsi érzéke, annak végig nem gondolt tehetetlenségi sodrása máris a gonosz morál mozgatórugója lesz. Pinker végigsorolja a saját korukban még divatos és mai szemünkben már érthetetlenül közkedvelt nyilvános kivégzések, kínvallatások, asszony- és gyermekverések, állatkínzások iszonyatos történetét és azok fokozatos visszaszorulását.

Hobbes Leviatánjában megfogalmazott alapeszméje, miszerint

hasznosabb uralkodni népek, népcsoportok fölött, mint azokat kiirtani,

lassan és fokozatosan a büntetőjogra is hatott. Ez volt a korabeli társadalmi fejlődés indikátora. A végrehajtott halálos ítéletek száma azóta világviszonylatban is csökkenő tendenciát mutat. Kant békéjének a lényege leegyszerűsítve (kereskedj háborúzás helyett!) a vérengző gyáva erőszak visszaszorulását eredményezte. A Leviatán – vagyis még a törvényes erőszak monopóliumát élvező (különböző társadalmi fejlettségű és szándékú) kormány is – alapvetően fontos szerepet játszik tehát az erőszak csökkentésében. Amíg a szervezetlen, kaotikus csoportokban nem lehet határt szabni a félelem és gyávaság tombolásainak, a szerzés és a bosszú végtelen hierarchiájának.

A harc és az anarchia kéz a kézben jár. Ennek tükrében már a Leviatán hatásosságának lélektanát is értjük, vagy érteni véljük. „Lehet, hogy a törvény ostoba, de legalább objektív, és az elkövető vagy az áldozat én védő torzításai nélkül képes felmérni a sérelmeket.” Még ekkor is működik a Hobbes-i eszme, amikor már szinte minden kötél szakad.

Az emberiség azonban kedveli az ideológiákat. Az utópikus eszmék elandalítják az elméinket, végtelen jókat, szépeket ígérnek, de híveik azonban kompromisszumképtelenek. A Leviatán nem ígérget boldogabb képzelt jövőt.

A „Leviatán” viszonylatában azonban van egy tény, amely megrázóan egyszerű és nehezen vitatható: az állam nélkül élő népek lándzsái és nyilai arányosan több áldozatot követeltek, mint azóta bármi, vagy akár a harmincéves háború csatái több áldozatot szedtek, mint az első világháború tüzérsége és mérges gázai. Vagyis a barbárságot a káosz előzi meg és hozza létre.

A Leviatán-jelenségnek vannak határai és az értelmezhetősége is lehet szélsőségesen különböző. Az emberiség rendszerbe nem foglalható hordaéletmódját követően

a népirtások halálos áldozatainak túlnyomó többsége totalitárius kormányokhoz fűződik, 

„azokhoz a kommunista, náci, fasiszta, militarista és iszlám rezsimekhez”, amelyek a társadalom minden szegletét irányítani próbálták. „A totalitárius rezsimek 138 millió ember haláláért, az összes áldozat 82 százalékáért felelősek, ebből 110 millióért (az összes áldozat 65 százalékáért) a kommunista rezsimek. A 20. század totalitárius kormányai lakosságuk 4 százalékát, az autoritárius kormányok a lakosság 1 százalékát, a demokráciák pedig négytized (!) százalékát irtották ki”.

Pinker hatalmas esszé-láncolatának alaposabb megközelítése ilyen rövid terjedelemben szinte lehetetlen. Több érdemleges szempont kénytelenül kimaradt.

A „rock and roll a nyaktól lefelé kezdődik” – Keith Richards e találó megjegyzésével elemzi a hatvanas években induló diáklázadások nemzedékének család és intézmény ellenes mozgalmát, pedig a házasság, jegyzi meg Pinker, csökkenti a férfiak tesztoszteronszintjét és a bűnözői életmód valószínűségét.

Szerzőnk pellengérre állítja Marcuse és Goldman Freud átértelmezésével összeházasított marxizmusát és anarchiáját a múltnszázad közepi diákmozgalmak ideológiáját és annak vandál következményeit, eredendően meggondolatlan mozgalmait, tovább élő ideológiáit a társadalomban, (ál)tudományokban és a művészetekben, ahogy ezt sajnos máig hatóan érzékelhetjük a még békés álviták és a sznobizmus előretörésében.

A kötet két utolsó fejezete a „Bennünk élő angyalok és az Angyalszárnyon”. Pinker azon tépelődik, hogy bármennyire „bugyuták is a modern társadalmak, az emberek egyre okosabbak”, és ha minden más feltétel egyenlő, akkor

az okosabb világ egyben kevésbé erőszakos is.

Mert Flynn mozgólépcső-hipotézise is a fokozatosan növekvő IQ pozitív hatását bizonyítja. Ez pedig nem pusztán egyéni jelenség, össztársadalmi következményei vannak (lesznek).

Végül egy a szerző által idézett szép történet: a néhai Cutomu Jamagucsi sorsa alapján a nézőponttól függően a világ legszerencsésebb vagy legpechesebb embere volt. Jamagucsi túlélte a hirosimai atomtámadást, de balszerencsésen választott menekülő útvonalat: Nagaszaki felé vette az irányt. Ezt az atomtámadást is túlélte, és csak hatvanöt évvel később, 2010-ben hunyt el, kilencvenhárom éves korában. Aki túlélte a világtörténelem mindkét atomtámadását, igazán érdemes tiszteletteljes figyelmünkre, és halála előtt megosztotta a világgal az atomkorszak békéjének receptjét: Atomfegyverrel rendelkező országot csakis szoptatós anyák irányíthatnak”.

 

STEVEN PINKER

Az erőszak alkonya - Hogyan szelídült meg az emberiség?

The Better Angels of Our Nature. Why Violence Has Declined

Copyright © 2011 by Steven Pinker.

All rights reserved.

Hungarian translation © Gyárfás Vera, 2018

Hungarian edition © Typotex, Budapest, 2018

Engedély nélkül semmilyen formában nem másolható!

ISBN 978 963 279 965 0

ISSN 1417-6793

 

 

Összesen 170 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés