Idillinek képzeljük a régmúltat és egyre szörnyűbbnek a jelent – pedig pont a fordítottja az igaz: az erőszak folyamatosan visszaszorulóban, a tudás pedig terjedőben van korunk társadalmaiban. Erről ír Steve Pinker Az erőszak alkonya – Hogyan szelídült meg az emberiség? c. könyvében.
„Ó, angyalok, segítsetek! Hol van az a fény,
Amelyikről tudtam egyszer, hogy az enyém?” (József Attila)
Ne riasszon el senkit a Typotex kiadó gondozásában megjelent vaskos könyv 872 oldala, sem az átlagosnál nagyobb oldalméret, amikor kézbe veszi Steven Pinker tanulmánykötetét, melynek a címe Az erőszak alkonya – Hogyan szelídült meg az emberiség?
Könnyed és olvasmányos a stílusa (a színvonalas fordítás Gyárfás Verát dicséri), a szerző hatalmas és izgalmas adatmennyiséget, idézeteket szerkeszt érdekes és logikájában szerves hipotézisekbe, tanulságos összefüggés-rendszerekbe. Az összekapcsolódó esszékben válogatott, eddig általában ritkán publikált statisztikáik folytán, izgalmas, érdekfeszítő szövegeket kínál a csoportlélektan, a filozófia és a történelem kedvelőinek.
A kultúrantropológia követői a könyvében meglepő adatokat csemegézhetnek új tényeket
Steven Arthur Pinker kognitív pszichológia jeles művelője, 2003 óta a Harvard Egyetem pszichológia professzora. Magyar nyelven eddig a „Nyelvi ösztön” című könyve volt fellelhető, melyben Noam Chomsky többek által is vitatott „Univerzális Grammatika” elméletéből indult ki. Munkája a magyar olvasók között is nagy érdeklődést keltett.
Új könyvében mintegy mellékesen megjegyzi, hogy ő bár zsidó származású, de ateista világképben gondolkodik, és a liberalizmussal rokonszenvez. Az értelem (intelligencia) valóban „szorosabban követi a klasszikus liberalizmust, mint a baloldali liberalizmust” – állapítja meg. Hiszen a szemléletünket meghatározó történelmi változást Grotius, Hobbes, Kant és a modern gondolkodók írásai hozták felszínre tudományos világképünkben. Jelentős gondolkodók voltak, akik a háborút már szinte játékelméleti problémának láttatták, amelyet véleményeik szerint „proaktív intézményes megoldásokkal” kell kezelni.
E megoldások, majd évszázadokkal később (a demokratizálódás, a kereskedelem és a nemzetközi közösség kanti hármasa nyomán) valóban csökkentették a háborúk és áldozatok fajlagos számát különösen a „hosszú béke” és az „új béke” során. Olyan jelentős mértékben ritkultak meg az emberélet elleni atrocitások, hogy megdöbbentő az összevetett adatok különbsége: míg 14. századi Oxfordban még 110 gyilkosság jutott 100 ezer emberre, a 20. századi Londonban már egynél is kevesebb. Ez (is) cáfolja egyéb tények mellett az elképzelt idilli, olykor jóhiszeműen, de tévesen meghamisított képzeletünket a múlttal és jelennel szemben, végül is
Tehát Pinker a hagyományos, szokványos hipotéziseinkkel a saját feltételezéseit fordítja szembe. Nem törvényeket hirdet ki, inkább megéli (meg-életi olvasóival) a múltat és elemez. „Egyszerre ijesztő és reménykeltő, hogy a szadizmus tanult élvezet… Bűntudatunk nagy része megelőző jellegű… A marxizmus a keresztény Biblia legkárosabb eszméit tette magáévá… keressük a választ immár 30 éve, hogy hogyan tanulja a gyermek az agressziót. [De] nem ez a helyes kérdés. Az a helyes kérdés, hogy hogyan tanulják meg elnyomni az agressziót… Az abortusz lehetősége tehát éppen hogy egy olyan nemzedéket nevelhetett ki, amely hajlamosabb a bűnözésre, mert éppen azokat a gyermekeket gyomlálta ki, akik génjeiknek vagy a környezetnek köszönhetően nagyobb valószínűséggel tanúsítanak érettséget és önuralmat. (Idézi Arnold Toynbee - Lewis Fry Richardson gondolatébresztő megállapítását”.
Steve Pinker
Viszont a tények makacs jelenségek gondolkodásunkban, és áttételesen előbb-utóbb hathatnak (hatni fognak?) általános előítélet-rendszerünkre. Vizsgáljuk meg az ösztöneinket, és ne fogadjuk el könnyedén (naivan) a tudatunkra gyakorolt következményeket. A következmények nem természetes adottságok, elfogadásuk könnyen ártalmas eredményre vezet a gondolkodásunk szerkezetében és előítéletrendszerünk működésében.
Izgalmas végigböngészni Pinker diagramjait az agresszív magatartások ok-okozati összefüggéseinek és (az emberi agresszivitás) devalvációjának történetéről. De bizonyára megtorpan az olvasó, például a történelmi emberirtásaink nagyságrendi felsorolásánál és kénytelen lesz sutba vágni eddigi előítéleteit. A táblázat alapján a Lushan-felkelés (8. század), a mongol hódítások (13. század) és a közel-keleti rabszolga kereskedelem (7.-19. század) „dobogós helyezettjei” (rekordjai) mögött a II. világháború a 9. az I. világháború pedig a 16. helyre „szorul”.
A civilizáció folyamatának Norbert Elias-féle elmélete szerint az államok megerősödése és a kereskedelem terjedése nem csupán enyhítette a fosztogatás motivációit, hanem az élet értelmének általános felfogását is módosította. Elterjesztette az önuralom etikáját is, amely második természetünkké (morállá) tette az önmegtartóztatást és az illendőséget.
Ezek volnának a konok optimizmusunk hipotéziseinek logikus lehetőségeit alátámasztó statisztikai adatok következményei. Amelyekről Pinker előzetesen is kijelenti, hogy „talán igen, de talán mégsem”. Vélhetjük ezt a hipotézisek sorsáról, változékonyságáról felfogott sajátos értelmezésnek (tétovázásnak). Hiszen szerinte „e könyv célja a múlt és a jelen tényeinek megértése, nem a bizonytalan jövő megjövendölése”. Avagy vélhetjük ezt a tudós udvarias szerénykedésének is (akinek a jelen esetben már van is mire!).
A moralitás áthágása büntethető. Ha bűnnek tekintjük a gyilkosságot, nem csupán jogunkban áll megbüntetni a gyilkost, hanem kötelességünk is. Nem szabad, hogy bárki megússza a gyilkosságot, véljük morális parancsként. Ha a „gyilkosság” szó helyére a „bálványimádás”, „homoszexualitás”, „istenkáromlás”, „felforgatás”, „illetlenség” vagy „engedetlenség” szót hangoztatjuk, az ember erkölcsi érzéke, annak végig nem gondolt tehetetlenségi sodrása máris a gonosz morál mozgatórugója lesz. Pinker végigsorolja a saját korukban még divatos és mai szemünkben már érthetetlenül közkedvelt nyilvános kivégzések, kínvallatások, asszony- és gyermekverések, állatkínzások iszonyatos történetét és azok fokozatos visszaszorulását.
Hobbes Leviatánjában megfogalmazott alapeszméje, miszerint
lassan és fokozatosan a büntetőjogra is hatott. Ez volt a korabeli társadalmi fejlődés indikátora. A végrehajtott halálos ítéletek száma azóta világviszonylatban is csökkenő tendenciát mutat. Kant békéjének a lényege leegyszerűsítve (kereskedj háborúzás helyett!) a vérengző gyáva erőszak visszaszorulását eredményezte. A Leviatán – vagyis még a törvényes erőszak monopóliumát élvező (különböző társadalmi fejlettségű és szándékú) kormány is – alapvetően fontos szerepet játszik tehát az erőszak csökkentésében. Amíg a szervezetlen, kaotikus csoportokban nem lehet határt szabni a félelem és gyávaság tombolásainak, a szerzés és a bosszú végtelen hierarchiájának.
A harc és az anarchia kéz a kézben jár. Ennek tükrében már a Leviatán hatásosságának lélektanát is értjük, vagy érteni véljük. „Lehet, hogy a törvény ostoba, de legalább objektív, és az elkövető vagy az áldozat én védő torzításai nélkül képes felmérni a sérelmeket.” Még ekkor is működik a Hobbes-i eszme, amikor már szinte minden kötél szakad.
Az emberiség azonban kedveli az ideológiákat. Az utópikus eszmék elandalítják az elméinket, végtelen jókat, szépeket ígérnek, de híveik azonban kompromisszumképtelenek. A Leviatán nem ígérget boldogabb képzelt jövőt.
A „Leviatán” viszonylatában azonban van egy tény, amely megrázóan egyszerű és nehezen vitatható: az állam nélkül élő népek lándzsái és nyilai arányosan több áldozatot követeltek, mint azóta bármi, vagy akár a harmincéves háború csatái több áldozatot szedtek, mint az első világháború tüzérsége és mérges gázai. Vagyis a barbárságot a káosz előzi meg és hozza létre.
A Leviatán-jelenségnek vannak határai és az értelmezhetősége is lehet szélsőségesen különböző. Az emberiség rendszerbe nem foglalható hordaéletmódját követően
a népirtások halálos áldozatainak túlnyomó többsége totalitárius kormányokhoz fűződik,
„azokhoz a kommunista, náci, fasiszta, militarista és iszlám rezsimekhez”, amelyek a társadalom minden szegletét irányítani próbálták. „A totalitárius rezsimek 138 millió ember haláláért, az összes áldozat 82 százalékáért felelősek, ebből 110 millióért (az összes áldozat 65 százalékáért) a kommunista rezsimek. A 20. század totalitárius kormányai lakosságuk 4 százalékát, az autoritárius kormányok a lakosság 1 százalékát, a demokráciák pedig négytized (!) százalékát irtották ki”.
Pinker hatalmas esszé-láncolatának alaposabb megközelítése ilyen rövid terjedelemben szinte lehetetlen. Több érdemleges szempont kénytelenül kimaradt.
A „rock and roll a nyaktól lefelé kezdődik” – Keith Richards e találó megjegyzésével elemzi a hatvanas években induló diáklázadások nemzedékének család és intézmény ellenes mozgalmát, pedig a házasság, jegyzi meg Pinker, csökkenti a férfiak tesztoszteronszintjét és a bűnözői életmód valószínűségét.
Szerzőnk pellengérre állítja Marcuse és Goldman Freud átértelmezésével összeházasított marxizmusát és anarchiáját a múltnszázad közepi diákmozgalmak ideológiáját és annak vandál következményeit, eredendően meggondolatlan mozgalmait, tovább élő ideológiáit a társadalomban, (ál)tudományokban és a művészetekben, ahogy ezt sajnos máig hatóan érzékelhetjük a még békés álviták és a sznobizmus előretörésében.
A kötet két utolsó fejezete a „Bennünk élő angyalok és az Angyalszárnyon”. Pinker azon tépelődik, hogy bármennyire „bugyuták is a modern társadalmak, az emberek egyre okosabbak”, és ha minden más feltétel egyenlő, akkor
Mert Flynn mozgólépcső-hipotézise is a fokozatosan növekvő IQ pozitív hatását bizonyítja. Ez pedig nem pusztán egyéni jelenség, össztársadalmi következményei vannak (lesznek).
Végül egy a szerző által idézett szép történet: a néhai Cutomu Jamagucsi sorsa alapján a nézőponttól függően a világ legszerencsésebb vagy legpechesebb embere volt. Jamagucsi túlélte a hirosimai atomtámadást, de balszerencsésen választott menekülő útvonalat: Nagaszaki felé vette az irányt. Ezt az atomtámadást is túlélte, és csak hatvanöt évvel később, 2010-ben hunyt el, kilencvenhárom éves korában. Aki túlélte a világtörténelem mindkét atomtámadását, igazán érdemes tiszteletteljes figyelmünkre, és halála előtt megosztotta a világgal az atomkorszak békéjének receptjét: „Atomfegyverrel rendelkező országot csakis szoptatós anyák irányíthatnak”.
STEVEN PINKER
Az erőszak alkonya - Hogyan szelídült meg az emberiség?
The Better Angels of Our Nature. Why Violence Has Declined
Copyright © 2011 by Steven Pinker.
All rights reserved.
Hungarian translation © Gyárfás Vera, 2018
Hungarian edition © Typotex, Budapest, 2018
Engedély nélkül semmilyen formában nem másolható!
ISBN 978 963 279 965 0
ISSN 1417-6793
Kereken két évszázada, 1825. szeptember 11-én – közel másfél évtizeddel a megelőzőt követően – hívta össze újfent I. Ferenc király az országgyűlést Pozsonyban, amely elindította hazánk legnagyobb társadalmi átalakulását.
„Egy normális világban ilyen soha nem történhetett volna meg.”
Amíg mi, magyarok kényszeresen méricskéljük az országunkat a külföldhöz, sok külföldi úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Rajcsányi Gellért írása.
Az író, festő- és előadóművészt, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium vezetőjét egyebek mellett a romapasztorációról, Krisztus cigány hangjáról, a pokolról és az isteni fényről kérdeztük. Interjúnk.
Efféle könyveket nem lehet csak úgy elolvasni. Lehet vele haladgatni persze az elejétől a vége felé, de ezzel a „normális” olvasási metódussal előbb-utóbb zsákutcába jutunk. A linearitással itt nem megyünk semmire. Győrffy Ákos írása.
Októberben érkezik a kommunizmus által eltörölni szándékozott polgári irodalom egyik nagyjának kiadatlan első világháborús írásait bemutató könyv.
A vezérigazgató szerint Ausztria reménytelen versenyképességi hátrányban van.
Lecsapott a HIMARS, méregdrága fegyvert vesztett Putyin.
