Bokros jelentések – dokumentumfilm a katolikus egyház és a kommunista rendszer kapcsolatáról

Gecse Géza írása

A Magyar Média Mecenatúra 50 és 25 perces dokumentumfilmeket támogat, most mi mégis 98 percnyi filmet láthattunk az Urániában szeptember 18-án, mert a téma szétfeszítette a kereteket.

A Bokros jelentések című filmet még nem vetítették sehol, de a film alkotói engedélyt kaptak rá, hogy elővetítésen bemutathassák.

Várhatóan az elkövetkező hetekben tűzik műsorra a televízióban – bár még nem tudni, hogy melyik műsorsávban és pontosan mikor. A film rendező-producere, Varga Ágota A tartótiszt (2013), majd az Operatív érték – a besúgottak (2014) című filmjeit követően folytatta a megkezdett utat, hiszen a III/III-as ügyosztály katolikus egyházat figyelő tevékenységét igyekezett most is feltérképezni.

Ez alkalommal is sikerült neki, ami sokaknak nem: miként A tartótisztben, úgy a mostani alkotásában is meg tudott szólaltatni magas beosztású egykori állambiztonsági tartótisztet; olyan embert, aki a kádári államapparátus részeként évtizedeken keresztül nemcsak szemmel tartotta, hanem „igazgatta” is a rá bízott megfigyeltek sorsát.

Bár Modok Árpád „normális dolognak” tartotta és tartja most is egykori tevékenységét, újdonság, hogy nem okozott számára problémát, hogy bűnbánatot gyakoroljon, amennyiben bárkinek az életét megkeserítette volna. A filmben is elhangzik a bocsánatkérés – alighanem ennek volt köszönhető az Urániában a nyilvános vetítés utáni taps is, amikor Varga Ágota Modok Árpádot is bemutatta a  közönségnek.

Rendkívül tanulságos persze a Győr-Sopron megyei Rendőrfőkapitányság III/III-as nyugalmazott kiemelt tartótisztjének filmben elhangzó félmondata, amikor megjegyzi, hogy a szocialista táboron belül a szovjet elvtársak mekkora érdeklődéssel és elismeréssel figyelték nemcsak az ő tevékenységüket, hanem általában az Állami Egyházügyi Hivatal működését. Utóbbi, a magyar államapparátuson belül 1951 és 1989 között működő államigazgatási szerv működésének a bemutatása volt és a film egyik legmegdöbbentőbb szembesítése, hogy még az elvileg autonómnak számító Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntéseit is szinte szó szerint miként készítették elő. (Majdhogynem még a vesszőben sem igen lehetett eltérni attól, amit a magyar pártvezetés utasításba adott.)

A film nem titkolja, hogy az 1960-as évektől kezdődően, amikor a kádári diktatúra a korábbinál puhábbá vált, a Vatikánnal való viszony normalizálása érdekében

Az ily módon az állam részévé vált magyar katolikus egyház így az evangéliumi szeretet alapján álló társadalmi mozgolódással, amilyen a keresztény kisközösségekben szerveződő Bokor is volt, nem nagyon tudott mit kezdeni.

A bő másfél óra egyik pikantériája, hogy Szabó Gyuláról, akit tudományos kutatóként ismertünk meg, hiszen 2011-ben ő írta meg A Pápai Magyar Intézet mint a magyar hírszerzés előretolt bástyája (1963-1989) című könyvet, a filmben most kiderült, hogy mint az egyik Bokor-közösség vezetője, mezőörsi plébánosként maga is megtapasztalta milyen volt megfigyeltnek lenni.

Modok Árpáddal társalogva a szemünk előtt válik egyfajta szembesítéssé, az ő részéről már-már néha gyónássá is a film. Csiky Lajos mint egykori ügynök a filmben fedi fel magát és meséli el, miként oldotta meg ezt a feladatot. Szinte mindent megtudunk a kisközösségi keresztény bokros mozgalomról. Sőt, még az 1980-as évek elején kibontakozó katonai fegyveres szolgálatot megtagadó múltjukról és az ezért kapott börtönbüntetéseikről is.

Magáról a Bokor alapítójáról, Bulányi Györgyről, Gyurka bácsiról persze szívesen láttunk-hallottunk volna többet – ő 2010 júniusában hunyt el. Igaz, a film címe ellenére az alkotás legfőbb érdeme nem az, hogy a bázisközösség életéről szól, még csak nem is az, hogy a katolikus egyházról, hanem ahogy azt a vetítésen részt vevő Novák Előd Facebook-bejegyzésében megfogalmazta: „A Bokorról is szól ez a film, és az egyházban elmaradt elszámoltatásról”. A dokumentumfilm egyébként a rendező-producer Varga Ágotától DVD-n megrendelhető: [email protected].