A haza: EP

2016. július 21. 10:01

Babarczy Eszter
Magyar Narancs
És akkor meghal, belehal a hasnyálmirigyrákba, és nem csinálja tovább a civilizációt, hanem majd nekünk kéne helyette. Elárvulunk.

„Ami a nemzetet és a hazát illeti, ott áll a szövegben, feketén-fehéren: hazaszeretet nélkül nincs minőség – emberi vagy írói, mindegy. A hazaszeretet magától értetődő; a hazáról beszélni muszáj. A kérdés az, hogyan tesszük. Ágálunk, sértődünk, dühöngünk, gyűlölünk? Azt is lehet, az is egy civilizációs forma; a cifrázás, mondta EP. Megértés és megoldás nem lesz belőle, viszont bővítetten képes újratermelni önmagát. Gyanítom, a jelen nemzetközi helyzet(ek) és a gyűlölet újratermelése, ez is mind a gyász tárgya, egy elveszőnek tűnő civilizáció, amelyből épp-épp csak maradt valami eddig is. Főleg, legkitűnőbben, Esterházy. És akkor meghal, belehal a hasnyálmirigyrákba, és nem csinálja tovább a civilizációt, hanem majd nekünk kéne helyette. Elárvulunk.

Esterházy minden írásában szorgalmasan és tekintet nélkül az elvárásokra (legyenek bármilyenek) művelte ezt a civilizációt. A Rákosi-rendszer iszonyatából és megaláztatásaiból anekdotákat írt a Kis Magyar Pornográfiában. A szocialista nómenklatúra elnyomásából abszurd komédiát a Termelési-regényben. A kételyekből és az ambivalenciából újrainduló és egymást korrigáló mondatokat az Egy nőben. Kiemelhetünk mondatokat, idézeteket, amelyek a szívünkhöz szólnak (ki is emelünk), de mindegyik pontosítja, vizsgálja a másikat. Esterházy intellektuális éberséggel élt, nem ideológiai éberséggel, ebből nem engedett. Valaki (egy külföldi újságíró) kérte, írnám le őt mint a nemzet lelkiismeretét. Inkább önismeretét – javasoltam. A nemzet önismereti programját, amelyhez persze neki is élen kellett járnia önismeretben. Vagyis kételyekben is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 70 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

kontalannak-hontalannak hiába írja a szerző.

kontalan-hontalan simlis, komisz, félbarbár, neki a civilizációról papolni felesleges. A törzsökös gondolkodáson, irigységen, a merev feudális viszonyrendszeren nem tud túllépni ez a pokolfajzat.

"Fiatal korod ellenére" Hízelegsz neki?
49 év mondjuk 70-hez viszonyítva talán.

Gondolod, hogy Esterházy örül az ilyen beszédű védelemnek?
Ő bár kritikusan, de hithű katolikus volt.

Csak azok írták ezt róla, akik nem olvasták, nem ismerték.

Hát nem bizony, legalábbis az itteni commenteket elnézve.

Nem ezekből áll a közéjük. Akik ilyeneket írtak, - ezek szerint olvastad - elhatárolódom.
Somló Tamásnál dettó a helyzet.
Ha azt mondom, hogy megbotránkoztattak a commentek, aljassága, akkor még nem mondtam semmit.

Szép írás. Esterházy jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni: nélküle nem lenne 21. századi magyar próza.

Ó csibészke, tudom ki vagy! :) És még azt mondtam neked nagy gyanútlanul, hogy "ezek szerint olvastad". Hát persze, hogy olvastad.

Előszó onnan, ahonnan Ön is idézett.

Illúziódnak fátyolát ne lebbentsd
Fel, maradj örökké boldog álmodó,
Mert szebb egy megvalósulhatatlan
Álom, mint egy át nem álmodható jövő.
Nagy-nagy szeretettel ölel:
Édesanyád és Kuki

Kedves Babarczy Eszter!

Ön is olyan, mint az egyszeri tudós, aki a láthatatlan törvényről tartott előadást. EP egyik írásából idéz egy részt, de nem idézi az összefüggő teljes szakaszt, melynek következtében megváltozik a tartalom. Miért van erre szükség? Ha az egészet idézi akkor nem támasztja alá azt, amit utána megfogalmaz?

Az összefüggő szakasz:

„Magázott, amire fölfigyeltem, mert addig (s azóta is) csak érett nők magáztak engem. Elhallgatott, tehát válaszolnom kellett. Tudtomon kívül reményeket keltettem Önben? Én egy termékeny föld vagyok, akartam mondani pátosszal, de rám jellemzően germanizmust sejdítvén, visszahőköltem. Helyzetem egyre rosszabbodott. Én termékeny föld vagyok – ehhez meg az érzékeny hangsúlyok miatt színésszé kellett volna lennem, és én semmi sem akartam lenni.

Termékeny föld vagyok, mondtam végül, de Révait akkor ez már nem érdekelte. Hogyne, hogyne. Még gondoltam mondani afféle függetlenségi nyilatkozatként, hogy földet vissza nem adok, de ehhez gyáva voltam. Később hallottam, hogy Révai messzemenően nem volt velem megelégedve, hogy többre tartott, de én csak egy elkényeztetett kultúrúrifiú volnék, aki arra hajol, amerre a szél fú, a termékeny föld emlegetésével én implicite ezt fejeztem volna ki. Merthogy az igazi író a rossz magot kiveti magából.

Nem vagyok én terményfelvásárló-magosztályzó, mondtam valakinek sör mellett kicsit már kapatosan; visszajutott Révai fülébe, de mire bosszút forralt volna, megszűntek a föltételek, hogy átadják helyüket másikaknak…

Könyvem előtt ülve nagy az én hálás örömem, mert most visszaadhatom egy csokorban a magyar társadalomnak azt, amit hosszú időn keresztül önmaga termelt. Kettőre azonban számot tartok. Barbocz Simon barátomtól hallottam, és magamra alkalmazom, hogy egy tanácstagjelölt programbeszéde alkalmából, miután már minden érdemlegeset elmondott, nagy emfázissal, büszke érdemként így kiáltott fel: – Egyet nem lehet elvitatni, hogy én is kortárs voltam.

Ez az egyik.

A másik az, kedves olvasóim, hogy amikor ezt a szerencsétlen magyar nemzetet annyian szomorítják, nyamvasztják (az olajárak!), vagy épp mosolyt és jókedvet fakasztanak – nekem az a hálás szerep jut, nem tudom, sikerrel-e, hogy könnyet töröljek, sebbe ragadt gézt tépjek, és a napfénytől forró, gyilkos tarkókat simogassam. Ahogy Kassák mondja, minden jó műnek elégedetlenség az apja, szorgalom az anyja. S nem Goethe, de Hölderlin állítja: az én feladatom, hogy a hazáról beszéljek. Ezt senki se irigyelje tőlem.

Van közülünk, aki azt mondja, amiről anekdotát lehet mondani, arról már nem érdemes, illetve, hogy az anekdota a tárgyát mintegy, úgy és tulajdonképpen, rendben lévőnek találja. Jóllehet az, itt, a legkevésbé sincs rendben. Hogy nagyobb titok és szégyen az, hogy csak így fecsegni lehetne róla, és hát ha nem tudunk róla valóságosan beszélni, mert ilyenek vagyunk és itt vagyunk, akkor ne beszéljünk róla.

Sok igazság van ebben.

De talán, többek közt, érdemes ilyen módon is rámutatni arra a rossz megelégedettségre, mely az elszaporodó szembenézősdi láttán nő mostanság.

Van közülünk, aki erre azt mondja, hogy ez a gesztus is egy lesz ezek közt.

Ezt nem hiszem; bár kiszolgáltatottságát mint hibát: látom.

Ha végigfutunk elmúlt lehetőségeinken, az életünkön, bizonyos meghatódottság vesz erőt rajtunk… de egy perc, és… elmúlt, mert a magyar megbecsülhetetlen tulajdonsága, hogy a rosszat elfelejti, csak a jót, a kellemeset szereti megtartani az emlékezetében.

Elvégezni a tennivalókat, és emellett lehetőleg keveset gondolni magunkra – úgy hiszem, ez az, amire szükségünk van.”

Igen. Így teljes az „Egyik” és a „Másik”. Így lesz teljes EP gondolatvilága.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés