Máris itt az év lebukása: kínos magyarázkodásba kezdett a Tisza Párt győzelmét váró közvélemény-kutató (VIDEÓ)

Ez a trükk már 2022-ben sem vált be.

Miközben a magukat függetlennek mondó, valójában ellenzéki közvélemény-kutatók hatalmas, akár 20 százalékos Tisza-előnyről beszélnek, valójában egyik sem zárja ki a Fidesz sikerét.

A Telex podcastjában Cseke Balázs – a portál újságírója – friss Medián-mérésekre és „kormánytól független” közvélemény-kutatásokra hivatkozva kijelentette: a számok szerint semmilyen jel nem mutat arra, hogy „nagyon vezetne a Fidesz”.
Ennek ellenére később,

mintegy kihátrálva a kijelentéséből, hozzáteszi: nem állítja, hogy „ez egy lefutott meccs”, és az sem biztos, hogy „biztosan nyer a Tisza”.
A műsorvezető, Fábián Tamás felé fordulva azt mondta: „lehet, hogy ezt a videót majd jól be tudjuk vágni április 13-án” – Fábián erre nevetve azzal kontrázott, hogy „vagy majd a Megafon fogja bevágni”.
Ez utóbbi kijelentés is egy Fidesz-győzelem forgatókönyvét vetíti előre a Telex műsorában.
Ám nem csak a Telex újságírói keverednek önellentmondásba a pártversenyt illetően. Érdemes felidézni: a Závecz-kutatások rendre a Tisza Párt nagy arányú előnyét hozzák ki, Závecz Tibor ugyanakkor már kijelentette: méréseiknek nem rontaná a hitelességét egy Fidesz-győzelem sem.
Ezt is ajánljuk a témában

Ez a trükk már 2022-ben sem vált be.

Nyitókép: videórészlet/Telex