hogy mire akarják költeni a pénzt, az látszik, de hogy miből, az nem.
A költségvetés nem felel meg a jogszabályoknak abban az értelemben sem, hogy Budapestnek a második félévre nincsen költségvetése, miszerint az általam hivatkozott törvények szerint egész évre kell költségvetést tervezni, mert ez garantálja a város átlátható és biztonságos működését – tette hozzá.
Nincs új a nap alatt
„Ahogy említettem, a fővárosi közgyűlés baloldali pártjai, élen a Tiszával, nem támogatták a Fővárosi Kormányhivatalnak azon törekvését, hogy a törvényeknek megfelelővé tegye a költségvetést. Ők a káoszban és a kiszámíthatatlanságban, az anarchiában érdekeltek. Mi pedig abban, hogy Budapestnek törvényes, átlátható és a város biztonságos működését garantáló költségvetése legyen” – fogalmazott.
Megjegyezte, hogy tavaly ugyanez történt: