Az ukránok mindent megtesznek a Tisza győzelméért, ez nekik most stratégiai kérdés – Szijjártó Péter a Mandinernek

Magyarország elszigetelődött Európában, s ennek a magyar kormány Ukrajna-politikája az oka – hangzik el gyakran. Ön hogy látja? 

Brüsszelben háborús fanatizmus uralkodik, úgy kezelik Ukrajna háborúját, mintha mi állnánk harcban, és mindenről ez a téma jut eszükbe – ott a józan észnek elveszett a bázisa. Az ülések közben, a folyosón többen egyetértésükről biztosítanak, és kérik, hogy legyek kemény a vitában, állítsuk meg az őrületet. Aztán a teremben már papírról olvassák fel a mainstream háborúpárti szövegeket. De már nem vagyok egyedül: a választások után csatlakozott a szlovák, majd a cseh külügyminiszter-kolléga, így egészen más, mint amikor huszonhatan állják körül az embert. Nincsenek hiú ábrándjaim: Brüsszelben befogadták az 1500 milliárd eurós ukrán követelést arra, hogy a következő tíz évben az európai emberek finanszírozzák Ukrajnát és az ukrán hadsereget, és amíg nincs politikai fordulat Brüsszelben, ez így is marad. Mi azonban küzdünk ellene. 

Brutális összegekről, 150, 800, 1500 milliárd euróról szólnak a hírek, segítene rendet vágni, hogy mi micsoda? 

Az Európai Unió eddig 150 milliárd eurót költött a háború miatt Ukrajnára. Ezután egy 90 milliárd eurós hadikölcsönt is átnyomtak, ebben azonban Magyarország, Szlovákia és Csehország nem vesz részt. Az ukránok ezt nyilvánvalóan soha nem fogják visszafizetni, hiszen az oroszoktól nem jön majd jóvátétel; jóvátételt az fizet, aki veszít, és Oroszország ezt a háborút nem fogja elveszíteni. Ezután újabb pénzügyi követeléssel álltak elő, 800 milliárd eurót kértek az ukrán állam működtetésére és 700 milliárd eurót további felfegyverzésre a következő tíz évben. Így jön ki az 1500 milliárd euró. Mivel az EU-nak nincs saját pénze, gazdasági problémái miatt pedig nehezen tud a piacról forrást bevonni, ezt a pénzt az európai emberektől kell elvennie. 

Miért ennyire fontos a brüsszeli fősodornak a háború témája? 

Az EU a világgazdaságban az USA után szorosan a második szereplő volt, és a világpolitikában is volt súlya annak, amit mondott – innen csúszott le az előző években egyre mélyebbre. Részint mert a Kelet, a globális Dél gazdaságilag és politikailag is megerősödött, az EU pedig erre nem tudott megfelelő választ adni; részint mert Brüsszelben olyan ideológiai alapú külpolitikát kezdtek művelni, amilyennel az unió gyakorlatilag elszigetelte magát. Nézzük csak azt, mit hordtak össze Donald Trumpról nyolc éven át az EU vezetői, vagy hogyan fogalmaztak Kína kapcsán, miként vágták el magukat a szankciókkal Oroszországtól, valamint a fejlődő országoktól azzal, hogy minden egyes gazdasági együttműködéshez nonszensz woke ideológiai feltételeket szabtak. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi értelme van az Európai Uniónak abban a formában, ahogy ma létezik? A brüsszeliek elintézik azzal, hogy háborús helyzet van. Miközben emberek százezrei halnak meg, Ukrajna felét szétlőtték, milliók menekülnek el, számukra az legitimálja az EU létét, ha folytatódik az öldöklés. Mindennek a tetejébe most Francia­ország és az Egyesült Királyság is közölte, hajlandó katonákat küldeni Ukrajnába – két atomhatalom által a NATO kerülhet szembe Oroszországgal. 

NATO-államokból kiképzők, tanácsadók most is vannak Ukrajnában – ha egy ilyen misszióban ér támadás NATO-csapatokat, az elviekben nem aktiválja az ötödik cikkelyt. 

Amikor a háború kitört, a NATO külügyminiszteri tanácsában két döntést hoztunk egyhangú szavazással. Az első úgy szólt, a szervezet nem részese ennek a konfliktusnak, a második pedig, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy ez a jövőben sem legyen másként. A közvetlen összeütközés – azaz bármiféle NATO-csapatok Ukrajnába telepítése – a harmadik világháború kirobbanásának közvetlen kockázatát hordozná. 

Mark Carney kanadai miniszterelnök beszédét állva tapsolták Davosban, egyesek már az USA nélküli, de Ukrajnát felvevő NATO-ról kezdtek hangosan gondolkodni. Ön szerint mekkora a realitása ennek? 

Nulla. 

Európa rendkívüli mértékben meggyengült katonailag is: a kontinens országai a tartalékaik és készleteik nagy részét elküldték Ukrajnába. Ha tehát az Egyesült Államok nem lenne része a transz­atlanti védelmi struktúrának, az elszigetelődő Európa óriási bajba kerülne. 

Mindeközben az unió Kína felé tapogatózik, India felé pedig éppen nyit. Az uniós–indiai paktum részeként csökkenő vámtarifák a német autóiparon keresztül elvileg nekünk is kedvezhetnek. 

Én nem vagyok ilyen derűlátó Kína és az Európai Unió vonatkozásában. Az EU továbbra is ideológiai alapon közelít a Kínával való kapcsolathoz. Kínát rendszerszintű riválisnak tartja, és mesterséges eszközökkel akadályozza a természetes és szükségszerű gazdasági együttműködést. Az Európai Unió sokat veszít ezen. Ami pedig Indiát illeti: exportorientált ország lévén mi hívei vagyunk a szabadkereskedelmi megállapodásnak, ám kiegyensúlyozottabbnak kell lennie a gazdasági ágazatok között. Nem lehet, hogy az ipari export növelése érdekében feláldozzuk a gazdákat. A Mercosur-megállapodás ezt hozta volna magával. Az indiai egyezségnél is ezt kell majd vizsgálnunk, nehogy a Mercosur-megállapodáshoz hasonlóan Ursula von der Leyenék feláldozzák az európai, köztük a magyar gazdákat. 

A gazdasági, politikai és katonai súlyát vesztő unió jövője a föderalisták szerint a minél kevesebb tagállami jogkör és a közös hadsereg kell legyen. Ön szerint mi a megoldás? 

Az utóbbi másfél évtizedben a világ és benne Európa válságról válságra bukdácsolt. A pénzügyi rendszerek összeomlását nagy gazdasági válság követte, ezután jött a migráció, majd az egészségügyi ellátórendszereket térdre kényszerítő világjárvány, végül pedig kitört a háború. A vészhelyzetek sorozata alatt egyértelműen bebizonyosodott, hogy a tagállami kormányok megoldásai, valamint a kormányok közti együttműködések mindig sokkal gyorsabbak, eredményesebbek és hatékonyabbak voltak, mint a brüsszeli döntések. Vagyis Európa akkor tudna igazán erős lenni, ha megerősítené a nemzeti hatásköröket. Már most is sokkal több hatáskör van Brüsszelben, mint amennyi szükséges lenne, ezért jó néhányat vissza kellene helyezni a tagállamok szintjére. Ha az Európai Uniót továbbviszik a föderális irányba, vagy egy brüsszeli központból irányítják, az végzetesen meggyengítheti. 

Ha ez az irány marad, meddig tud lavírozni Magyarország? 

Nem nevezném lavírozásnak, a külpolitikánk a nemzeti érdekek érvényesítésére épül, és a józan észen alapul. A célunk, hogy a világ nagy erőközpontjait egyszerre tegyük érdekeltté abban, hogy Magyarország sikeres legyen, vagy legalábbis ne legyenek érdekeltek abban, hogy kudarcot valljunk. Nincs még egy olyan politikai vezető Európában, mint Orbán Viktor, aki egyszerre tud Washingtonban, Moszkvában, Pekingben és Ankarában is kölcsönös tiszteleten alapuló, jó együttműködést fenntartani és fontos kérdésekben a siker esélyével tárgyalni. Mi nem ideoló­giai alapú külpolitikát folytatunk, hanem nagyon is gyakorlatiast, olyat, amely működik. Amikor négy évvel ezelőtt az első szankciós csomagot tárgyaltuk Brüsszelben, megkérdeztem, mi ezzel a célunk. Azt mondták: meggyengíteni és a háború befejezésére kényszeríteni Oroszországot. Tizenkilenc szankciós csomag után egyértelmű, hogy az európai gazdaság sokkal többet veszített, mint az orosz: kukába dobták a fejlett nyugati technológia és az olcsó keleti energiaforrások együttműködésén alapuló, sikeres európai gazdasági modellt. Új stratégia pedig nincs. 

Nemrég megszavazták az orosz kőolaj- és gáz­import teljes leállítását is. Van esélye Magyarországnak és Szlovákiának, hogy sikerrel járjon az ügyben az Európai Unió Bíróságán? 

A döntés jogi csalással jött létre. Az EU alapokmányában le van fektetve, hogy minden tagországnak szuverén joga eldönteni, milyen energiahordozókat vásárol, és honnan. Ennek a megváltoztatásához egyhangú tagállami döntés kellene; mivel arra esélyük sincs, az orosz energiaimport-tilalmat kereskedelmi intézkedéssel álcázták, amihez már elég volt a tagállamok minősített többsége. Vagyis az EU-s alapszerződéssel szembemenő jogi csalással tudták csak átnyomni az intézkedést. Mi ezt megtámadjuk, gyorsított eljárást kérünk a bíróságtól, kérjük a végrehajtás felfüggesztését, illetve megsemmisítését. Ám ahhoz, hogy végig tudjuk vinni, választást kell nyernünk – nyilvánvaló, hogy egy Tisza-kormány nem így tenne. 

Ön szerint mi történne ez esetben? 

Ha kormányváltás lesz, és nem tudjuk megvédeni az olcsó orosz energiaforrásunkat, ellátási gondunk lesz. Tenger nélküli országként arra rendezkedtünk be, hogy keletről és nyugatról is jön az ellátás, vagyis már rég megtörtént a diverzifikálás, amivel most Kapitány István kampányol. A diverzifikáció egyébként azt jelenti, hogy több forrásból vásárolunk, szavatolva az ellátás biztonságát – erre most diverzifikálás címszóval kilőnék a legfontosabb forrásunkat, ez nonszensz. Másrészt, 

Ez a hazai ipar nagy részét veszteségessé tenné, munkahelyek tízezrei kerülnének veszélybe. Meg lehetett volna előzni a döntést az Európai Bizottság elnökének megbuktatásával két héttel ezelőtt, csakhogy a Tisza európai parlamenti frakciója, az Európai Néppárt úgy döntött, nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt. Meg kell nyernünk a választást, akkor végigvisszük a pert, és megakadályozzuk a döntés érvénybe léptetését. 2026 minden szempontból fordulópont, akár a háború eszkalációját, akár a migrációt, akár a gazdasági vagy a politikai oldalt nézzük; nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy rossz, kalandor döntést hozzunk, megbízhatatlan vagy tapasztalatlan embereket ültessünk a döntéshozói székekbe. 

Ha már migráció: tíz évvel az első hullám után alig esik szó róla az EU-ban. 

A migráció ugyanolyan kihívás ma is, mint tíz évvel ezelőtt. Magyarország déli határán áll a kerítés, ott vannak a határőreink, ezért nem tudnak a migránsok bejönni, de a támadásaikat napi szinten kell visszaverni. De súlyosabb a helyzet, mert nemcsak délről, hanem nyugatról is nyomás van rajtunk, ugyanis Brüsszel át akarja erőltetni az új migrációs paktumot. Annak értelmében be kellene fogadnunk olyan migránsokat, akik már bent vannak az Európai Unióban, és illegálisan érkeztek, illetve pénzzel kellene hozzájárulnunk az ellátásukhoz. Mi ezt elutasítjuk: amíg mi vagyunk kormányon, egyetlen illegális migránst sem fogunk beengedni sem délről, sem nyugatról. 

Mit gondol az ukrán–magyar kapcsolatokról, ideértve a nagykövetek kölcsönös bekéretését, Volodimir Zelenszkij davosi beszédét, a csörtéket? 

Nézze, itt van egy elnök, aki négy éve nem tud lezárni egy háborút, az általa vezetett ország polgárai meghalnak, elmenekülnek, és egy olyan helyen, ahol az egész világelit rá figyel, úgy dönt, hogy Orbán Viktort ekézi, ráadásul bárdolatlan stílusban, másnap pedig a külügyminisztere szálasizni és hitlerezni kezd – ez valami egészen elképesztő! Egyúttal egyértelművé teszi, az ukránok kinyilatkoztatták az érdekeltségüket a magyar választás eredményének befolyásolásában. Hiszen Ukrajnának is sorskérdés a választás. 

és azt sem, hogy Ukrajna az EU tagja legyen, és behozza a háborút ide. Az ukrán vezetés érdeke pedig ennek az ellenkezője: háborús részvétel, ukrán EU-tagság. 

Erről nehéz lenne meggyőzni a magyar köz­véleményt. 

Nyilvánvalóan ehhez a Tisza győzelme kell, mert e párt szövetkezett azokkal, akik keresztül akarják verni; ráadásul a saját belső szavazásuk szerint is támogatni kell Ukrajna gyorsított felvételét az EU-ba. Ezért 

Nekünk pedig az a dolgunk, hogy kizárjunk mindenfajta beavatkozási kísérletet. 

A Tisza azt ígéri, győzelme esetén hazahozza a visszatartott uniós forrásokat – mi lesz akkor, ha ismét a Fidesz–KDNP alakíthat kormányt? Van esély arra, hogy Brüsszel felhagy a kiéheztetéssel, vagy csak ha egy icipici szuverenitásról lemondunk? 

Nyugodjanak meg az olvasók: ha mi kormányzunk, egy centiméternyi szuverenitásról sem mondunk le. Az uniós forrásokat pedig haza fogjuk hozni – ebben biztosak lehetnek. 

Beneš-dekrétumok. Grigorij Mesežnikov szlovákiai liberális politológus szerint ha a magyar kormány bukik, nem lesz, aki szót értsen Robert Ficóval, és visszatér a 2000-es évek magyar­ellenes gyakorlata. Hogyan látja ezt? 

Az ellenzéknek a határon túli magyarok csak kampánytémát jelentenek. Ez látszott akkor is, amikor Magyar Péter Erdélybe menetelt, és ebből az ügyből is világosan látszik. A határon túli magyarok azonban kellő tapasztalatot gyűjtöttek az elmúlt tizenhat évben, és jól tudják, hogy a nemzeti kormányra mindig számíthattak, és a jövőben is számíthatnak rá. A Beneš-­dekrétumok kapcsán világosan beszélünk: a kollektív bűnösség elve elfogadhatatlan, és minden döntés az, amely erre az elvre épül. Ezért 

Az eltelt tizenhat évben a felvidéki magyarság élethelyzete egyértelműen javult, a jó magyar–szlovák kapcsolatok lehetővé tették, hogy bizonyos kényes kérdéseket rendezzünk. Arra azonban folyamatosan figyelni kell, nehogy tönkretegyük az eredményeket, és visszalépést okozzunk a helyi magyar közösség élethelyzetében. Beszédes példája a felvidéki magyarság képviseletének, hogy a Magyar Szövetség vezérkara ott volt a Fidesz kongresszusán, és a párt egyik vezetője beszédet is mondott. 

Tavaly csaknem kétszáz úton vett részt, miért volt ennyire szükség? Nem megy a sok utazás a miniszté­riumi operatív munka rovására? 

Mi leszámoltunk a politikai turizmussal. Ha megnézzük néhány elődöm menetrendjét, sokszor első nap megérkeznek valahová, másnap ráhangolódnak, harmadnap program, aztán még egy kis levezetés – nálam ilyen nincs. Sehova nem érkezem korábban, sehol nem maradok a szükségesnél tovább, az ötnapos New York-i ENSZ-közgyűlés kivételével szinte sehol nem alszom ott, éjjel repülök. Aki szerint ez luxus meg aranyélet, az jöjjön velem. Rendszerint a repülőn is dolgozunk, akkor kapom meg mérlegelésre, aláírásra az otthoni dolgokat, mert azok sem állhatnak meg; majd készülünk a következő tárgyalásra útközben. 

A végére Győr: hogy látja a választási esélyeket a városban, ahol az ön politikai karrierje indult? 

Voltam Győrött múlt pénteken, találkoztam mindkét jelöltünkkel, Fekete Dáviddal és Szeles Szabolccsal, és annyi aktivistával, amennyit még sosem láttam ott, vagy négyszázötvenen jöttünk össze. Elmondtam a jelölteknek, hogy bárhogy csűrik-csavarják mások, ők az esélyesek, és be kell húzni mindkét választókerületet. Én 2006-ban indultam ott egyéniben, amikor országosan vereséget szenvedtünk, ráadásul a jól beágyazott MSZP-s extanácselnök-polgármester indult ellenem. Kőkemény munkával, ajtótól ajtóig kampányolva aztán az első forduló­ban megvertem azt az embert, s a második fordulóban csak a szavazatok egy százalékával, száz-kétszáz vokssal kaptam ki – hathatós MDF-es segítséggel, amely négyszáz szavazatot vitt el a jobboldalról. Most a Fidesz számára sokkal kedvezőbb az állás országosan is, és – bár voltak személyi problémák a polgármester-­választásnál – egy kivételével így is minden körzetben győztünk. Vagyis ha én null kilométeresként kis híján nyertem, akkor most 

Nyitókép: Ficsor Márton