Mit jelent, hogy valaki alelnök a Shellnél?

„Kapitány István úgy kerül be a politikai térbe, mint »az év első nagy igazolása«: Magyar Péter bejelentése szerint ő vezeti a TISZA gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését a kormányzásra. A bemutatás lényege a tekintély: hosszú multinacionális karrier, »globális alelnök« titulus, nemzetközi rutin. Megvizsgáltuk, hogy Kapitány pozíciója döntéshozói vagy végrehajtói volt-e, illetve karriertapasztalatai mennyiben képesítik arra, hogy gazdaságpolitikát alkosson, vagy szuverén módon határozza az energiastratégiát. 

A multik titulusrendszerében kevésbé járatos közönségnek a »globális alelnök« úgy hangzik, mintha a Shellnél ő lett volna »a második ember«, az elnök helyettese, vagy legalábbis a vállalat tényleges irányítóinak szűk körében mozgott volna. A valóság ennél árnyaltabb: Kapitány tényleg magas pozícióban volt, de a titulus és a hatáskör típusa sokkal inkább egy óriási kiskereskedelmi–mobilitási üzletág vezetését jelenti, nem pedig egy állam működtetéséhez szükséges teljes kormányzati felelősség »próbafutását«. 

Kezdjük a ténnyel, mert ez adja a kritika gerincét. Kapitány saját szakmai bemutatkozásai és iparági profiljai alapján több mint tíz éven át a Shell Mobility üzletágának Global Executive Vice Presidentje volt 2014 és 2024 között; az általa felügyelt hálózat nagyságrendje több tízezer töltőállomás (46 ezer feletti számot említenek), sok tucat ország, és a »retail« működés teljes világa: üzemanyag-kiskereskedelem, shop és kényelmi kereskedelem, partneri/franchise rendszer, árazási és promóciós logika, ügyfélélmény, és az elmúlt években az elektromos töltési láb felépítése. A magyar sajtóban is így jelenik meg: 37 év Shell után 2024-ben távozott, a saját bejelentése szerint július 1-jével adta át a feladatait. Ugyanezt az ívet erősíti több hazai bemutatkozó anyag is, például amikor 80 országban, 45 ezer helyszínen futó kiskereskedelmi működésről írnak a korábbi szerepével kapcsolatban. 

 és mi az, ami csak jól hangzó díszlet. A Shellnél a siker mérőszámai alapvetően piaciak: nyereség, volumen, hálózati hatékonyság, egységköltség, beruházási megtérülés, márkahűség, kockázatkezelés a vállalati kereteken belül. Egy országban viszont a mérőszámok és korlátok egészen mások: költségvetési egyensúly, társadalmi feszültségek, geopolitika, ellátásbiztonság, jogrend és intézményrendszer, és az a kellemetlen körülmény, hogy »B-terv« nélkül néha naponta kell dönteni rossz opciók között.

Innen nézve különösen beszédes milyen a hatásköre és a vele együtt alelnöki pozícióban lévők száma a Shellnél. A nagyvállalati világban a Vice President / Executive Vice President nem egyetlen, ritka koronaékszer, hanem egy széles vezetői sáv: régiós és üzletági vezetők tucatjai viselhetnek VP/EVP rangot egyszerre. A Shell tényleges »csúcsvezetése« ezzel szemben a nyilvános Executive Committee, egy néhány fős testület, amelynek összetételét a cég publikálja; 2025 végén például kilenc név szerepel ezen a listán. Ráadásul maga a Shell is arról kommunikált, hogy a legfelső vezetői kör egyszerűsítésén dolgozik, és az Executive Committee szerepei és elnevezései változnak (például az EC üzleti vezetői »President« címre álltak át 2025-ben). Ez a szerkezeti kép már önmagában megmagyarázza: a »globális alelnök« magyar fordítása nem egyenlő azzal, hogy valaki a vállalat teljes irányításának legszűkebb grémiumában ül; inkább azt jelzi, hogy egy meghatározott üzletágban (jelen esetben a mobilitási–kiskereskedelmi láncban) nagyon magas szintű felelőssége volt. 

Persze 

 A Magyar Péterrel közös beszélgetésében Kapitány a jelenlegi magyar gazdaságpolitika fő bajának a bizalomvesztést és a kiszámíthatatlanságot nevezte, és a TISZA fókuszába a jogbiztonságot, a KKV-k érdemi támogatását, a korrupció felszámolását, valamint az uniós források »hazahozatalát« tette; emellett tudásalapú fordulatot, oktatást, K+F-et, exportképes magyar KKV-kat emleget, az »összeszerelő üzem« modell helyett. Energetikában a rezsicsökkentés fenntartását mondják, az energiaszegénység felszámolását ígérik, példaként felmerül a tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentése, az energiahatékonysági beruházások újraindítása, és a vállalati energiaárak »versenyképessé tétele«. Kiadási oldalon »állami pazarlás«, »propaganda és korrupció« visszavágásáról beszélnek, átcsoportosítással egészségügyre, oktatásra, bérlakásprogramokra; és elhangzik a politikailag jól csengő mondat is, hogy »nem azért fizetünk adót, hogy presztízsberuházásokat és a korrupciót finanszírozzuk«. 

Ezekkel két gond van. Az egyik szakmai: ez így még nem kormányzati program, hanem szlogenek halmaza. A másik politikai: a csomag központi eleme az EU-források »hazahozatala«, vagyis lényegében egy külső döntéshozói kör jóindulatára épített pénzügyi narratíva. Lehet erről álmodozni, csak közben az országot nem lehet úgy irányítani, hogy a költségvetési tér megnyitását egyetlen »majd felszabadul« típusú reményre tesszük fel. Az EU-források körüli vita nem pusztán technikai ügy; feltételek, politikai alkuk, jogértelmezések, és az európai intézményi logika hullámzása dönti el. Ha a »kulcs« tényleg az, hogy majd jön a pénz, akkor a kormányzás első hónapjai máris zsarolhatóvá válnak: bárki, aki a pénzcsapot fogja, közvetlen beleszólást nyerhet a belpolitikai mozgástérbe. 

A »jogbiztonság« és »kiszámíthatóság« szintén olyan szavak, amelyeket ellenzékben könnyű kimondani, kormányon viszont az első válsághelyzet azonnal szétfeszíti. A tőke valóban szereti a kiszámíthatóságot – de ugyanígy szereti az infrastruktúrát, a munkaerő minőségét, a beszállítói bázist, az iparpolitikát, az energiaellátás biztonságát, és igen, a nemzeti érdek következetes képviseletét is. Ha a »kiszámíthatóság« valójában azt jelenti, hogy minden külső elvárást szó nélkül beépítünk, az nem stabilitás, hanem lemondás a szuverén döntésről. 

Az energetikai rész különösen árulkodó, mert itt ütközik a kampányszöveg a fizika és a számlák világával. Rezsicsökkentést fenntartani és közben energiaszegénységet felszámolni szép mondat, de a két cél között ott a kérdés: célzott támogatás lesz, vagy mindenkinek ugyanaz? Piaci ár + kompenzáció? Melyik jövedelmi decilisnek mennyi? Honnan van rá pénz? A tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentése tipikus példája a »jól hangzó, de rendszerszinten kockázatos« intézkedésnek: rövid távon szociális gesztus, hosszabb távon viszont könnyen félreviszi az ösztönzőket (és nem is biztos, hogy a leginkább rászorulókhoz jut el arányosan). A »vállalati energiaárak versenyképessé tétele« pedig addig üres mondat, amíg nem mondják meg: hálózati díj, adó, beszerzési struktúra, hosszú távú szerződések, termelőkapacitások, tárolás, importútvonalak – pontosan mi változik? 

A munkaerőpiaci állítás is tipikus kettősség. A 444 összefoglalója szerint Kapitány egyetért azzal, hogy június 1-től ne lehessen unión kívüli, nem magyar munkavállalókat behozni, miközben »hazacsábítaná« a Nyugat-Európában élő magyarokat, és képezné az inaktív csoportokat. Csakhogy ez egyszerre három külön világ. A hazacsábítás nem szándéknyilatkozat kérdése, hanem bérszinté, lakhatásé, intézményi minőségé és perspektíváé, ezek nem fognak szintet lépni a nyár elejéig. Az inaktívak képzése szintén nem két hónap, hanem évek, és nagyon drága, ha komolyan vesszük. A harmadik elem – a munkaerőimport radikális korlátozása – viszont azonnali hatással lehet beruházásokra és termelésre ott, ahol tényleg nincs elég ember. 

És itt érünk vissza Kapitány személyéhez. A karrierje abban erős, amiben a Shell Mobility erős: globális retail, hálózat, menedzsment, ügyféloldali skálázás. A TISZA-nyilatkozatok viszont arról szólnak, amit a politikában mindenki szeret mondani: rend, tisztaság, több pénz az egészségügynek és oktatásnak, versenyképesebb energia, erősebb KKV-k. Csak épp ezek a mondatok akkor érnek valamit, ha mögéjük tesszük a költségvetést, a jogszabálylistát, a határidőket, és a konfliktuskezelést. Aki valóban kormányzásra készül, nem állhat meg ott, hogy »felszámoljuk a pazarlást« és »hazahozzuk az uniós pénzt«. Ez kommunikáció. Kormányzás az, amikor megmondod, mit vágsz ki, kitől veszed el, kinek adod oda, és mit csinálsz akkor, ha a külső környezet nem úgy alakul, ahogy a kampányvideóban.

A végén tegyük hozzá: Kapitányt az üzleti múltja önmagában nem menti fel a részletek alól. A »globális alelnök« cím nem varázspálca, és a Shellnél megszerzett üzletági menedzsmentrutin nem automatikus belépő egy ország irányításába. A magyar gazdaságpolitika valódi kérdései nem a színpadon dőlnek el, hanem a számokban: finanszírozás, ellátásbiztonság, beruházási környezet, és a szuverenitás ára. Ha a TISZA ezt tényleg komolyan gondolja, előbb-utóbb kénytelen lesz a szlogenekről átállni a mechanikára. Addig viszont Kapitány szerepe inkább egy jól eladható brand: bizalomkeltés a bizonytalanokra. Csakhogy országot nem branddel kormányoznak."

Nyitókép: Kapitány István Facebook-oldala