Friss felmérés: brutális Fidesz előny alakul, kinyílt az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Érdemes megjegyezni: a Magyar Társadalomkutató nevű intézet volt a 2022-es választás előtt a legpontosabb kutatóintézet.

Fodor Gábor az Indexnek arról is beszélt, hogy a választás kimenetelét nem a két, érzelmileg erősen motivált tábor dönti el, hanem az a köztes réteg, amely nem az „imádom–gyűlölöm” logika mentén hoz döntést.

Terjedelmes interjút adott az Indexnek Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője. A lap felidézte, hogy az egykori miniszter még júniusban úgy látta, hogy a Tisza Párt áll nyerésre, „talán egy orrhosszal”, ugyanakkor hozzátette, hogy „a Fidesz még mindig nyerhet”.
Most arra a kérdésre, hogy melyik 2025-ös esemény vagy folyamat lehet hosszabb távon is meghatározó a politikai erőviszonyok szempontjából, Fodor azt válaszolta: ebben az értelemben szorosan összefügg a tavalyi és az idei év. Véleménye szerint a kegyelmi ügy, valamint Magyar Péter megjelenése alapvetően írta át a magyar politikai térképet.

Úgy fogalmazott, ha még korábbra tekintünk vissza, a folyamat gyökere a romló gazdasági helyzetben keresendő, amely olyan mértékű társadalmi elégedetlenséget termelt ki, amelybe aztán Magyar Péter „be tudott robbanni”. A jelenlegi politikai dinamika közvetlen kiváltó oka ugyanakkor egyértelműen a kegyelmi ügy volt. Fodor szerint ennek a folytatása a Szőlő utcai botrány, mivel mindkét eset a Fidesz politikájának egyik fontos pillérét, a gyermekvédelem ügyét érinti súlyosan.
„A kegyelmi ügy után a Fidesz defenzívába szorult, támogatókat vesztett, és a kormányoldal politikai mozgástere beszűkült, ez az állapot hullámzó formában ugyan, de továbbra is fennáll” – állapította meg az egykori miniszter. Majd azzal folytatta, hogy az idei év abból a szempontból is fordulópont volt, hogy
a Fidesz érdemben fel tudta venni a kesztyűt Magyar Péterrel szemben.
„A váltás a nyári időszakban következett be, ám a Szőlő utcai ügy nyomán a Tisza Párt átmenetileg visszakerült abba a helyzetbe, hogy ismét ő diktálja a politikai tempót” – jegyezte meg Fodor Gábor.
Ugyanakkor a valamikori SZDSZ-es politikus nem gondolja, hogy önmagában a Szőlő utcai ügy a Fidesz Achilles-sarka lenne. Az elmúlt hetek történéseit Politikai értelemben rövid távon tartja jelentősnek, mivel az ellenzék ezen keresztül vissza tudta szerezni a kezdeményezőképességét. Azt azonban nem látja, hogy ebben elegendő erő vagy tartós politikai muníció lenne ahhoz, hogy a kormányoldalt hosszabb távon sarokba lehessen szorítani. Ez csak abban az esetben változhat, ha a Fidesz nem tud reagálni ezekre az ügyekre, nem képes új témákat napirendre tűzni, és elveszíti a politikai napirend feletti kontrollt – magyarázta.
Kapcsolódó vélemény
Miután Puzsér tüntetést hirdetett vasárnapra a Szőlő utca miatt, Magyar gyorsan beelőzte és szombatra szervez ugyanilyet.
Az Index azon kérdésére, hogy a kormányoldal számára 2025 a válságkezelés vagy már a választásra tudatosan készülő stratégiai építkezés időszaka volt-e, Fodor Gábor azt válaszolta: egyértelmű, hogy az utóbbiról van szó.
„A Fidesz szemmel láthatóan stratégiát váltott. Több, korábban meghatározó szereplő háttérbe szorult, ezzel párhuzamosan pedig régi-új arcok kerültek előtérbe. Orbán Viktor aktívabban kezdett megjelenni a nyilvánosságban, rendszeresen ad interjúkat, miközben formálisan Orbán Balázs lett a kampányfőnök.
De a kampány tényleges irányítását maga a miniszterelnök vette kézbe, mivel politikai súlya és mozgástere révén elsősorban neki adódik lehetősége érdemi irányváltásra”.
„A stratégiai váltás részeként új politikai és mozgósító formák is megjelentek: létrejött a Harcosok Klubja, valamint a Digitális Polgári Körök hálózata” – tette hozzá Fodor.
A Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetőjearra is rámutatott, hogy a kormányoldal meghatározó, „frontvonalbeli” politikusainál is érezhető a jó irányba történő elmozdulás. Lázár János szereplései, köztük a Lázárinfók, ennek markáns példái:
ezeken a mindenki számára nyitott fórumokon az eddiginél jóval befogadóbb, megértőbb hangnem jelenik meg, nemcsak az ellenzéki pártokkal, hanem az ellenzéki szavazókkal kapcsolatban is”
– jegyezte meg.
Valamivel később Fodor azt is kiemelte, „a Fidesz mára egy józanabb, visszafogottabb politikai álláspontot vett fel, amely mérsékeltebben használja a nyílt támadásokra és személyeskedésre építő kampánylogikát”.
A lap az iránti érdeklődésére, hogy a kormányoldal számára jelenleg mi jelenti a nagyobb kockázatot – a „társadalmi elfáradás”, vagyis az, hogy tizenötödik éve vannak hatalmon, vagy a gazdasági helyzet –, Fodor Gábor azt válaszolta: a két tényező szorosan összefügg, és kéz a kézben jár.
Mint fogalmazott, a társadalmi elfáradás elsősorban a Fidesz hatalomgyakorlási stílusában érhető tetten, abban a képben, amely az elmúlt években kialakult róluk a közvéleményben. Ez az összkép szerinte inkább negatív, ugyanakkor fontos különbséget lát a párt és a miniszterelnök megítélése között.
„Orbán Viktor esetében továbbra is érzékelhetők politikai tartalékok: toleránsabbnak látja, széles horizonton gondolkodik és a megnyilatkozásaiban nem jellemző a kontroll nélküli támadás, a személyeskedés, vagy az alpári hangnem”
– húzta alá.
Fodor az interjúban arra is felhívta a figyelmet, hogy az ellenzéki oldalon valójában nem Magyar Péter a főszereplő, hanem Orbán Viktor.
Az ellenzéki tábort alapvetően nem a Magyar Péter iránti lojalitás vagy személyes szimpátia tartja össze, hanem a miniszterelnökkel szembeni elutasítás”
– szögezte le.
„Éppen ezért a 2026-os országgyűlési választás középpontjában Orbán Viktor áll: a kampány alapvetően az őt elutasító és az őt támogató politikai táborok szembenállásáról szól” – fűzte hozzá Fodor Gábor, aki szerint a választás kimenetelét mégsem ez a két, érzelmileg erősen motivált tábor dönti majd el, hanem az a köztes réteg, amely nem az „imádom–gyűlölöm” logika mentén hoz döntést.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
Ezt is ajánljuk a témában

Érdemes megjegyezni: a Magyar Társadalomkutató nevű intézet volt a 2022-es választás előtt a legpontosabb kutatóintézet.
