Öt ok, amiért ez volt a Tisza Párt történetének legnehezebb hete – és a pokoli napok csak most következnek

2025. április 14. 06:01

Magyar Péter megpróbálta védeni a védhetetlent, ráadásul nem is reagált időben Kollár Kinga botrányos beszédére, így hiába méri a Tisza Párt kedvenc közvélemény-kutatója, hogy le kell-e mondania az EP-képviselőnek, a választók hazaárulás-vádja már a pártelnökön ragad.

2025. április 14. 06:01
null

Kétségkívül ez volt a Tisza Párt történetének legnehezebb hete, Magyar Péterék súlyos válságba kerültek, amit még a saját táboruk sem hagyott következmények nélkül – váratlanul kevesen voltak a "Nemzet Hangja" nevű, adatgyűjtésnek sem utolsó közvélemény-kutatás vasárnapi eredményváróján. Összefoglalónkban felidézzük, miért alakult így az ellenzéki párt elmúlt időszaka és miben hibázott a Tisza elnöke.

1. Kollár Kinga botrányos beszéde

Az egész ország felháborodott Kollár Kinga brüsszeli felszólalásán: a tiszás felbukkanása előtt Luxemburgban élő, madeirai nyaralóval is rendelkező EP-képviselő az egyik bizottsági ülésen arról beszélt, nagyon hatékonynak tartja a jogállamisági eljárásra hivatkozva visszatartott uniós forrásokat, mert ez befolyásolja a magyarok mindennapi életét.

Csak hogy pár példát hozzak, az RRF-programból 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi. (…) Ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban

– jelentette ki a magyarokat korábban nemes egyszerűséggel agymosottnak nevező Kollár Kinga. Azóta kiderült, hogy a 13. havi nyugdíjat és az édesanyák adókedvezményét is megkérdőjelezte.

Ezt is ajánljuk a témában

2. Magyar Péter védi a védhetetlent

A Tisza Párt elnöke korábban bizonyította, hogy még a legfontosabb embereiről is könnyedén le tud mondani: Farkas Dezsőt például a Mandiner cikke után cserélte le. Most viszont hevesen védi brüsszeli képviselőjét, még Gyurcsány Ferenc 2006-os hazugságát is megpróbálta felhasználni – több-kevesebb sikerrel.

Gyurcsány Ferencet idézve Magyar Péter azt állította, Orbán Viktor 2006-ban ugyanúgy az uniós források megvonása mellett kampányolt, csakhogy ebből semmi sem igaz: az akkori jegyzőkönyvek alapján bizonyítottuk, hogy Orbán Viktor beszédében szó sem volt uniós pénzek megvonásáról, de még csak uniós pénzekről sem.

Magyar Péter azzal, hogy az elmúlt napok minden kampányrendezvényén a botrányt magyarázta, arra reagált, felemelte az ő szintjére, gyakorlatilag magára húzta az ügyet.

De nem csak Magyar Péter igyekezte mentegetni Kollár Kingát: a Facebookon kiállt mellette többek között Bódis Kriszta (Magyar Péter LMBTQ-propagandistája), Gerzsenyi Gabriella (EP-képviselő), Porcher Áron (fővárosi képviselő), Hajdu Márton (a Tisza EP-delegációjának kabinetfőnöke), valamint Orbán Árpád (fővárosi képviselő) is.

Bár Kollár Kinga nyilvános eseményeit egymás után mondták le, és a Mandiner kérdéseire sem reagált, a Facebookon nehezen komolyan vehetően azt írta, szerinte Magyarország miniszterelnöke retteg.

Ezt is ajánljuk a témában

3. Zsúfolásig megtelt a Millenáris Park

A hazaárulással vádolt Kollár Kinga ügye akkora felháborodást okozott, hogy szombatra tüntetést szervezett Bayer Zsolt – az EP-képviselő szavainak súlyát jelzi, hogy bár pénteken hirdették meg az eseményt, szombaton megtelt a Millenáris Park.

A tüntetésen elsőként Apáti Bence szólalt fel a Nemzeti Ellenállás Mozgalom képviselőjeként, aki elmondta, hogy Kollár Kinga büszke arra, hogy ötven kórház felújítását szabotálták. A Tisza Párt eközben járja a kórházakat, és számonkéri a kormányt.

Utoljára ilyen szintű gátlástalansággal akkor álltak szemben a magyarok, amikor nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc hazugságbeszéde

– jelentette ki. Hozzátette, hogy „nekünk a hazaárulók közül is a legrosszabb jutott”. „Egy magyar EP-képviselő miért tesz ilyeneket?” – tette fel a kérdést.

Bayer Zsolt hangsúlyozta, a Tisza Párt nemhogy nem szégyelli magát, de még büszke is arra, amit tesz, a publicista szerint ezért el kell takarítani a tagjait a közéletből. A Mandiner megkeresésére Dömötör Csaba egyébként kifejtette: Kollár Kinga azt hihette, hogy "maguk között vannak", amikor amiatt örvendezett, hogy a Magyarországtól megvont uniós források miatt romlik az emberek életminősége, ezért beszélt erről ennyire szabadon.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, a Tisza Párt EP-képviselői egyenként havi hétmillió forintért azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a magyarok szegényebbek legyenek.

Magyar Péter – saját bevallása szerint – azért választott agyhalottakat és Soros-ügynököket, hogy az agyhalottak gondolkodás nélkül, a Soros-ügynökök pedig szívből kövessék őt az árulásban

– tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

4. Válságértekezletet tartott Magyar Péter, mérik a következményeket

Nem véletlenül fogalmazott úgy Komjáthi Imre, az MSZP elnöke, hogy arra kéri a Tisza Pártot, „ne szúrják el idő előtt”, Kollár Kinga szavai ugyanis „veszélyeztetik a kormányváltást”. Sajtóhírek szerint Magyar Péter teljesen kiakadt azon, hogy Kollár Kinga a nyilvánosság előtt is kimondta, amit eddig csak házon belül mertek. A pártelnök ordibált a brüsszeli képviselőjével az éjszakába nyúló válságértekezleten.

Ennél is sokatmondóbb, hogy a Tisza Párthoz ezer szállal köthető 21 Kutatóközpont már elkezdte mérni, le kell-e mondania Kollár Kingának.

A színfalak mögött tehát a párt vezetése megérezhette, hogy Kollár Kinga vállalhatatlan kijelentéseit nem lehet kimagyarázni Gyurcsány Ferenc 2006-os hazugságaival. Ez azonban vélhetően már túl késő: a lassan egy hete tartó botrányra nem tudott időben reagálni a Tisza Párt, az ügyön pedig az sem segített, hogy Kollár Kinga fagyizós képpel üzent a kritikusainak.

Ezt is ajánljuk a témában

5. Már csak a 101 százalékos közvélemény-kutatás maradt hátra

Magyar Péter másik nagy problémája, hogy lassan elfogynak a neki írt közvélemény-kutatások, pedig már így is túl korán kellett bevetni a Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója által találóan közvéleményformáló-kutatásnak nevezett statisztikákat  – ha így halad a Tisza Párt és a 21 Kutatóközpont közös munkája, lassan 101 százalékos Tisza-győzelmet mérnek.

Mint megírtuk: Magyar Péter Szegeden álmodott egy nagyot, ami két nappal később „valósággá” vált: a keddi kampányrendezvényén arról kezdett el beszélni, hogy a jövő évi választáson a kétharmados győzelem a célja, csütörtökön pedig a 21 Kutatóközpont közölte, a részvételüket biztosra mondók körében 51–37-re (!) vezet a Tisza a Fidesz előtt.

A háttérben kulcsszerepe lehet a CEU-n tanult Seprenyi Anitának, aki a 21 Kutatóközpont munkatársa, projektvezetője volt, mielőtt Magyar Péter asszisztenseként folytatta volna pályafutását.

Éppen ezért aligha véletlen, hogy a legszélsőségesebb eredményeket ez a központ teszi közzé, sőt, Magyar Péterrel előfordult már, hogy akkor beszélt az adatokról, amikor azok még nyilvánosságra sem kerültek.

A 21 Kutatóközpont vezetője Róna Dániel, aki korábban tanácsokat osztogatott a Párbeszédnek, a Momentumnak, Botka Lászlónak és Karácsony Gergelynek is, ráadásul megfordult a Mediánnál, amely a 21 Kutatóközpont után néhány nappal rendre hasonlóan „vad” elemzéseket tesz közzé. Lapinformációk szerint Róna Dániel központi szereplője a baloldali közvélemény-kutatók manipulációs kerekasztalának, amely – hasonlóan a 2022-es választásokat megelőző időszakhoz – ismét összehangoltan, koordinálva dolgozik.

A Magyar Nemzet cikke alapján ennek a politikai menetrenden alapuló ütemezett összjátéknak tudható be, hogy a szóban forgó intézetek egymáshoz igazított „méréseikkel” a Tisza Párt vezetését mutatják ki – nagy kérdés, hogy Kollár Kinga botránya után milyen számsorokkal próbálják meg menteni Magyar Péteréket.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 538 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zseblámpa
2025. április 15. 01:41
Eddig azt szajkózták, hogy kormány, a Fidesz, a NER ellopja a az uniós pénzeket. Ez a Kollár most viszont azt állítja, hogy ez nem így van. Ha az eddigi állítások igazak lennének, akkor azt mondta volna, hogy azért örül a pénzek visszatartásának, mert így nem tudja a kormány ellopni, de ez az emberek számára úgyis mindegy, mert se így se úgy nem az ő javukra fordították volna. Ezzel szemben a Kollár most azt állítja, hogy éppen azért örül a pénzek visszatartásának, mert a kormány ezt az emberek javára fordította volna.
Bogdán
2025. április 14. 21:58
Legyél velünk Istenem!
kir2vik
2025. április 14. 18:17
Skywalker_bp 2025. április 14. 13:28 "Ada - nem a levegőbe beszélek, Ada. Ada - Ada te megint kalamolsz. Ada - hallgasd meg a beszédet, Ada. " Bogi....Bogi,,,,,Bogi " Azt is leírtam, hogy ha nem hagyja abba a propaganda a kretént és továbbra is teljesen hülyének nézi a saját szavazóit, akkor a következők fognak történni. . Csak a köztörvényesek mennek böribe. De az mindegyik. Dubai-ból is kérni fogjuk a kiadatást." Peti, nem tudsz kibújni a bőrödből Peti. :D:D:D
pyrob
2025. április 14. 16:23
Ne bánstákok szerencsétlen Kollár Kingát, sajnos ezzel a külsővel, és belsővel kell leélnie szánalmas kis életét. Az sem lehetséges hogy hazaáruló, mert nem árulta el Luxenburgot. Ja de akkor hogy is lehet magyar képviselő......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!