Mutatjuk, mennyivel drágul idén a Balaton

2024. május 10. 12:58

A szakértők szerint elkerülhetetlen az áremelés.

2024. május 10. 12:58
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Nyitókép: iStock / Getty Images Plus

 

A koronavírus által megtépázott turisztikai szektor nemhogy eléri a koronavírus-járvány előtti szintet és forgalmat, de a várakozások szerint idén még meg is ugorja azt. Nemrég bemutattuk, milyen árakra lehet számítani a balatoni szálláshelyeken idén: Kelemen Lili, a Szállás.hu szóvivője akkor azt javasolta, érdemes alaposan tájékozódni az árakról, ugyanis van olyan szállásadó, amelyik az átlagnak bemutatott 9-12 százaléknál magasabb ütemben emeli az árait, de lesz olyan is, aki nem nyúl hozzá a tavalyi áraihoz. A szakember szavai szerint leginkább azok nem emelnek az idén, akik eleve magas áron kínálják szállásaikat, vagy a közelmúltban már emeltek. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nőnek a bérek, nőnek az árak

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke lapunk érdeklődésére elárulta, a Balatonnál sosem volt egyszerű munkaerőt találni, de a végén mindenkinek sikerül megtalálnia a megfelelő alkalmazottakat.

A szakmai szövetség első embere szerint az év elején komoly bérfejlesztés történt a szektorban, ugyanis adatai alapján az egész évben nyitva tartó balatoni szállások nagyjából tízszázalékos béremelést alkalmaztak a munkavállalóiknál. Úgy gondolja, hogy ennek a Balaton környéki szezonális üzleteknél is meg kell történnie. 

Sokkal többet már nem bír el béremelésben semmi, abban bízunk, hogy ez a szezon le tud menni ezen a bérszinten”

– fogalmazott a szakértő, majd hozzátette, sosem volt egyszerű a megfelelő munkaerő megtalálása a Balatonon, azonban vannak megbízható munkaadók, akik betartják a szavukat, azt adják a munkavállalónak, amit ígérnek, ők könnyebben találnak kollégákat. 

Érdeklődtünk afelől, hogy az előbb említett tízszázalékos munkabér-növekedést a szolgáltatók beépítik-e az áraikba, azaz drágább lesz-e például a lángos vagy a hekk a strandokon.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint mostanra nagyon nehéz lett a megnövekedett kiadások összegét a fogyasztókra hárítani, hiszen tavaly az infláció miatt volt egy jelentős áremelkedés a büfékben, éttermekben. 

Maximum egyszámjegyű drágulásra lehet számítani”

– tette hozzá Flesch Tamás.

A turisztikai szakértő szerint kivételek mindig vannak, így biztos találni olyan éttermet a Balatonon, amelyik ugyanazon az árszinten dolgozik, mint a tavalyi évben és lesz olyan is, aki az előjelzésnél nagyobb mértékben emeli az árait, de egyszámjegyű drágulásnál több nem várható. 

Drágaság van, de sok vendég is

Ebben az iparágban hagyományosan nehéz megjósolni, mire is számíthatnak az ágazatban dolgozók, jó forgalmuk lesz-e, de Flesch szerint erre most nyáron minden esély megvan, ők legalábbis nagyon optimisták. 

Bizakodunk benne, hogy minimum olyan szezonunk lesz, mint a tavalyi, de esetleg meg is haladhatjuk azt, semmilyen ok nincsen, hogy ne legyünk bizakodók”

– jelentette ki a szakember, majd úgy folytatta, hogy az infláció csökkenésével az embereknek azért több pénz marad a pénztárcájukban, és szívesebben költenek pihenésre. Flesch Tamás szerint a 2022-es, azaz a Covid-járvány utáni első „normális” év elképesztően erős volt turisztikai szempontból vidéken elsősorban. 

Jelen pillanatban semmilyen olyan okot nem látunk, hogy ez változna, hasonlóan jó évre számítunk országszerte”

– jegyezte meg a szállodaszövetség első embere, aki szerint összességében most már évek óta vidéki szállodaipar és a Balaton is ebbe beleértve jó szezonokat fut. A szakmai szervezet adatai szerint a szezonon kívüli hétvégék is még a Balatonon is egészen elfogadhatóak voltak, ám a piac regionális erősödését mutatja, hogy már egyre több az egész évben nyitva tartó étterem.

Ilyen szempontból a Balaton egy folyamatos fejlődésben van”

– mondta a Mandinernek Flesch Tamás, aki a főváros nyári turisztikai szezonjával kapcsolatban is bizakodó, akár a 2019-es rekord évet is elérhetik vagy akár túl is szárnyalhatják a beutazási adatok.

Megjegyezte, hogy 2024 első negyedéve nem kiemelkedő, de nagyon jó és azt látni, hogy egyre több légitársaság hirdeti Budapestet.

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ad majorem Dei gloriam
2024. május 11. 09:57
Évekkel ezelőtt hallottam, hogy a Balatonon az a menő, aki egy szezon alatt szedi össze a pénzt a BMW X5-re. A harácsolás nem áll le idén se.
letsgobrandon-2
2024. május 10. 23:14
kiló liszt max 300 ft . élesztő max 200 ft . sajt , tejföl olaj ...nevetségesen olcsó kaja............
letsgobrandon-2
2024. május 10. 23:06
elkerülhetetlen az áremelés .. de a Balaton elkerülhető
gyaloggos
2024. május 10. 17:57
GÁLVÖLGYI LÁNGOS JÁNOSNAK ESZÉBE se jusson a BALATON, mert bizony a lángos ára is emelkedik! VARBÓN elgondolkodhat majd a lángosról!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!