Erdei Zsolt is beszállt Hajdú Péter és NoÁr „háborújába”

2024. május 09. 14:36

Ismert, Hajdú Péter korábban pénzéhséggel vádolta NoÁrt, amiért nem akart boxolni egy nemzetközi produkcióban.

2024. május 09. 14:36

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, és Molnár Áron NoÁr is lehetőséget kapott volna arra, hogy tíz ország legjobbjai között bizonyítsanak a HELL BOXING KINGS nemzetközi bokszversenyen, de végül nem vállalta a felkérést, helyette a celebkategóriában Istenes Bence bizonyíthat, aki bezsebelheti a nyerteseknek járó 100 ezer dollárt (35,5 millió forintot). A politikai aktivistaként elhíresült színész döntését azzal indokolta, hogy ebből az összegből kellett volna finanszíroznia a edzőit, étrendet, regenerálódást elősegítő masszázst, gyógytornát, táplálékkiegészítőket, hidegterápiát, mentálhigiénés felkészülést.

Ezt is ajánljuk a témában

„Másrészt nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudtam, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében. Nekem semmi dolgom Hajdú Péterrel, 

ráadásul a Varga Judit-interjú után extrán összetettem a kezem, hogy nem kell részt vennem egy olyan programban, amihez ennek az embernek köze lesz” 

– mondta noÁr.

Még több pénzt akartak

Hajdú Péter a közösségi oldalán közzétett válaszában többek között a következőket írta: „Sem ő, sem a managere nem említette a tárgyalások alkalmával, hogy problémájuk lenne a személyemmel. Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt. Nettó 15 millió forint Molnár Áronnak nem volt elég a felkészülésre. 

Megjegyzem, hogy 10 ország összes celeb versenyzői közül, egyedül neki nem! 

Ha Molnár Áron megkapta volna az általa kért összeget, akkor már nem számított volna, hogy én is lehetőséget kaptam, mint műsorkészítő a produkcióban!”

Hazai viszonylatban sem rossz díjazás ez

A két közszereplő vitájába Erdei Zsolt ökölvívó is beleszállt, aki a Blikknek nyilatkozva fejtette ki véleményét a történtekről: „Itt leginkább az idő az, ami megfizethetetlen, mert gyakorlatilag elég egy ökölvívóedző a profi felkészüléshez. Ha valaki azonban komolyan fel szeretne készülni, mellette nem igazán tud mást csinálni, csak ezzel kell foglalkoznia. Ha napi kétszer másfél óra edzéssel számolunk, az nem csak három óra, hiszen számolni kell az edzések közötti rehabilitációs idővel, és este tízkor alvás van, tehát más nem nagyon fér bele. Ha szigorúan csak a pénzt nézzük, hazai viszonylatban nem egy rossz díjazás ez, még én is elgondolkodnék az induláson” – nyilatkozta a Blikknek Erdei Zsolt.

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2024. május 09. 18:34
Utálom mindkettőt. Üssék egymást! Rajta!
KBA98
2024. május 09. 16:57
Az egész műsor egy hányinger!
sagirdilsiz-2
2024. május 09. 16:31
Aszongya' a Noár, hogy vegyék el tőle az övét először. Remélem, a retekklub élőben fogja közvetíteni.
GrumpyGerald
2024. május 09. 15:33
A Fidesz "borzalma" alatt sínylődő (amúgy az ő hátukon felkapaszkodott) megélhetési cölöpnek aprópénz a 100.000 dollár... :D Külföldi sztároknak meg elég volt... Hoppá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!