Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Spanyolország
21:002024. június 20.
Olaszország

Függetlennek álcázott volt szocialista tanácsadóval győzne a baloldal Hévízen

2024. május 28. 13:28

Naszádos Péter az MSZP-s Tóbiás József „meghosszabbított keze” volt.

2024. május 28. 13:28
Naszádos Péter

Papíron függetlenként indul Naszádos Péter Hévíz polgármesteri székéért, a probléma csak az, hogy korábban ő volt Tóbiás József korábbi MSZP-elnök tanácsadója. Naszádos egyébként évekkel ezelőtt magát közvélemény-kutatónak mondva haknizott. Ő volt az, aki például azt állította, hogy a polgári szavazók elhagyták a Fidesz táborát. A kutatás viszont, amely alapján ezzel kürtölte tele a médiát, nem kis módszertani hibákat tartalmazott. Ráadásul, amikor az ATV műsorában ismertette az említett kutatás eredményeit, beismerte, hogy a szocialista Tóbiás Józsefnek és Botka Lászlónak dolgozott.

Naszádosnál annyira kilógott az MSZP-s lóláb, hogy még a DK-s Nyugati Fény is nekirontott a TV-s haknijainak: 

behívtak a reggeli műsorba egy Naszádos Péter nevű figurát, aki előadta, hogy Botka László egyszerűen szárnyal és a választópolgárok tömött sorokban állnak, hogy végre rá szavazhassanak. A nézőktől egyetlen aprócska információt titkoltak el: a független elemzőként bemutatott Naszádos Péter nem más, mint Tóbiás József egykori sajtósa, az MSZP volt kampányembere, jelenleg az MSZP pártigazgatójaként működő Tóbiás meghosszabbított keze” 

– fogalmaztak a Nyugati Fénynél, ahol valószínűleg az verte ki a biztosítékot, hogy az éppen halódó MSZP akkoriban még azért megpróbált a DK-val konkurálni.
 

 

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lemez
2024. május 28. 15:06
Tanuljátok már meg ;a függetlenek a dolláros baloldal.Egyszer bejött 2019-ben,nézd meg a városokat,ahol megfüggetlenedtek,mindenütt káosz,kilépés van.Szóltam.
civilina-2
2024. május 28. 14:46
Nálunk is tele van a város "függetlenként" induló jelöltek plakátjaival. Az örökösen vesztes ellenzéki pártok szinte felszívódtak, egyetlen jelöltjük sincs. Legalábbis én eggyel sem találkoztam. Szerintem a választás napján a üggetlenek is mennek a levesbe.
kokrowatz-0
2024. május 28. 14:08 Szerkesztve
a hétvégén függetlennek álcázott békemenet lesz a cöf szervezésében, közpénz-jellegétől függetlenített adóforintokból.
nyugalom
2024. május 28. 13:40
Ó hat persze, kilincsorrú, kell a pénz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!