– az Éljen Szombathely Egyesület közleménye
A közlemény aláírói nem mellesleg Nemény András polgármester (MSZP), Horváth Attila alpolgármester (DK), Horváth Soma alpolgármester (MSZP), László Győző alpolgármester (Momentum) és Bokányi Adrienn tanácsnok (MSZP). Mindez már csak azért is izgalmas, mert egyre szaporodnak a volt az MSZP-ből és a DK-ból megmaradt, időközben pedig átalakult egyesületek és politikai szerveződések, melyek Éljen előtaggal igyekeznek megvetni a lábukat egy-egy városban.
A 2019-ben alakult Éljen Szekszárd Egyesület a volt MSZP-s politikussal, Rácz Zoltánnal erősít, Nagykanizsán pedig az Éljen VárosuNk Egyesület került be 2024-ben a hírekbe, mikor a polgármester szavai szerint „Mintha a Keresztapa Don Corleonéjának és a Tanú Bástya elvtársának szavai visszhangoztak volna a hétfői soros közgyűlésen, amikor dr. Fodor Csaba, az Éljen VárosuNK! Egyesület! (ÉVE) frakcióvezetője megpróbálta megmagyarázni, miért is hagyja cserben a 27 kistérségi települést tömörítő társulást Nagykanizsa baloldala, miután az nem teljesítette az ÉVE-frakció egy agresszív „kérését”, mondjuk ki: zsarolását.”