Brüsszelben sem tudják eltagadni a magyar elnökség sikerét
Ursula Von der Leyen is megköszönte Orbán Viktor erőfeszítéseit.
Több mint ezer vendég lesz a Fidesz harmincadik kongresszusán.
November 18-án 10 órakor kezdődik a Fidesz tisztújító kongresszusa, a Hungexpo G pavilonjában – értesült a Mandiner. A nagyszabású rendezvényen 1400 küldött vesz részt, és több mint ezer meghívott vendég várható, ami a két évvel ezelőtti létszámot is meghaladja. Annyiban mindenképpen különlegesnek ígérkezik az esemény, hogy a párt történetének ez lesz a harmincadik kongresszusa.
A pártelnöki posztra várhatóan ezúttal is Orbán Viktor lesz az egyetlen jelölt,
hiszen a negyedig kétharmados választási győzelem után a kormányfő vezető szerepe és népszerűsége a Fideszben változatlanul töretlen.
A korábbi tisztújítások tapasztalatai alapján, legfeljebb az alelnöki posztokon lehetséges változás, de egyelőre nincs erre vonatkozó információ. Az előző kongresszuson, 2021 novemberében a pártelnök újraválasztása mellett egyetlen helyen módosult az elnökség: miután a hagyományoknak megfelelően miniszter nem töltheti be tartósan az alelnöki tisztséget, Novák Katalin jelenlegi köztársasági elnök, akkor családokért felelős tárca nélküli miniszter helyére Gál Kinga, európai parlamenti képviselőt választotta meg a Fidesz kongresszusa. A további három alelnöki pozíciót jelenleg is Kubatov Gábor, Kósa Lajos és Németh Szilárd tölti be.
A november 18-i kongresszust a jövő júniusi európai parlamenti, illetve önkormányzati választási kampányra történő hangolás határozhatja meg. Orbán Viktor a szokásoknak megfelelően beszél majd az ország előtt álló feladatokról és kihívásokról, és a június 9-i EP-választás tétjéről, aminek mottója: Brüsszelben változás kell! A miniszterelnök a közelmúltban többször elmondta, hogy az uniós bürokraták az elhibázott háborús szankciókkal, a pénzügyi csőddel, és a migrációs válsággal elárulták Európát. A helyzetértékelésben a kormányfő kitérhet a V4-es országok együttműködésére is, aminek aktualitást ad a nemrég lezajlott szlovákiai és lengyelországi választás.
Hangsúlyos téma lehet a gazdaság helyzete, ami röviden úgy összegezhető, hogy az idei év az infláció elleni harc jegyében zajlott, 2024-ben viszont már az elrugaszkodást, a gazdasági növekedést és a reálbérek emelkedését célozza meg a kormány.
A korábbi beszédek alapján ismét számítani lehet nagyobb horderejű bejelentésekre is, akár a családtámogatások, akár az adópolitika terén.
Emlékezetes, hogy a 2021-es kongresszuson a Fidesz elnöke bejelentette, hogy visszaadják a teljes tizenharmadik havi nyugdíjat, a 25 év alattiak szja-mentességét, a kétszázezer forintos minimálbért, és a 260 ezer forintos garantált bérminimumot, továbbá a katonáknak és rendőröknek juttatott hat havi fegyverpénzt, a húsz százalékos béremelést az ápolóknak, a szociális és a kulturális ágazatban dolgozóknak, valamint a családosoknak visszatérített jövedelemadót.
Nyitókép: Johanna Geron / POOL / AFP