Áll a bál a lakossági napelemek miatt – mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat!
2023. október 01. 15:00
Alaposan felkavarták a politikai és szakmai kedélyeket a háztartási kiserőművekkel kapcsolatos, részben uniós irányelvek miatt szükséges változások. A helyzet tisztázódni látszik, ám a teljesítménybővülés folyamatos kihívás elé állítja az országos hálózatot. Összefoglalónk.
Kisebb politikai vihar kerekedett a lakossági napelemek szabályozása körül az utóbbi hetekben, ám az újabb információk alapján kezd tisztulni a kép s az érintettek számára is megnyugtatóan rendeződni a helyzet. Az első törés 2022 októberében történt, amikor a kormány bejelentette, hogy mivel a villamosenergia-rendszer már nem tudja befogadni a megtermelt energiát, felfüggesztették a betáplálás lehetőségét. Konkrétan: az addig beérkezett igényeket teljesítették, ám az utána érkezők esetében a megtermelt napenergiát csakis a saját háztartásban lehetett felhasználni. Ez két dolgot jelzett, egyrészt a jelentős támogatást élvező napelemes megoldás drasztikusan elterjedt, kifejezetten népszerű lett a lakosság körében is, másrészt viszont a korlátozás révén érthető módon veszített népszerűségéből.
Bővülő kapacitások, teher a hálózaton
Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár már áprilisban belengette, a hálózat fejlesztése nyomán idén folyamatosan oldják fel a betáplálási korlátozást. Az Inforádióban arról beszélt: „Szerencsére gyorsan fejlődik a napelemes energiatermelés Magyarországon, a vártnál jóval gyorsabban. Már több mint kétpaksnyi napelemes kapacitással rendelkezünk. Ennek körülbelül egyharmada háztartási méretű napelemeket jelent, kétharmada ipari méretű napelemparkokat.”
A napelemmel nem rendelkező fogyasztókra többletteher hárul, gyakorlatilag a hálózati szolgáltatások keresztfinanszírozása figyelhető meg”
A telepítések felfutása nyomán arra is lehetett számítani, hogy az országos hálózatba való visszatáplálás újranyitása mellett változik az elszámolás is. A feketeleves augusztus végén jött, amikor Lantos Csaba energiaügyi miniszter közölte: mindazon tulajdonosok, akik már telepítették háztartási napelemes rendszerüket, januártól átkerülnek az évesből a havi szaldós elszámolásba, azoknak pedig, akik újonnan csatlakoznak, a bruttó elszámolás lép érvénybe.
Ez visszamenőleges hatállyal is érdemben rontaná a napelem-befektetések megtérülését, illetve kiszámíthatóságát, ezért, bár a szaktárca az uniós irányelv által szabott kötelezettségre hivatkozott, a bejelentés felzúdulást váltott ki. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése szerint már több mint 215 ezer háztartásban valósult meg a napelemes rendszerre való átállás, az érintettek igyekeztek éves szintet lefedő háztartási méretű kiserőműveket (hmke-ket) telepíteni, amelyeknek a megtérülési ideje az éves elszámolásban rövidebb volt, a havi elszámolásban viszont jócskán kitolódna.
Munka a német Meyer Burger vállalat napelemmodulgyárában. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Fideszes jelzés, szakmai egyeztetés
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Kocsis Máté gyorsan reagált, s üzent a minisztériumnak. Közösségi oldalán jelezte, hogy a kormánynak döntenie kellene az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok vonatkozásában, amelyeket ez a korábbi szerződésük alapján megilletett. Hozzátette, hogy a már megvalósult családi beruházások esetében nem volna méltányos, ha korábban szerzett jogok sérülnének, hiszen a napelemek telepítésekor más megtérülési feltételekkel számoltak, a brüsszeli direktíva pedig ezeket utólag kívánja megváltoztatni. „A Fidesz a magyar családok érdekeinek védelmére kapott felhatalmazást tavaly a választóktól, és ebbe bizony beletartozik a rezsivédelem is. A jelenlegi energiaárak mellett nincs helye annak, hogy az unió elvárásai nyomán rosszabb elszámolási feltételeket kapjanak azok a családok, amelyek az elmúlt években napelem felszerelésével igyekeztek csökkenteni a fogyasztásukat” – fogalmazott.
A legnagyobb parlamenti frakció részéről érkezett „óvatos” jelzés nyomán az Energiaügyi Minisztérium lényegében visszakozott, bejelentve, csak felmenő rendszerben vezetik be a bruttó elszámolást. Ezzel párhuzamosan intenzív egyeztetések kezdődtek a szakmai szervezetekkel. Steiner Attila a szeptember 18-ai alkalom után közölte, a találkozót mindkét fél, vagyis a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség és a kormány is sikeresnek ítélte.
A kormány a jövőben is ösztönözni kívánja a tiszta napenergia hazai térnyerését”
Ennél is fontosabb, hogy számos kérdés tisztázódott. Eldőlt: az éves szaldós elszámolás fenntartása minden háztartási méretű kiserőműre érvényes. Az általános határidők betartása esetén a családokon kívül a további üzemeltetők – köztük például vállalkozások, önkormányzatok és intézmények – napelemes rendszerei is a kedvezőbb elszámolásban maradhatnak. A folyamatban lévő lakossági napelemes pályázaton nyertes beruházások a kormányzati szándék szerint szintén éves elszámolásban működhetnek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át.
Erről azonban Brüsszelt is meg kell győzni, így a szaktárca elkezdte újratárgyalni azt az uniós társfinanszírozású programban megszabott feltételt az Európai Bizottsággal, amely alapján az érintettek korábban elfogadták, hogy automatikusan átkerülnek a kötelezően bevezetendő bruttó elszámolásba. Fontos továbbá: a sajtóban megpendített téves értelmezéssel szemben nincs olyan elvárás, hogy a háztartási napelemekből hálózatba táplált energia után akár éves szaldós, akár bruttó elszámolásban bárkinek rendszerhasználati díjat kellene fizetnie. Steiner szerint egyébként a kormány a jövőben is ösztönözni kívánja a tiszta napenergia térnyerését. Ha a számokat nézzük, mindenképp sikerrel.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a IV. GreenTech zöldenergia-szakkiállítás és -konferencia megnyitóján Zalaegerszegen májusban. Fotó: MTI/Katona Tibor
Dilemmák és kihívások
Elemzésében azonban a Portfolio rámutat: az elszámolási rendszer átalakítása több ok miatt is szükségszerű, ezért is írja elő az EU, hogy 2024. január 1-jétől az új csatlakozókra vonatkozóan már nem alkalmazható a nagyvonalú éves szaldós elszámolási rendszer. Az energiamennyiségen alapuló szaldósítás (net metering) világszerte széles körben alkalmazott mechanizmus; támogató feltételeivel nagyban hozzájárult a napelem-kapacitás felfutásához, de dilemmák is felmerülnek a használatával kapcsolatban. Mindenekelőtt az, hogy a napelemes rendszert üzemeltetők nem a hálózathasználat arányában járulnak hozzá az átviteli és elosztói rendszer fenntartásához és fejlesztéséhez, pedig a növekvő napelem-kapacitás hálózati integrációja jelentős többletköltséggel jár az elosztónak. Emiatt a napelemmel nem rendelkező fogyasztókra többletteher hárul, gyakorlatilag a hálózati szolgáltatások keresztfinanszírozása figyelhető meg. Erre az EU által is kifogásolt problémára elemzésében az Oeconomus is kitért.
Mindenesetre a dolgok állása szerint a kormány 2024-től is fenntartja az éves szaldós elszámolást a már működő háztartási méretű napelemes rendszerekre a telepítésüktől számított tíz éven át. A kedvezőbb éves elszámolást alkalmazzák azokra is, akik 2023. szeptember 7-e éjfélig jelezték fejlesztési igényüket, nekik 2026. január 1-jéig van lehetőségük befejezni a beruházást. Azok, akik ezután jelentik be igényüket, egységesen a bruttó elszámolásba kerülnek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég azt is megerősítette, hogy januártól az ország szinte egész területén feloldják a visszatáplálási korlátozást. Sőt, az őszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében Orbán Viktor miniszterelnök is kitért a témára. Mint fogalmazott, „öles léptekkel haladunk a megújuló energiaforrások tekintetében is, átvizsgáltuk a teljes elektromos rendszerünket, körülhatároltuk azokat a területeket, ahová hálózatfejlesztés nélkül nem tudunk napelem-kapcsolódásokat és termelést befogadni”. Szerinte az eredmény biztató, az „országos hálózat tekintélyes részét megnyithatjuk, be tudjuk fogadni a lakosság napenergiáját”. Érdemes megjegyezni, hogy a bizonytalanságok és a változások ellenére teljesítménybővülésben Magyarországon 2022 rekordév volt, 2023 első hét hónapjában pedig 12 hónapnyi új kapacitás épült ki. Vagyis a napelemek terjedése megállíthatatlannak tűnik. A részben uniós elvárásból formálódó új szabályozás pedig a következő években vélhetőleg igazságosabb, más országokban már régóta érvényes elszámolási szisztémát hozhat majd.
A környezetvédelem jegyében egyre többen szerelnek fel napelemeket a tetőkre, hogy így csökkentsék a villanyfogyasztásukat, ám ezzel ha nem is szándékosan, de komoly problémát is okoznak. Energetikai szakértők sürgős kormányzati intézkedéseket követelnek.
Mező Gábor kutató ugyanakkor rámutatott, hogy a Juhász Előd által elmondottak, és egy nyilvános ügynöklistát közlő oldalon olvasható információk nem teljesen fedik egymást.
John Prevost arra számít, testvére továbbviszi majd elődje, Ferenc pápa örökségét, hiszen nagyon jó barátok voltak, már akkor ismerték egymást, mielőtt Ferencből pápa lett volna.
Áprilisban jelentősen fékezte az inflációt az élelmiszerárak csökkenése – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
p
2
0
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 101 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti2
2023. október 02. 18:12
"I feel the earth move under my feet
2023. október 02. 06:59
"jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. október 02. 05:08
Át kell térni az akkumulátoros tárolásra."
Muszáj neked mindenbe beleugatni? Lövésed nincs arról, hogy mennyivel is drágítaná meg a villamos energiát az általad javasolt "megoldás".."
De ő megy ordítva legelől az akkugyár elleni tüntetésen.
:)))
Akitloszpolárüveg
2023. október 02. 00:57
Neked van igazad természetesen.
Télen jobb a fúj szél mint nyáron, éjjel jobban fúj a szél, mint nappal, tehát szél+napenergia elegendő energiát termel egész évben egy háztartásnak vagy egy kisüzemnek. A hullámzásokat pedig akkumulátor áthidalja. Az állam úgynevezetett "rendszerhasználati díjjal" próbálja kifosztani a fogyasztókat...."
Ezt-feltételezem- egy átoperált ovissal matekoztatta ki.
Hogyan?
Ki mondta, hogy a napelemes beruházásnak gazdaságilag meg kell térülni?
Itt a lényeg a környezetvédelmen van. A fosszilis energiáról való leszakadás lenne a lényeg. Soha senki nem mondta, hogy örökre marad szaldó, vagy hogy meg kell térülni (mihez képest?) a beruházásnak. Sokan az újépítésű ingatlannál milliókat spóroltak azzal, hogy nem vezették be a gázt. Akkor csöndben voltak és élvezték az olcsó áramot s röhögtek azokon akik gázzal fűtöttek.
"jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. október 02. 05:08
Át kell térni az akkumulátoros tárolásra."
Muszáj neked mindenbe beleugatni? Lövésed nincs arról, hogy mennyivel is drágítaná meg a villamos energiát az általad javasolt "megoldás"..
Még lakossági szinten sem alternatíva az akkus tárolás.. grid szinten meg végképp baromság.