„Orbán egy focis hasonlattal érzékeltette, hogy az ellenzék – ironikus módon G. Fodor Gábor tanácsához illően – a pillanatot próbálja uralni, és nem gondolkodik előre: »Az amatőrök rávetik magukat a labdára, és összerugdossák egymást, a profik oda mozognak, ahol a labda lesz. Ez a különbség kormány és ellenzék között.«
A migrációs válság és Ukrajna megmutatta, hogy »a labda« a jövőben az ellenzék által leginkább hanyagolt területen, a külpolitikában lesz. A globális válságok a közeljövőben is be fognak gyűrűzni az országba, és a politikai aktorokon fog múlni, miként csapódik majd le a külpolitika a belpolitikában. Sajnos az elmúlt tizenkét évben külpolitikai ügyekben szinte kivétel nélkül később kapcsolt az ellenzék, mint a kormány, ha kapcsolt végül egyáltalán. Persze ez nem teljesen véletlen. Az atlantizmus népszerűtlen Magyarországon, és mivel sokszor joggal az, szerény vigasz a szavazóknak, hogy az orbánizmus-putyinizmus még rosszabb.
Orbán Viktor tehát több tekintetben is jól látja az ellenzék vereségeinek okait. Tegyük hozzá, ez nem nagy bravúr, s mellesleg ő sem bűntelen abban, hogy idáig butult a közbeszéd. Furcsamód viszont, azt is gondolja a miniszterelnök, hogy a ‘68-as baloldalnak igaza volt abban, hogy a nyelvet kell uralni, s ezért ő is sztárolja a kultúraelméletéről híres olasz kommunistát, Antonio Gramscit.
A marxista kultúrelméletek, mint Gramsci hegemónia-elmélete is, úgy tartják, hogy a kultúra a materiális viszonyok tükröződése, bár a viszony nem egyirányú: a felépítményen keresztül a materiális viszonyokra is vissza lehet hatni. Tehát a termelési és anyagi viszonyokhoz (alaphoz) társított kulturális viszonyok (felépítmény) kölcsönös viszonyban vannak egymással. A kortárs jobb- és baloldal számára azonban a kultúra nem pusztán tükör, hanem maga a valóság. Lásd, ha Oroszország háborút indít Ukrajna ellen, azért az orosz imperialista kultúra a hibás, nem Oroszország belső gazdasági ellentmondásai, az orosz kultúrát ezért üldözni kell. Ijesztő, mennyire közkeletűvé vált ez a fajta gondolkodásmód.