Hadházy szerint a zuglóiak a korrupcióval való alku és a határozott fellépés között választhatnak

2021. július 14. 10:03

A politikus azt szeretné, hogy a kétes ügyeknek következménye legyen.

2021. július 14. 10:03
null

A zuglói képviselőségért induló Hadházy Ákost az Azonnali kérdezte az elképzeléseiről. „Azzal, hogy én ott vagyok – ezt is elmondtam már a legelején –, üzenni szeretnék: azt, hogy komolyan gondolom, legyen a kétes ügyeknek következménye, akkor is, ha ezek a mi oldalunkon történnek” – mondta kérdésre válaszolva a független képviselő.

Hozzátette: „A korrupcióval csak megalkudni lehet, de nem szabad. Nagyon fájlalom, ha valakiben az a percepció alakult ki, hogy nekem bárkinek a lejáratása a célom. Azon csodálkozom, hogy ez egyáltalán felmerült.

Én nem vádaskodtam és nem is fogok.”

Az MSZP-s Tóth Csaba neve többször előkerült a beszélgetés során

A képviselő elmondta, hogy a sajtó és a helyi szereplők által felderített ügyekből „sajnos nem egy van”, majd hozzátette, hogy „a jelenlegi képviselőnek meg kellett volna szólalnia, kőkeményen bele kellett volna állni, hogy ezeknek következményei legyenek. Ami ennél nagyobb baj, hogy

És akkor sajnos a kampány során jött még a képviselő úrtól egy mondás, hogy szerinte a politikus legfőbb értéke a lojalitás, és hogy nekem a legnagyobb bűnöm, hogy a trafikügyben elárultam a pártomat.” Az utóbbit a Partizán műsorában mondta Tóth Csaba.

Parkolási mutyik

A kérdező erre úgy reagált, hogy a fentiek jelenthetik azt is, hogy a parkolási mutyik felemlegetésén keresztül bújtatottan Tóth Csabát kritizálja. Hozzátette: „Most sem mondta azt, hogy nem fogja felhasználni ezeket az ügyeket annak érdekében, hogy lépéselőnybe kerüljön Tóth Csabával szemben.” Hadházy így válaszolt: „csak ismételni tudom magam. Ezek miatt az ügyek miatt vagyunk ott, ahol, és azt szeretném üzenni a magyar embereknek, hogy az ellenzék ezeket az ügyeket nem fogja engedni következő időszakban.”

A Kétfarkú Kutyapárttal kapcsolatban a független képviselő elmondta: „komolyabbnak gondolom ezt a pártot, mint egy viccpárt. Ha az ember mellett kiáll valaki, az mindenképpen öröm. Az, ha egy nevében vicc-, de amúgy rendszerkritikus párt támogat, természetesen megtisztelő.”

Kép forrása: Hadházy Ákos Facebook-oldala

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2021. július 14. 16:38
A zuglóiak válasszthatnak a szar és a fos közt.
sagirdilsiz
2021. július 14. 15:07
Vastag bőr, a nap sem fogja meg, hiába kapálgat állítólag kánikulában, pénzbüntetését letörlesztendő.
kulakman
2021. július 14. 13:40
Egy egész pshichológus évfolyam nagydoktorit írhatna erről az egyetlen megnyilvánulásáról!
llnnhegyi
2021. július 14. 13:31
Mind a moslekkoaliciosok emberei!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!