Csányi Sándor: A kormány és a jegybank jól kezelte a válságot

2021. március 05. 12:14

Az OTP vezetője a családi támogatásokat, az építkezést segítő konstrukciókat, továbbá a kisvállalatok által igényelhető 10 millió forintos hitelt emelte ki.

2021. március 05. 12:14
null

Csányi Sándor szerint a kormány és a jegybank jól kezelte a válságot, ennek köszönhetően lett tavaly a vártnál kisebb a gazdasági visszaesés – mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója pénteken a pénzintézet tavalyi eredményeit értékelő online sajtótájékoztatón. Kiemelte: 2019-hez képest rosszabb évet zártak, de a 2020 elején és közepén megfogalmazott várakozásoknál lényegesen jobb lett a tavalyi teljesítmény.

Csányi Sándor kiemelkedően jónak nevezte a tőkearányos megtérülése 13 százalékos szintjét, és azt, hogy 9 százalékkal bővült a hitelfolyósítás. A pénzintézet működési eredménye 5 százalékkal nőtt tavaly, az adózott eredmény 26 százalékos visszaesését döntően a kockázati költségek okozták – hangsúlyozta. Utalt arra is, hogy a pénzintézet számára elsődleges fontosságú a stabilitás, ami a kockázati mutatókban jelenik meg legjobban. „Jelentős veszteséget okoz a banknak, hogy többletlikviditással rendelkezik, de felelőtlen hitelezésbe nem kezdünk” – jegyezte meg Csányi Sándor. A kormány válságkezelését illetően a bank első embere kiemelte a családi támogatásokat, az építkezést segítő konstrukciókat, továbbá a kisvállalatok által igényelhető 10 millió forintos hitelt. Ezek az intézkedések segítik a gazdaságot, hogy talpra állhasson – mondta.

A menedzsment 119 milliárd forint osztalékra tett volna javaslatot idén

A jegybank intézkedései közül az Nhp hajrá programot, az Nkp kötvényprogramot, a likviditásbővítő intézkedéseket, a tőkepufferek észszerű lazítását és a minősített fogyasztóbarát hitel bevezetését nevesítette. Ezek a programok szerinte nagy segítséget jelentettek a bankszektornak, és azon keresztül a gazdaságnak az elmúlt egy évben. Csányi Sándor úgy fogalmazott, hogy a lakosság és a vállalatok készek új fordulatot venni, erre utal a hitelállomány bővülése. Döbbenetesnek nevezte, hogy tavaly a jelzáloghitel-folyósítások 15 százalékkal, a babaváró hitel szerződéses összege 23 százalékkal, a mikro és kisvállalkozói teljesítő hitelállomány 55 százalékkal nőtt. Az elnök-vezérigazgató szerint 2021-ben még nagyobb, tőkére vetített megtérülésre, az állományok növekedésére és a kockázati költségek csökkenésére lehet számítani. Idén is folytatódik szerinte az ügyfelek számára kedvező nettó kamatmarzs-csökkenés. A menedzsment 119 milliárd forint osztalékra tett volna javaslatot idén, a jegybank elvárása miatt azonban a kifizetésre szeptember 30-ig nem kerülhet sor, ezt követően újra napirendre kerülhet a kérdés – jelezte Csányi Sándor.

Nem tervezik a nyitvatartás korlátozását

Újságírói kérdésre az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Commerzbankot jó banknak tartja, az átvilágítást követően születhet döntés arról, hogy tesz-e az OTP ajánlatot az eladósorba került pénzintézetre. Jelenleg az OTP menedzsmentje három országban folytat tárgyalást akvizíciókról, az egyik már meglévő piacukat érintené – ismertette a bankár utalva arra, hogy szerinte idén is jelentenek be felvásárlást. Csányi Sándor jelezte, hogy Magyarországon a nyitvatartás korlátozását nem tervezik, egyes fiókoknál azonban rákényszerülhetnek, ha több dolgozó megbetegszik.

(MTI)

(Fotó: Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke Gödöllőn, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem (MATE) ünnepi névadó dokumentumának aláírásán 2021. február 1-jén. Az eddig Szent István Egyetem (SZIE) néven működő felsőoktatási intézményhez csatlakozott a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 11 kutatóintézete és gazdasági társaságai, valamint a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézete. A MATE fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány.MTI/Kovács Tamás)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2021. március 05. 16:42
Egy kicsit felhajtja az OTP részvényeinek értékét a Sanyi. Ezután arra kell figyelni, hogy ő mikor ad el.
zara
2021. március 05. 14:23
nem rossz, de a jó nem ilyen :)
antares007
2021. március 05. 14:18
Na ennek nem kéne hallatni a hangját,a legtöbb kárt és szenvedést ez a figura hozta a magyarok életében már ami az anyagi veszteséget illeti az un.rendszerváltás utáni legfőbb uzsorás őkelme meg a gerinc dolgában sem áll jól,Horn Gyuszi Bá kegyének köszönhet mindent,de ez az ördöggel is lepaktálna csak rentábilis legyen.Gusztustalan alak.
villogókékfog
2021. március 05. 13:47
Várjuk a déká-kommandót: Óbán felvásárolta Csányit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!