Úgy vélte, a jövő évi magyarországi választási kampányban elő fogják venni azt a kérdést, hogy ha Magyar Péter megnyeri a választást, akkor leállítják a 7-es cikk szerinti eljárást. Manfred Weber „nem csinált titkot abból, hogy az ő jelöltjük Magyar Péter” – mondta.
A Fidesz nem EU-ellenes
Leszögezte: a Fidesz nem EU-ellenes. Egyrészt nincs még egy olyan politikai pártja és kormánya az EU-nak, amely annyit tett volna az uniós intézmények jelentőségének növeléséért, mint a magyar kormány, másrészt „nekünk a politikai identitásunk középpontja az, hogy szeretnénk egy olyan Európát, ami tiszteli a nemzeteket és megadja azt, hogy megtalálja a saját szempontjait, érdekeit. Mi ezért küzdünk” – fogalmazott a tárcavezető.
Oroszország ukrajnai háborújáról Navracsics Tibor azt mondta, most úgy látni, hogy mindkét fél eszkalálni szeretné a konfliktust. Meglátása szerint nekünk, európaiaknak azt kell szem előtt tartanunk, hogy ma az EU-nak egyebek mellett gazdasági és demográfiai problémái vannak, ami annak köszönhető, hogy a 20. század első felét őseink végig háborúzták.
Ebből fakadóan Európának pacifistának kell lennie.