Versengés helyett több együttműködést! – Herman Van Den Broeck a Mandinernek

Az MCC Vezetőképző Akadémia vendégelőadója volt Herman Van Den Broeck, a Ghent University és a Vlerick Business School emeritus professzora, akit a helyes vezetésről (‘Beyonders’), a társadalmi szerepek sokszínűségéről és az Európai Unióról kérdeztünk.

Kilényi Márk Olivér interjúja. 

***

A sztenderd menedzsment elméletben és policy megfogalmazásokban gyakori meglátás, hogy a sikeres szervezeti működéshez vagy az innovációhoz szükséges elengedhetetlen alapfeltétel a sokszínűség. Hogyan vélekedik ön az alapvető társadalmi különbségekről? Inkább veszélyt vagy lehetőséget lát bennük?

Az emberiség túlélésének elengedhetetlen alkotóeleme a sokszínűség. A minket körülvevő világ sokszínű: az innováció és a vállalkozások kifejezetten erre építenek. Az értékek, amelyeket kultúráink, országaink képviselnek, nagyban gazdagítják a világot, feltéve, ha ezen tényezők sokszínűségét építő szándékkal használja fel a társadalom. A túléléshez szükséges a konstruktív együttműködés – ez ugyanis hosszú távon sokkal hasznosabb a mára túlburjánzó versengési vágynál, ami kizárólag egy egyén saját hatalmi pozícióját erősítené. Sokkal fontosabbnak tartandó virtus a közreműködő hozzáállás, ami döntéseink későbbi visszhangjára nagyobb hangsúlyt fektet. Egy tűnékeny, bizonytalan, összetett és ellentmondásos világban véleményem szerint ez az egyetlen bölcs, fenntartható hozzáállás.

Mit jelent pontosan a sokszínűség?

Fontosnak tartom leszögezni: a sokszínűségnek több felfogása létezik. Számomra nem a demográfiai megközelítés, azaz a bőrszín, rassz, vagy földrajzi hovatartozás kritériuma a fontos.

Az emberi különbségeket a történelem során gyakran veszélyként fogták fel – a különböző ősi törzsek egymás biztonságát, földjét és megélhetését fenyegették –, a világvallások is hasonlóképpen féltették saját identitásukat a történelem során. A férfiak és a nők szintén mások – a két különálló nemet tekintve társadalmunk a saját erejét és biztonságát régóta fix szerepekre alapozza. A kétezres évekre viszont egyre inkább kirajzolódni látszik a tény, miszerint a sokszínűség nem feltétlenül veszély, hanem kincs, amiből táplálkozhatunk, profitálhatunk. Ha mindannyian nyitottá válunk az emberi tehetségek sokszínűségének eredményes felhasználására, ezen különbségeinket üdvözölve innovatívabb, boldogabb, teljesebb társadalommá válhatunk.

A sokszínűség önmagában érték?

A társadalomban vannak kreatív elmélkedők, feltalálók, míg mások inkább reálisan gondolkodnak, rendszereket építenek ki. Vannak, akiknek adott tehetsége a logisztikai tervezés, és vannak karizmatikusabb emberek, akik összetartják a csapatot. Ha belegondolunk, ezen embertípusokra egyaránt szükség van. Kellenek működőképes rendszerek, amik minőségi élelemmel látnak el, kellenek robotikus folyamatokat levezényelni képes számítógépek és ezekbe életet lehelő szoftverek. Kellenek tehetséges értékesítők. De

nem lenne kvalitatív fejlődés. Ahelyett, hogy különcként tekintenénk a kreatív emberekre, ha kellő teret és eszközt biztosítunk számukra és együttműködést alakítunk ki köztük és a reálisan gondolkodók között, olyan folyamatot indíthatunk el, amely hosszú távon segítheti jobbá tenni mindannyiunk mindennapjait. Ha elfogadjuk, hogy mindenki másban jó, az értékteremtés már csak hatékony szervezés kérdése egy kellemesebb világ építése érdekében.

Az Europai Unió egyfelől promotálja a sokszínűséget, a másik oldalon viszont a döntéshozatalban kevésbé toleráns a vélemények sokszínűségével szemben. Jól látható, hogy az Európai Unió szervezeti és a nemzetállamok, így Magyarország között 2018-ra egyre több a nézeteltérés, belső feszültség tapasztalható. Hogyan ítéli meg a mostani helyzetet vezetői szemmel?

Bár nem vagyok kifejezett szakértője a mostani magyar helyzetnek, azt látom, hogy nehéz dolguk van. Teljesen más a szociális és gazdasági helyzet Hollandiában, Franciaországban, Németországban és önöknél. Ez nyilván minden régióra igaz. Logikus hogy különböző országok különböző kormányzati megoldásokért kiáltanak. Ugyanakkor viszont ezen országok elméletileg egyazon EU-hoz tartoznak, így a vezetés szerint az az igazságos, ha a különböző tagállamoknak egyenszabályoknak kell eleget tenniük. Ha egy ország netán eltérne ezektől, akkor azt igazságtalannak tartják, ami számukra politikai szempontból inkorrekt. Ez tehát nem más mint egy igazgatási paradoxon.

Ha egyediként kezelve őket alternatívát biztosítunk nekik bizonyos döntéshozatali kérdésekben, vagy kényszerzubbonyba zárva őket úgy teszünk, mintha mindannyian ugyanolyanok lennének? A nagy multinacionális cégeknél dolgozók hasonló gondokkal küszködnek. A Johnson and Johnson időszakos méréseket végez a különböző országokban és kontinenseken található leányvállalatai szervezeti kultúrájával kapcsolatban. Ugyanazon elvárások szerint értékeli ki őket Belgiumban, mint Kínában: vajon ez mennyire igazságos?

Fontos tisztázni hogy minden szervezetnek három arca van: egy formális arca, ami a szabályok betartásáról szól – például egy adott gyár biztonsági előírásai –; egy informális arca, ami ezen szabályok valós betartásának mértékét mutatja –  például a reptéri vámosok nem mindenki csomagját vizsgálják át –; és a legfontosabb, a látszat arca, ami magába foglalja a marketingdumát, a szervezet misszióját, a képviselt értékeket.

Hogyan kapcsolódik ez az uniós vitákhoz?

Ennek fényében kiértékelhetjük, mi is történik Orbán és az EU vezetői között. Orbán eléggé szókimondó volt a magyar szavazók migrációról való véleményével kapcsolatban. Lehet, hogy az uniós vezetők négyszemközt bevallanák, hogy minden országnak saját megközelítést kellene alkalmaznia e kérdést illetően, nem szólhatják el magukat a nagyközönség előtt. A látszat érdekében, a formális arc mögé bújva nem volt más választásuk, mint azt mondani, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak, így mindenki számára igazságos a rendszer. Féltek, hogy Magyarország olyan folyamatot indíthatna el, amelyben egyre több tagállam utasítja vissza követeléseiket, mondván, valaki más is már meg merte tenni. Így hát

mondván, hogy ezt a követelést nem teljesítheti. Ennek hatására a média nyílt reakciót várt az EU politikai vezéreitől, akik a formális arccal védekeztek. Ha Orbán engedett volna a követelésnek, akkor a hivatalos uniós álca, miszerint mindenki egyforma, nem sérült volna. A három szervezeti arc közötti eltérést észben tartva viszont jobban megérthetjük a vezetőket, döntéseiket, és mi magunk is jobb döntéseket hozhatunk.

A társadalmi különbségek kiemelt részét képezi a nemek közti különbség. A nők társadalmi szerepe a 21. századi diskurzus egyre vitatott témája lett Magyarországon is. Ön hogyan látja a nők szerepét a társadalomban?

A férfi és a női gondolkodásmód szintén nagyban eltérő. Fontos hogy leszögezzem: egy férfi is gondolkodhat nőiesen és vica versa, és ennek semmi köze nincs az egyén szexuális orientációjához. Tudniillik egy női gondolkodású agynak a két agyi hemiszférát összekötő kéregtestje jelentősen vastagabb. Ez alapján a modern MRI-nak köszönhetően megkülönböztethetővé válik, ha egy szellemi feladatot végző ember női vagy férfi gondolkodású. A női gondolkodás esetében az MRI az agy első és hátsó részében is hasonló mértékű aktivitást mutat. Egy ilyen típusú agy rendkívül alaposan, igényesen dolgozza fel az elé tárt információt. Ezzel ellentétben a férfi gondolkodású agy inkább elöl dolgozik, így talán valamivel naivabb.

Mondok egy példát: van egy belga sör, a Jupiler. A szlogenje 25 éve ugyanaz: „a férfiak tudják, miért” (Mannen weten waarom). Senki sem kérdezi, hogy „de pontosan miért”? Valahogy nekünk, férfiaknak ez magától értetődő. Amikor a feleséged este megkérdezi, hogy milyen napod volt, a válasz elég egyszerű: „egész jó”. Ennyi! Nem kell részletezni, mert számunkra ami jó, az jó. Ennek viszont hátránya, hogy

nem helyeznek túl nagy hangsúly a fenntarthatóságra.

És a női döntések?

A női agy egy döntés meghozatalakor sokkal több tényezőt vesz figyelembe. Ennek persze van egy hátránya, több időbe telik meghozni egy döntést és néha túlkomplikálnak dolgokat. Sőt, néha egész éjszaka fönnmaradnak töprengeni valami apró részleten. Egy férfinál nem számít, ha már félúton jár a Balaton felé, de még mindig nem tudja pontosan, hol kell letérni az autópályáról. A tesztoszteron nyomja a gázt, és ha túlmegy a lejárón, legfeljebb visszakanyarodik. A női típusú agy ugyanakkor szóvá tenné: miért nem tájékozódtál pontosan az elindulás előtt? Gondolkodásuk sokkal inkább holisztikus, teljes körű. Inkább lassabban, de alaposan járnak körbe egy-egy döntést, több szempontból mérlegelve a dolgokat. Ha mélyebben belegondolunk, nem pont ilyesfajta megoldások kellenének pár mai kihívás megoldásához mint a fenntarthatóság?

Milyen szerepet tölthet be egy női típusú gondolkodó a társadalomban? Milyen területen véli hasznosabbnak a női, illetve milyen területen a férfi gondolkodást? 

A férfi gondolkodást nagy részben a versengés jellemzi: arra törekszünk hogy másoknál jobban, versenyképesebben teljesítsünk. Ez a konfliktusokat tekintve egy valamivel agresszívabb hozzáállást kölcsönöz a gondolkodástípusnak. Ennek köszönhetően viszont a pillanat hevében gyorsabban is vagyunk képesek döntéseket hozni, ami kríziskezelésnél bizony nagy előnyt jelenthet. Ugyanakkor mint említettem, hosszabb távon talán a női típusú döntés az előnyösebb. Ami érdekes, hogy ezt több kutatás is igazolja: befektetési csoportok teljesítményének vizsgálása során például kiderült, hogy a női gondolkodású csapatok hosszú távon pénzügyileg jobban teljesítenek. A férfi típusú csapatok pánikba estek, amikor a tőzsde esni kezdett, kapkodva próbáltak eladni. A női csoport türelmesebben, mértékletesebben kezelte a problémát, több tényezőt figyelembe véve.

Gyakran előfordul az is hogy a férfi típusú gondolkodás túlsúlya egy cégen belül egész részlegeket fordít egymás ellen, amelyeknek pedig együtt kellene működniük, hogy értéket teremthessenek. Ezek a problémák általában továbbgyűrűznek. Nem csak az adott cég teljesítménye romlik, de a cégcsoportnak, a vásárlóknak, végső soron a teljes társadalomnak sem kedvez egy gondolkodásmód túlsúlya. De próbáljuk csak meggyőzni a vezetőséget erről!

Számomra tehát evidens hogy

a mai szervezetek működésében. Ez ugyanis kiegészítheti, ellensúlyozhatja az eltúlzott versengési vágyat. Végső soron magunknak kell föltenni a kérdést, hogy mi fontosabb a jövőt tekintve: földbe döngölni egy versenytársunkat, vagy fenntarthatóbb termékeket és szolgáltatásokat nyújtani a jövendő generációk számára?