A politikai bátorság: azon sokaságok megsegítése, akik segítségre szorulnak

„Elnök úr, a Külügyi Bizottság tagjai, tisztelt vendégek – köszönöm meghívásukat és a lehetőséget, hogy szólhatok önökhöz. Megtiszteltetés számomra. Mai eszmecserénk illeszkedik azon régi szokásaink sorába, melyek éppoly hosszú múltra tekintenek vissza, mint nemzeteink barátsága. Örömmel készülök őszinte és baráti beszélgetésünkre a Bizottság tisztelt tagjaival.

2015 januárjában érkeztem Magyarországra, a fagyos tél közepén. Azóta együtt dolgoztam önökkel, a kormánnyal, az ellenzékkel és az élet számtalan területén tevékenykedő magyarokkal annak érdekében, hogy az akkori télből előhívhassuk együtt a tavaszt.

Közös erőfeszítéseink sikerrel jártak. Azért jöttem ma el önökhöz, hogy kifejezzem elismerésemet a két fél jószándéka és sikeres eredményei miatt.

Az elmúlt másfél évben önök közül többekkel beszéltem, és sokukat meghallgattam. Időnként nyilvánosan is megszólaltam. És akár az irodájukban beszélgettünk, akár pulpitus mögül tartottam előadást, mindig elmondtam azt, ami az Egyesült Államok és Magyarország számára is evidencia: hogy kétoldalú kapcsolataink szilárd alapokon nyugszanak, hogy őszintén megoszthatjuk a másik féllel, amit meg kell osztanunk, és hogy mindkét fél támaszkodik arra a stabilitásra és erőre, amit a másik nyújt számára.

Talán ismerik a régi viccet a halról, akit egyik nap megkérdeznek: „Na, milyen a víz?” Mire a hal azt feleli: „Víz? Mi a fene az a víz?” Mindkét fél számára ilyen a két országunk szövetsége: olyan, mint a víz, amiben úszunk, amit alig érzünk, de mégis körülvesz és éltet, megteremti létünk közegét.  

NATO-szövetségesi partnerségünket irigyelheti a világ. Itt, a Parlament aranyozott épületében eszmét cserélünk tisztelettudó módon, elvek mentén; meghallgatjuk egymást, tárgyalunk; előfordul, hogy nem értünk egyet, és előfordul, hogy segítséget kérünk a másiktól. Ezekre mind sor kerül, és minduntalan visszatérünk a tárgyalóasztalhoz, hogy folytassuk a párbeszédünket. Ez pedig csodálatos dolog. Erről szól a szövetség.

Magyarország és az Egyesült Államok a világ legnagyobb katonai és politikai szövetségéhez tartoznak, s ez azt jelenti, hogy mindig meglesz a lehetőségünk leülni a tárgyalóasztalhoz, hogy együtt gondolkodjunk és együtt oldjuk meg a problémákat – és azt is jelenti, hogy a barátként folytatott hosszú és kulturált párbeszédünk nemcsak folytatódik, hanem virágzik is. 

A világ sok országa ma még nem járhat el úgy, mint mi. Mi pedig már évek óta ebben a kapcsolatban működünk – talán még könnyűnek is tűnik. Szerencsések vagyunk, hogy barátként találkozhatunk, és hogy barátként dolgozhatunk együtt. Mind Magyarország, mind az Egyesült Államok vallja, hogy szövetségünk a biztonságunk sarokköve; valljuk, hogy együtt biztosíthatjuk, hogy Európa egységes, szabad és békés lehessen. Ezért is van, hogy országaink hadseregei oly gyakran gyakorlatoznak együtt, hibátlanul teljesítve, és hogy a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia ekkora sikertörténet – és ezért van, hogy ilyen kiemelkedő a biztonsági, honvédelmi és rendészeti együttműködésünk.

Szövetségként a NATO tagjai rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyekkel megteremthető a pozitív változás: a közös célok és erőforrások hatóereje, a tapasztalatainkra épülő bölcsességünk és az értékeink. Ahogyan Anne Bradstreet amerikai költő mondta: „A hatalom tudás nélkül olyan, mint az életlen balta. Összezúz, ahelyett, hogy egyengetne.”

Azért ejtek szót a szövetségünkről – arról a vízről, amiben úszunk – mert napjainkban a dolgok akár egy-két másodperc alatt is megváltozhatnak. Tudjuk ezt, hiszen mindannyian láttuk a párizsi, brüsszeli, San Bernardino-i és ankarai támadásokat. Lehet, hogy mára jóval pesszimistábban vagyunk kénytelenek értékelni a globális biztonságot, de az is igaz, hogy okosabban és felkészültebben tudunk előregondolni arra, mit tehetünk együtt annak érdekében, hogy lefektessük a biztonság és a stabilitás alapjait az elkövetkezendő évtizedekre. A NATO varsói csúcstalálkozójára készülve érdemes felidézni, hogy ez a szövetség messze masszívabb, mint napjaink bármely kihívása – de jóval rugalmasabb is. Szeretném sorra venni, hogyan értékeljük – közösen – ezeket a kihívásokat. Sok minden, amiről tehát ma itt beszélünk, olyan probléma és olyan fenyegetés, amely Budapesttől távol jelentkezik; de van olyan is, ami itt van rögtön az ajtóinkon túl. Azokat az erőfeszítéseket, amelyeket szövetségesként vállalunk, érzik azokon a távoli helyeken is, ahol hatalmas szükség van segítségünkre és befolyásunkra.

Először: közös elszántságunk az alapja annak a munkának, amelyet Magyarország, az Egyesült Államok és a világ 64 más országa végez az Iszlám Állam elleni koalíció partnereiként. Talán tudják, hogy a közelmúltban Afganisztán is csatlakozott a koalícióhoz. Afganisztán korábban részesült a Magyar Honvédség és az Eltökélt Támogatás misszió többi tagjának támogatásában. Ma pedig velünk együtt vesz részt a Dáessel szembeni globális küzdelemben.

De miért is kezdem az Iszlám Állam elleni koalícióval? Azért, mert ez is partnerség, és mert sikeres.

A koalíció szembeszáll a Dáes országhatárokon átívelő terrorkampányával. A Dáes kihasználja azt a káoszt, amelyet a mára több mint 250 ezer ember életét követelő szíriai polgárháború okozott. Ez a két fenyegetés – az államhatárokat figyelmen kívül hagyó, különböző helyszíneken felbukkanó vérontás valamint egy öt éve tartó, diktátor szította polgárháború – váltotta ki azt a második világháború óta látott legsúlyosabb humanitárius katasztrófát, ami már Európát is elérte. Erről a válságról pedig itt is sokat tudunk. Miközben tehát itt Európában megújítjuk a NATO elkötelezettségét a tagállamok védelme iránt, felszólítjuk szövetségeseinket Ukrajna támogatására és büntetjük Oroszországot az ukrajnai cselekményeiért – mindeközben tehát közösen szállunk szembe az Iszlám Állammal és az erőszakos szélsőségekkel.

Az Iszlám Állam elleni koalíció egysége és közös célkitűzései hatásosak. Ennek része az a kulcsfontosságú munka is, amelyet Magyarország erbíli missziója ellát. Együtt szállunk szembe az Iszlám Állam harcosaival – immár túl a tízezredik légitámadáson is. Együtt cselekvő koalíciónk kiszorította a terroristákat annak az iraki területnek mintegy 40%-áról, amelyet egykor uraltak, és annak a szíriai területnek 20%-áról, amelyet korábban ellenőriztek. Leromboljuk a Dáes nehézfegyverzetét, kiképzőtáborait, ellátási útvonalait és infrastruktúráját. Emberek milliói számára nyújtottunk humanitárius segítséget. Az Egyesült Államok több mint öt milliárd dollárnyi segélyt nyújtott a szíriai konfliktus áldozatainak. Azon is dolgozunk, hogy felszámoljuk a Dáes gazdasági utánpótlásait: az olajtermelésüket, olajfinomítóikat, illegális bankjaikat. Hiszen ha nem jutnak készpénzhez az olajból, nem tudják fizetni harcosaikat – a végeredmény pedig kevesebb vérontás, kevesebb veszteség emberi életekben.

Antony Blinken külügyminiszter-helyettes emlékeztetett rá, hogy a Dáesben harcolók száma 2014 óta nem volt olyan alacsony, mint most. De ahogy ő is mondja: tudjuk, hogy mindaddig nem leszünk képesek legyőzni a Dáest Szíriában, amíg nem foglalkozunk a polgárháborúval, és különösen Aszaddal. Hiszen mindaddig amíg Aszad hivatalban van, ő lesz a külföldi harcosok és a Dáes által toborzottak legerősebb mágnese.

Február óta a harcok szüneteltetése eredményeként visszaesett az erőszak Szíriában, melynek következményeként szíriai civilek milliói tehették meg az első lépéseket a normális életük visszaszerzése felé. A segélyszervezetek megkezdhették az elkeserítő hiányban szenvedő közösségek humanitárius támogatását. Az ellenzék is hajlandó egyeztetni egy olyan közös cselekvési tervről, amelynek célja a politikai átmenet; ezt Oroszország is támogatja. Az ellenzék egységesnek mutatkozik céljaiban és szünetelteti a harcokat. Az Aszad-rezsimen a sor, hogy bizonyítsa, kész ugyanerre.

Ez az átmenet kulcsfontosságú, hiszen diplomataként és államok vezetőiként a célunk nem csupán egy koalíció felépítése. Célunk az is, hogy lehetővé váljék mindenki számára, hogy saját hazájában éljen békében, saját otthonában, anélkül, hogy úgy érezze, menekülnie kell. Ily módon a menekültválság nem csupán szíriai probléma, nem csupán a Dáeshez kapcsolódó probléma, s nem is európai, de nem is afrikai probléma. Globális kihívás, amely próbára teszi értékeinket és emberségünket.

Az elmúlt év során – amikor biztonságot keresve migránsok és menekültek rekordszámban indultak útnak Szíriából és más konfliktus sújtotta területekről – Magyarországnak is nehéz döntéseket kellett meghoznia. Hadd ismételjem meg, amit már több alkalommal is mondtam: minden szuverén államnak joga és kötelessége megvédeni saját határait. Ugyanakkor minden nemzetnek, amely része a nemzetközi közösségnek, szintén alapvető kötelessége segíteni a biztonságot kereső menekülteket. Elismeréssel adózunk Magyarország vezetői, rendészeti és honvédelmi szakemberei és mindazon átlagemberek humanitárius szelleme előtt, akik nagylelkűséggel és együttérzéssel reagálnak erre a válságra. Folyamatosan hangsúlyozzuk: a migrációs kihívásokra adott minden megoldás középpontjában az emberéletek mentése és óvása, a migránsok emberi jogainak tiszteletben tartása és a rendezett, humánus migrációs politika hirdetése kell, hogy álljon. Ezek közé tartozik az EU és Törökország által elfogadott menekültügyi megállapodás támogatása valamennyi tagállam kormányzata által.

Ez tehát a politikai bátorság természete: azon sokaságok megsegítése, akik segítségre szorulnak. Egységben és közös céllal. Erre utalt Keith Ellison, az Egyesült Államok Kongresszusának első muszlim-amerikai képviselője, amikor azt mondta: „A demokráciánk nem adottság. Küzdeni kell érte. Az embernek el kell köteleznie magát, hogy dolgozik érte – hosszú távon.”

Ezért mindazt, ami Európában történik annak fényében ítéljük meg, amilyenek a kontinens kapcsolatai a világ többi részéhez, különösen Szíriához. Ami itt történik közöttünk, különösen a migrációhoz kapcsolódó döntések, hatással lesznek a világ néhány nagyon is kétségbeesett sarkában is.

A demokratikus értékekért folytatott közös küzdelmünk egy másik kapcsolódási pontja Ukrajna iránti megkérdőjelezhetetlen támogatásunk.

Ahogyan arra több honfitársuk is emlékeztetett engem: az orosz agresszió természete nem ismeretlen önök előtt. A magyarok mindig határozottságot tanúsítottak válaszul. A legjobb fegyverünk tehát éppen a határozottság és a szolidaritás. Ezek bizonyítják egységünket és közös célunkat. Európa és az Egyesült Államok egységes marad, fenntartjuk a szankciókat mindaddig, amíg szükséges, és támogatjuk Ukrajnát a minszki megállapodás teljes körű érvényre juttatásáig.

A szankciók nem önmagukban jelentik a célt. Ahogyan az iráni nukleáris megállapodás esetében Kerry külügyminiszter által nemrég elért áttörésnél is, a szankciók nem tartanak örökké – az viszont tény, hogy elvezetnek a pozitív változáshoz. Magyarország gazdasági áldozatot hozott azért, hogy támogassa az Oroszországgal szembeni szankciókat, és ezt úgy tette az ország, hogy teljes mértékben tisztában volt a szankciók távlati céljaival. A nemzetközi közösség tagjai tudják, hogy a szankciók közvetlen hatást gyakorolnak Oroszországra.

Az Egyesült Államok és Magyarország többször kijelentette: Oroszország egyszerű döntés előtt áll. Vagy teljes mértékben végrehajtja a minszki megállapodást, vagy továbbra is szankciókkal találja magát szemben. Oroszországnak vissza kell vonnia a fegyvereket és a katonákat a Donbaszból; Oroszországnak biztosítania kell valamennyi ukrán túsz szabadon engedését; Oroszországnak lehetővé kell tennie a humanitárius munkát valamennyi megszállt területen; Oroszországnak támogatnia kell a szabad, tisztességes és nemzetközileg ellenőrzött választásokat a Donbaszban az ukrán törvényeknek megfelelően; és ami a legfontosabb, Oroszországnak helyre kell állítania Ukrajna szuverenitását.

Ami azt illeti, az ukránoknak is maradtak feladataik. Ahogyan Nuland államtitkár is egyértelművé tette: az, hogy mennyire vagyunk képesek Ukrajnát támogatni, attól is függ, hogy az ország vezetői mennyire elkötelezettek aziránt, hogy első helyre népüket és országukat helyezzék. Mindenkinek, aki reformernek tartja magát, fel kell számolnia a korrupciót, helyre kell állítania az igazságszolgáltatást és liberalizálnia kell a gazdaságot. A 2016-os évben megtörténhet, és meg is kell történnie, hogy Ukrajna elszakad attól, amit Nuland a „piszkos pénz és piszkos politika profán szövetségének” nevezett. Ezek a reformok érintik Ukrajna energiaszektorát, magukban foglalják egy új ügyész kinevezését és az igazságszolgáltatás megerősítését, az állami vállalatok privatizációját, egy erősebb szolgáltatóipar kialakítását és a honvédelmi minisztérium modernizációját.

Azon túl, hogy figyelmünket együtt irányítjuk Ukrajnára, az Egyesült Államok jelentősen átformálta elkötelezettségét Európa biztonsága iránt. Az Európai Megerősítő Kezdeményezés – az ERI – keretében négyszeresére emeltük kiadásainkat, a korábbi kevesebb mint 790 millió dollárról 3,4 milliárd dollárra. Az ERI eredményeként fenntarthatunk egy hadosztálynyi felszerelést Európában, valamint ezen felül egy harcoló dandárt Közép- és Kelet-Európában; Magyarországon is még több hadgyakorlatot végezhetünk, és láthatóbbá és kézzelfoghatóbbá tehetjük az Egyesült Államok – és a NATO – támogatását a térségben.

Ahogyan Kerry külügyminiszter mondta nemrég Münchenben: az EU-t megalapítása óta minden évtizedben próbára teszik bizonyos erők – belülről és kívülről egyaránt –, amelyek hasznot húztak a kontinens megosztottságából. De Európa, ha egységes marad, mindennél erősebben kerülhet majd ki ezekből a próbatételekből. 

Közös munkánk során továbbra is építünk páratlan gazdasági partnerségünkre. Az Atlanti-óceán mindkét oldalán serkentjük a növekedést és a munkahelyteremtést. A transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről szóló tárgyalások lezárása pedig segíteni fogja gazdaságainkat.

Szemben bizonyos mítoszokkal, a TTIP-ben semmi olyan nem szerepel, aminek értelmében Európának vissza kellene szorítania vagy meg kellene szüntetnie fontos szabályokat vagy gyengítenie kellene bizonyos szabványokon. Épp ellenkezőleg: az egyezmény csak megerősíti elkötelezettségünket a szigorú környezeti és munkaügyi előírások iránt a kereskedelmi egyezményekben. A TTIP tehát rávilágít, milyen dinamikus tud lenni a demokrácia és a szabad piac általunk gyakorolt formája, és demonstrálhatja a szabad kereskedelem kiválóságát.

Fokozzuk elkötelezettségünket a klímaváltozással kapcsolatban is. Április 22-én Magyarország köztársasági elnöke egyike volt annak az ötven államfőnek, akik 171 ország vezetői között aláírták a párizsi klímaegyezményt az ENSZ-ben, New Yorkban. Hálásak vagyunk Magyarország aláírásáért és magas szintű támogatásáért. Arra bátorítjuk Magyarországot, hogy vigye tovább vezető szerepét, és az első EU tagállamok között ratifikálja az egyezményt. Úgy tudjuk, az EU egységként fog csatlakozni az egyezményhez, és arra buzdítjuk az Európai Uniót, hogy ezt mielőbb tegye meg. 

Érintettem néhány olyan biztonságpolitikai és külpolitikai témát, amelyek mindkét országunk számára rendkívül fontosak. Magyarország rendelkezik mindazzal a képzelőerővel, vízióval és ismeretekkel, amelyekkel tartalmilag hozzájárulhat a kollektív védelemhez, hogy erőforrásaival és vállalkozó szellemével gazdagítsa a globális gazdaságot, és hogy más államférfiak számára elérhetetlen megoldások kidolgozásában vehessen részt konfliktusok esetén. Legyen szó akár a morális eltökéltségről, amely Európa egységét mozgatja a szankciók terén, akár az országuk védelmébe történő befektetés növelésének anyagi áldozatairól – annak érdekében, hogy megfelelhessenek a walesi csúcstalálkozó vállalásainak –: Magyarország igyekszik megoldást találni napjaink legégetőbb kihívásaira.

Ám ennél is fontosabb, hogy Magyarország meg is tud felelni napjaink kihívásainak. Az Egyesült Államok pedig számít önökre. Hetvenöt évvel ezelőtt a menekültek nem Európa felé áramoltak, hanem Európából kifelé. Ötven évvel ezelőtt Európa fele a vasfüggöny mögött élt. Negyed évszázaddal ezelőtt Európa brutális etnikai tisztogatásnak volt szemtanúja. Ahogyan arra Kerry külügyminiszter is emlékeztetett: a mai napunk súlya nem olyan borzasztó, mint amilyennek tűnik. Nemzetközi gazdasági, politikai és szociális normáink és intézményeink rendszere évtizedek óta biztosítják a békét és segítik a gazdasági növekedést. Legyen szó nemzetközi jogról, környezetvédelemről, kereskedelmi szabályokról, korrupcióellenes törvényekről, a gyermekmunka szabályairól, emberi jogi védelemről, a nonproliferációs rezsimről, közegészségügyi rendszerekről, nemzetközi pénzügyi intézményekről, az ENSZ békefenntartásáról vagy egy erős civiltársadalomról – ezek a normák és intézmények életet adnak és stabilitást biztosítanak a globális rendben. Továbbra is ezek jelentik a legjobb – és néha kizárólagos – eszközt a konfliktusok megelőzéséhez, a fejlődés elősegítéséhez – és ahhoz, hogy az országok diplomatikusan és békésen tudják megoldani nézeteltéréseiket. Szövetségesként a mi feladatunk a fiatal évszázadhoz igazítani világrendünket, miközben arra is figyelnünk kell, hogy ez az állványzat – a szabályok, normák, elvek, melyekre támaszkodunk a biztonságunk és sikerünk érdekében – stabilan a helyén álljon.

Érdemes emlékeztetni magunkat arra ezen a tavaszi napon, hogy milyen sok közös ponttal rendelkezünk, hogy milyen sok ígéretet hordoz a jövő, és hogy mennyi okunk van az optimizmusra. Ahogyan David Cameron brit miniszterelnök megfogalmazta: több száz millió ember él ma szabadságban a Baltikumtól egészen az Adriáig, az Atlanti-óceán partjaitól az Égei-tengerig. Szövetségünket ma irigyelheti a világ, hiszen arra törekszünk, hogy egyetértsünk, és nem arra, hogy vitatkozzunk egymással; és készek vagyunk kiállni elveink mellett éberséggel és cselekvéssel.

Elkötelezettségünk a NATO iránt olyan követelmény, amelyet a jövő támaszt velünk szemben, és ez reményre is okot ad. Tudjuk, mit kell tennünk, és ami ennél is fontosabb: rendelkezünk is hozzá az erővel. Éberségünk és barátságunk jelentik a jövő zálogát.

Köszönöm szépen.”