A jó, a rossz és a Jobbik

„A menekültválság a legrosszabbkor jött a radikálisoknak: a párt népszerűsége felívelőben volt, még a médiában emelt falakat is sikerült áttörniük – emlékezzünk csak arra az időszakra, amikor mindenki a Jobbik néppártosodásáról beszélt. Ez utóbbi folyamatot akasztotta meg a kormányoldal váratlanul kemény fellépése migránsügyben. (A »mi lett volna, ha« ugyan nem legitim értelmezői kategória, de bizonyára a Fidesz is némileg más hangot ütött volna meg, ha nem egy, a rovására erősödő Jobbikkal kell éppen szembenéznie.) A párt előtt álló dilemma az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt: vagy rálicitál az egyre élesebben kommunikáló Fideszre, ami könnyen a néppárti fordulat végét jelentheti, vagy visszafogja magát, de akkor úgy tűnhet, híján van a mondanivalónak. A két forgatókönyv közül végül az utóbbi érvényesült: a Jobbik hiába hangoztatta, hogy már régóta azt mondja migránsügyben, amit most a Fidesz, a két párt között ingadozó szavazók a tettekre voltak kíváncsiak, és elkezdtek visszaáramlani a cselekvő pozícióban lévő kormánypártok felé.

Ha a fenti két lehetőségből indulunk ki, Vona Gábor valószínűleg jól döntött, bár jól láthatóan ebben sem volt sok köszönet. Fel lehet tenni a kérdést, vajon kezelhette-e volna jobban a párt a helyzetet, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Jobbik voltaképpen aknamezőre tévedt. Ilyenkor pedig ésszerű stratégia, ha egy helyben marad az ember, vagy csak nagyon óvatosan lépked. Persze ebben az esetben azt kockáztatja, hogy az események elrobognak mellette – ez történt a Jobbikkal is. Míg év elején a Fidesz kezéből látványosan kicsúszott a kezdeményezés, addig ma már ismét eredményesen tematizálja a közbeszédet, talán lehengerlőbb módon, mint valaha. Ez azon is jól lemérhető, hogy a Jobbik minden igyekezete ellenére képtelen visszahozni azokat az ügyeket a köztudatba, amelyek tavasszal még terítéken voltak, és más körülmények között ma is kínosak lehetnének a kormányra nézve (ilyen például a Quaestor-ügy, hogy csak egyet említsünk).

A Jobbik tehát passzív szerepbe kényszerült, hiszen ki van téve a migrációs helyzet – tőle teljességgel független – alakulásának. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a pártot le lehetne írni, van ugyanis három olyan tényező, amit a számukra kedvezőtlen közvélemény-kutatási adatok ellenére sem szabad kihagyni a számításból. Az első a közbeszéd fókuszának erőteljes jobbra tolódása. Azzal, hogy egyre radikálisabb üzeneteket fogalmaz meg, a Fidesz rövid távon elszívhatja ugyan riválisa elől a levegőt, hosszabb távon viszont hozzájárul a Jobbik legitimálásához. Azok a szavazók, akik követik a kormánypártokat ezen az úton, később egy mérsékeltebb Jobbik felé sem lesznek feltétlenül zártak. A második tényező az, hogy bármennyire kedvezőtlen is ez a helyzet a Jobbikra nézve, mégis megerősíti annak pozícióját. Az eddig is gyengélkedő baloldal olyan mértékben iratkozott ki a játékból, hogy egyre inkább a Jobbik marad az egyetlen komolyan vehető ellenzéki erő. Vonáéknak pedig nem kell rögtön kormányra készülniük – messze vannak még a választások –, egyelőre az is elég számukra, ha az ellenzéki pártok sorában biztosítani tudják elsőségüket.”