A globális nyugatnak tanulnia kell a hibáiból, és a konfrontáció helyett az együttműködést választania, ha meg akar őrizni még valamit a liberális világrendből.
„Vannak olyan pillanatok a történelemben, amikor a régi világrend meghal, az új azonban még nem születik meg. 2022 kétségtelenül ilyen pillanat volt” – kezdi a Financial Timesban megjelent írását Alexander Stubb, Finnország volt miniszterelnöke és külügyminisztere. Mint írja, sok olyan esemény történt az elmúlt évtizedekben, amely akár a hidegháború utáni korszak végét is jelezhette volna (9/11, az iraki háború, a pénzügyi válság, a Krím orosz annektálása), ám jelentőségében egyik sem ért fel az ukrajnai háború kitöréséhez. Utóbbi ugyanis valamilyen formában az egész világot arra kényszerítette, hogy politikailag és gazdaságilag is állást foglaljon.
Stubb rögtön hozzá is teszi: óriási tévedés az az általános nyugati közhely, amely szerint a világ egységesen támogatja Ukrajnát. Bár az ENSZ 193 tagjából 140 elítéli Oroszországot, 35 állam tartózkodó álláspontra helyezkedett – ez a harmincöt pedig a világ népességének több mint a felét képviseli. Arra is rámutat, hogy a szankciós politikában alapvetően kizárólag a Nyugat vesz részt: Ázsiából mindössze két ország csatlakozott hozzá, Afrikából és Latin-Amerikából azonban egy sem. Oroszország tehát messze nem a világtól, maximum a Nyugattól szigetelődött el.
Az új világrendet a globális nyugat, kelet és dél közötti folyamatosan változó hatalmi háromszög fogja megrajzolni. Az USA vezetésével irányított nagyjából ötven ország görcsösen akarja megőrizni a liberális világrendet – vagy azt, ami maradt belőle –, a kínai dominanciával külön tömbbe tömörült mintegy húsz állam, a globális kelet azonban éppen ettől szeretne végképp megszabadulni, és új intézményrendszerrel, más szabályokra alapozva képzeli el a törvényszerű változást. Mellettük India, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Nigéria és Brazília vezetésével ott áll a hatalmas, 125 államot magában foglaló globális dél, amely azonban a jelenlegi eseményeket egyáltalán nem ideológiai alapon szemléli.
Ezen országokat nem érdeklik a két szuperhatalom köré szerveződött csoportok hegemón hatalmi harca sem: számukra a legfontosabb a gazdasági fejlődés, az energia- és élelmezésbiztonság fenntartása és az infláció letörése. Éppen ezért minden külső befolyásolási kísérlet ellenére (a meggyőzésben egyébként a globális kelet az eredményesebb) sem hajlandóak „oldalt” választani. Az ukrajnai háború nem az ő háborújuk, a Kína–USA konfliktus nem az ő konfliktusuk, sőt azzal is tisztában vannak, hogy semlegességük óriási előnyt ad nekik: nem kirekesztésre épülő politikájuk a jövő globális gazdaságának ütőkártyáit adja a kezükbe, ezzel pedig klasszikus nevető harmadikká válhatnak.
Stubb szerint a globális nyugat alapvetően téved abban a megközelítésben, amelyben az új rendet demokráciák és autokráciák közötti harcnak ábrázolja. Ez ugyanis megint csak a saját, morális alapokra épített víziója, mialatt a változó viszonyok a globális kelet számára alapvetően a függőségi kapcsolatokról és a dominanciáról, míg a délnek a saját gazdasági fejlődéséről és növekedéséről, vagyis a lehető legpragmatikusabb célokról szól.
Ha a globális nyugat meg akarja őrizni a liberális világrend maradványait, akkor a jelenleginél sokkal okosabb külpolitikát kell képviselnie. Ez nem az értékek feláldozását jelenti az érdekek miatt, egyszerűen csak meg kell tanulnia a
Ez az, amit a globális kelet sokkal jobban alkalmaz a globális dél meggyőzése során, és amely miatt Kína mára 120 ország legnagyobb kereskedelmi partnerének mondhatja magát.
A világ óriási és sorsdöntő választás előtt áll: véget tud-e vetni az ukrajnai háborúnak és kialakítani egy új, együttműködésre épülő rendszert, vagy a nagyhatalmi verseny mindent ledarál maga körül, és a helyzet tovább eszkalálódik, magában hordozva egy globális háború lehetőségét? – teszi fel a kérdést Stubb, majd gyorsan meg is válaszolja: a probléma a kérdés feltevésével van, egyáltalán nem törvényszerű ugyanis, hogy csak a „vagy-vagy” megoldás létezik. Meglátása szerint – és ezzel messze nincs egyedül – egy olyan jövő kezd kibontakozni, amelyben alapvetően a regionális szövetségek lesznek a meghatározóak ahelyett, hogy
Ennek legmarkánsabb jelét láthatjuk a feszülten figyelő és saját érdekei érdekében a semlegesség pártjára helyezkedő globális dél és – kisebb mértékben, de a Nyugattal ellentétben – az ideológiát a pragmatizmusnak alárendelő politikát tiszteletben tartó globális kelet esetében.
Stubb szerint a kérdésekre még ebben az évtizedben válaszokat fogunk kapni, ezzel együtt a mostani dekád a 21. század egész hátralévő részében meg fogja határozni az új világrendet. Mint írja: a múlt században hibás döntések egész sorozata indult ki a „vagy-vagy” tétel alapjain, ezt a hibát azonban a Nyugatnak nem szabad még egyszer elkövetnie, ha valóban meg akar őrizni valamit az általa megálmodott világrendből.
Fotó: MTI/EPA/Hszinhua
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az ukrán hadsereg dezertőrei amnesztiát kapnak, ha újra jelentkeznek harcolni a seregbe.
A nyugati hatalmakat fenyegetik Putyinék.
Egyre több minden derül ki a leendő elnök és csapata javaslatairól.
Didier Reynders-szel még 2021-ben készített interjút a Mandiner. Amikor a korrupcióról kérdeztük, a biztos felállt az asztaltól, és elviharzott.
Orbán egyelőre nem mondhatja ki, hogy Csurkának mindenben igaza volt, de a Mandiner már kimondhatja, és a Magyar Nemzet is.
Íme a nemzetközi visszhang Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tárgyalásáról.
Krimit írt a volt miniszterelnök, van benne egy Ferenc néven felszentelt homoszexuális, kiugrott, véres kezű pap, és még sok más ínyencség.
