Facebook, a közös ellenség

Számos rendhagyó szakmai és szórakoztató programot kínált a hétvégén megrendezett, több tízezer látogatót vonzó MCC Feszt; a legtöbbről lapunk is beszámolt. Az olyan nagyágyúk, mint Patrick Deneen vagy a távolból bejelentkező Klaus von Dohnanyi mellett az érdeklődők éles belpolitikai vitákat is hallgathattak, mégis talán a legizgalmasabb beszélgetés a magyar sajtószabadság témakörében zajlott.

Mi is tudósítottunk a panelről, amelyen Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, a Mandiner lapigazgatója, Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, Rónai Egon, az ATV műsorvezetője és Lánczi Tamás politológus, a 48 óra házigazdája disputált a hazai sajtóviszonyokról Nagy Károly moderálásában. A vitán ugyanakkor két olyan gondolatkör is felvetődött, amit érdemes tovább gombolyítani, ugyanis kiválóan megvilágíthatják egyrészt a médiát globálisan érintő válságjelenségeket, másrészt

Előbbire példa a Facebook önhatalmú, megzabolázhatatlan működése. A véleménykamrák tudatos kialakítása, a hírszűrés manipulációja, az olykor teljesen érthetetlenül működő cenzúra eddig elsősorban a konzervatív tartalomgyártókat és posztokat sújtotta, azonban az utóbbi években mintha a baloldal is ráébredne arra, hogy a közösségi oldal korlátlan és kontrollálhatatlan túlhatalma mit jelent. Emlékezzünk a baloldal kollektív kiakadására, amikor a Partizánt vagy Tordai Bence posztját nyelte el Zuckerberg kreatúrája. Teljesen jogos, ugyanakkor megkésett volt a felháborodás, hiszen a konzervatív véleményformálók naponta ütköznek a Facebook ideológiai sorompójába.

Ezek a jelenségek, ahogy egy lapunk által készített interjúban Szűts Zoltán médiakutató is rámutatott, egyre gyakrabban fordulhatnak elő, hiszen a játékszabályok, vagyis az algoritmus működése továbbra is csak tüneti szinten érzékelhető. A szakértő hozzátette azt is, hogy: „Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy egy profitcentrikus vállalatról van szó, mely, ha érdeke megköveteli, egymással szemben álló politikai csoportosulások érdekeit is kiszolgálja.” Vagyis jelenleg a több mint hétmillió magyarországi és a világszinten közel hárommilliárd felhasználó teljes mértékben kiszolgáltatott a homályos politikai szempontok szerint manipulált kommunikációs térnek. Az MCC Feszten folyatott disputa is azt mutatta, hogy

így válhatna közös üggyé, ha nem lennének túl mélyek az árkok.

A vita másik, kiemelésre érdemes témaköre a különböző világnézetű szerkesztőségek sajtószemlélete közti különbséget érintette, ami tulajdonképpen a kilencvenes évek óta jelent meddő vitát. A rendszerváltás utáni időszakot elképesztő balliberális médiafölény jellemezte, az ide kötődő lapok pedig önfelfogásuk szerint globális tájékozottságban, stiláris és publicisztikai képességekben magasan a jobboldali médiatermékek fölé pozícionálták magukat. Ugyanez a görcsös gőgösség tükröződött vissza a Magyar Narancs fénykorában vagy a régi Index indulásának hajnalán. A professzionálisnak és sziporkázóan szellemesnek gondolt, valójában már megszületésekor izzadtságszagú gonzó újságírás dicsőítése, ami ugye, csak bizonyos balliberális szerkesztőségek sajátja lehetett. 

Azóta persze a médiatér radikálisan megváltozott, az online platformok megjelenése átalakította az elérési lehetőségeket, átformálta a tartalomgyártást. Emellett a jobboldal is felzárkózott erőforrások és a nemzetközi kapcsolatok tekintetében, míg a progresszívnek álmodott baloldali médiatermékek újszerűsége réges-rég megkopott. Ebben az átalakult sajtókörnyezetben

Ugyanaz a dinamika, mint a kilencvenes években, csak most a fennen hirdetett szakmaisággal nem a jobboldal mucsaisága, hanem a propagandasajtó vádja áll szemben.

Ugyanaz a sértett stigmatizálás, köldöknézés és önhittség. A függetlenség természetesen nem zárja ki a vágyvezérelt gondolkodást, emlékezzünk csak Márki-Zay Péter megváltóként való felemelkedésére a balos médiatérfélen, majd a bukást követő nyilvános autodaféra.

Természetesen hosszan lehetne moralizálni ezekről a kérdésekről, ugyanakkor pragmatikus szempontból vizsgálva önhittséggel választást nem lehet nyerni. Kétharmadnyira veszíteni viszont igen.