Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

„Miért olyan a DK-tagoknak küldött búcsúlevele, mintha nem is ő írta volna?” – tette fel a kérdést Kulifai Máté.

Ezt sürgősen be kell fejezni.
„Akkor még időben szólok, így rögtön a legelején, vö. »mondd meg te akkor, mit kéne csinálni« sokadik rész. És ismét sokadszorra: ezt sürgősen befejezni.
Az ellenzéki közvélemény teljes tévúton indult el egyből a választás után. Nincs károsabb, megtévesztőbb azoknál a gyűjtéseknél vagy spontán föltörő beszámolóknál, amelyek a szavazóköri számlálók tapasztalatiról szólnak. Nem azért, mert ezek a közlések ne lennének igazak, bár azt nem árt tudni, hogy minden beszámoló óhatatlanul szubjektív, hanem mert félrevisz, rossz helyen tartja a fókuszt, kialakít egy olyan képet, hogy az ellenük szavazók elmaradottak, tudatlanok, kiszolgáltatottak, sőt egyenesen betegek. (Ahogy egy női lap becenéven publikáló szerzőjétől megtudtuk).
Ezzel az ellenzéki elit becsapja, egyben megint fölmenti magát, hogy nem tévedett, nem teljesített rosszul, nem vele van a baj. Pedig de. Ezt a gőgöt erősítik azok a szemlék vagy egyenesen rendelt publicisztikák, amelyek arról szólnak, hogy az elk*rvult, műveletlen, rövidlátó nép végleg elhagyta a tudást, a műveltséget, az igazi értékeket, amelyeket természetesen a magát baloldalinak és/vagy liberálisnak gondoló (valójában sznob és erőszakos) elit képvisel.”
Nyitóképen egy baloldal szimpatizáns várja az eredményeket. Fotó: Trenka Attila/Mandiner