Még egyszer a Térey-ösztöndíjról

A tavaly év végén összeült a Térey Ösztöndíjbizottság, és többórás vita után eldöntötték/eldöntöttük, hogy kik folytathatják, ki bizonyult ebben a versenyben kevésnek, helyettük kik kapnak lehetőséget a szakma által két évvel összeállított százas listáról. 45 középgenerációs szerző két évig kapott havonta alkotói ösztöndíjat annak tudatában, hogy két év múlva a teljesítményük alapján legkevesebb ötüktől megválunk.

A bizottság három kritikussal bővült, emiatt Harmath Artemisz, a névadó özvegye nem vett részt a döntéshozatalban, mondván, bízik a szakemberekben. A három jónevű kritikus mellett a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) vezetője, valamint a Térey-hagyaték gondozója mellett szerénységem mint a PIM főigazgatója néztük végig egyenként a 45 Térey-ösztöndíjas beszámolóit, értékeltük a szövegmutatványokat. Pontosabban: jómagam leginkább csak figyeltem, olykor jeleztem szakmán kívüli szempontokat is, amelyek viszont – kellemes meglepetésemre – nem írták felül a szakmai döntéseket.

A félreértések elkerülése végett: nem politikai szempontokat jeleztem, hanem olyan lehetséges értelmezéseket valószínűsítettem, amelyek kampánylogikai felhangokat kaphatnak, mint például: XY is erdélyi, könnyen megvádolhatják a bizottságot azzal, hogy büszkén vállalt erdélyiségem miatt döntöttek mellette. Jó érzés volt hallani, hogy a három kritikus egyöntetű véleménye szerint nem tehetek arról, hogy a magyar irodalom erdélyi lába ennyire jó. Mindent összevetve

A felháborodás lényege, hogy nemzeti alkotóknak nem szavaztunk bizalmat. Ezért ismételten, sokadjára leszögeznék pár tételmondatot:

1.) Számomra az a nemzeti, aki – gondoljon bármit a pártpolitikáról – a magyar Alaptörvény keretein belül a magyar nyelvű befogadó számára alkot, és azt akarja, hogy száz év múlva is anyanyelvünkön élvezhessék műveit.

2.) A pártlojalitás, világnézeti alapállás nem váltja ki a teljesítményt. A magyar kultúra egésze, illetve az olvasók szemszögéből teljesen érdektelen, hogy melyik író kire/mire szavaz. Az a lényeges kérdés, hogy az adófizetői pénzből biztosított lehetőséggel élve milyen minőséget tesz le az adott alkotó az asztalra.

3.) Aligha lehet engem azzal vádolni, hogy álfüggetlen értelmiségként valamilyen valóságtól eloldott erkölcsi piedesztálról osztanám az észt. Vállaltan jobboldali és nemzeti vagyok, ha úgy tetszik, megveszekedett orbánista. Éppen ezért a saját oldalunkkal szemben még szigorúbban értékelek: nekünk nem elég ugyanolyan jónak lenni, hanem jobbnak kell lenni. Amíg nem így állunk a dolgokhoz, addig indulásból vesztesek leszünk abban a kultúrharcban, amelynek az a tétje, hogy száz év múlva milyen kultúrát milyen nyelven „fogyasztunk” itt a Kárpát-medencében.

A Térey-ösztöndíj nem alanyi jogon járó alkotói segély. Azért találtuk ki, hogy a középgeneráció legjobbjai nyugodtabb körülmények között válhassanak élő klasszikusokká. Amennyiben képesek rá. Ez rajtuk múlik. Mert