
Puskás Ferenc özvegye világossá tette, hogy ha Gyurcsány beteszi a lábát a gyászmisére, ő hazamegy.
„Ám a világszerte népszerű Puskás Öcsi esetében ez a visszafogott diszkréció egyszerűen elképzelhetetlen volt. Már csak a Magyarország részéről korábban őt ért igazságtalanságok miatt is fontos volt, hogy hozzá méltó, nagyszabású temetése legyen. Igen ám, csakhogy az ország éppen azért forrongott, mert újra azok irányították, akik »hazudtak reggel, éjjel meg este«, s akik ismét erőszakkal próbáltak meg tekintélyt szerezni, ahogyan elődeik, akik hajdan elüldözték az országból Puskás Ferencet és családját.
Járt tehát a nagyszabású temetés Puskásnak, de Erzsébet asszony semmitől sem irtózott annyira, mint éppen attól, hogy a regnáló kormány »temesse el« a férjét. Ezért kérte fel Puskás halálhírének hivatalos közlésével egy időben Schmitt Pált, a régi családi barátot, volt madridi nagykövetet, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, hogy legyen a temetés főszervezője. Így alakult meg a Kegyeleti Bizottság, amelynek szóvivője lehettem, s ha a gyász ellenére szabad ilyet mondani, lelkesítő, lélekemelő munka vette kezdetét: a temetésig hátralévő három hétben, jórészt a MOB, valamint a rendezésre felkért Koltay Gábor csapatával azon dolgoztunk, hogy méltó búcsúceremóniát szervezzünk a legismertebb magyar embernek. A kormány által nemzeti gyásznappá nyilvánított december 9-ének Schmitt Pál adta »A nemzet búcsúja« címet, s a felelősség is az ő vállára szakadt: miközben a sajtó egy része szinte csak azzal volt elfoglalva, hogy „mennyibe kerül Puskás temetése”, neki úgy kellett méltó tiszteletadást szervezni, hogy a kormány minél kevésbé sajátíthassa ki az eseményt.
Emlékszem egy megbeszélésre a MOB-ban, amikor Schmitt Pál kijelentette: »Ha el kell adnunk a gellérthegyi székházat, akkor is tisztességgel eltemetjük Puskás Öcsit.« Miközben az özvegy meg azt tette világossá, hogy ha a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc beteszi a lábát a gyászmisére, a Bazilikába, akkor ő feláll és hazamegy. Nos, a kormányfő nem vállalta a kockázatot, nem vett részt a több mint ötórás búcsúceremónia egyetlen eseményén sem, tudtommal a nagyközönségnek felállított ravatalnál helyezett el koszorút korábban.”
Kép forrása: Facebook