A szerencsés vágányon gördülünk

„A fundamentális komponens, ami minket magyarokat – s nyomunkban Közép- és Kelet-Európa elnyomott népeit – összekötött ekkoriban, az a szuverenitás iránti igény, a szabadság iránti vágy és a nyugati ­orientáció. Utóbbi alatt a Nyugat eredeti karaktervonásait képzeltük, mindazt, ami a polgári fejlődésben ott nem tört meg a szovjet elnyomástól, és amit a zsidó-keresztény kultúrkör öröksége nyújt.

E tekintetben tehát érdemes leszögezni, hogy ehhez a nyugati világhoz való orientációnk töretlen, s ha az önsorsrontó rombolások, a dermesztő új hullámos őrületek ellenében szót emelünk, azt éppenhogy annak a Nyugatnak a védelmében tesszük, amelyhez mi is tartoznánk.

Másrészt – s ezért gondolhatunk nemcsak nosztalgikusan, de felemelően is az újratemetés napjára – a »zsákutcás magyar történelem« a múlté, a magunk felelőssége, hogy mit kezdünk szabadságunkkal, s bár kétségkívül minden elrontható, egyedülálló históriánkban ez a szabad, demokratikus bő három évtized, amiben semmi nem tudta megtörni az emberek önrendelkezési igényét – hiszen minden országgyűlési választáson a polgárok többsége részt vett –, és egy modern, de régi kincseire újra rálelő ország polgárai lehetünk. Az elmúlt évtizedben pedig ráadásként sohasem látott forrásbőség jutott a magyar kultúrára, s nemzeti örökségünk ápolására, ami szervesen függ össze azzal is, hogy megérthessük és megóvhassuk közös értékeinket.

S még valamit érdemes megjegyeznünk: a demokratikus versengés velejárója, hogy vannak a versenynek vesztesei, akár olyanok is, akik egyébként szintén sokat tettek a kommunizmus megdöntéséért egykor. Akad, nem is egy, aki a kudarcot gyűlöletté formálja, s hirtelen orosz tankoknak nézi a választott kormányt, vagy azt gondolja, hogy akik most kormányoznak, azok »kiradíroznák« Nagy Imrét a történelemből. Ha mindezeket olyasvalakitől halljuk, akiben van mit tisztelni, akkor fogadjuk empátiával, se nem bölcs, se nem kedves dolog idős és csalódott emberek méltatlan vádjaira válaszolni. Miképp a forradalom miniszterelnökére is azért emlékezünk, mert voltak nagyszerű, hősies és kivételes pillanatai is az (amúgy sok nehéz hibától is terhes) életének, igyekezzünk mindenki máséban is azt meglelni, ami felemelő benne, akkor is, ha épp ő maga rombolná le egykori nimbuszát.”