Migráció a koronavírus idején

„A minden szempontból rendhagyó 2020-at megelőző öt évben a migráció kérdésétől volt hangos az Európai Unió. Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagállami kormányok egymásnak dobálták a labdát abban a gyakran már a politikai sértegetésig fajuló vitában, hogy miként nézzen ki az Európai Unió jövőbeli migrációs politikája. Kik és hányan jöhetnek be, milyen feltételek mellett, ki vállalja értük a felelősséget, és a központi kérdés: a külső határok védelme vagy a – legális vagy illegális – bevándorlók érdekei élveznek-e prioritást?

Sokszor és sokat hallottunk már erről a vitáról, és arról is, hogy a változatlan magyar, majd visegrádi álláspontnak köszönhetően az egymást követő befogadáspárti koncepciókat nem fogadták el.

Viszont az is tény, hogy lassan hat évvel a lampedusai katasztrófát és a tömeges migrációs áramlatok Európába özönlését követően még mindig számos kérdőjel van arra vonatkozóan, hogyan fog kinézni Európa migrációs keretrendszere a következő évtizedekben.

Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben újabb javaslattal állt elő, amivel fel kívánta olvasztani a tagállamok között befagyott törésvonalakat. A bizottság koncepciójának központi elemét azonban újfent a menedékkérelmek EU-n belüli elbírálása képezte. Ez azt jelentené a gyakorlatban, hogy csak azután vizsgálnák meg, egy menedékkérő jogosan tartózkodik-e az EU-ban, ha már belépett az unió területére. Ha a kérelmét visszautasítják, elkezdődik egy hosszas, akár évekig húzódó vita arról, hogy visszafogadja-e a származási országa. Ráadásul az Európai Unió annyira nem tudja érvényesíteni az érdekeit ezen a területen, hogy az összes visszaküldendő bevándorló csupán 30 százalékát sikerül ténylegesen vissza is fogadtatnia a hazájával.

E helyett a nehézkes és felesleges huzavona helyett javasolta a Magyarország által vezetett tagállamok tábora, hogy eleve csak az léphessen be az EU területére, aki aztán itt is maradhat, a megfelelő eljárásokat pedig az unió határain kívül folytassák le. A tavaly őszi migrációs javaslatot és érdemi vitáját azonban elsodorta a koronavírus-járvány, a gazdasági válságkezelés, illetve az uniós költségvetés elfogadásának kérdése. Bár ez nyilván azt is jelenti, hogy tovább tolódik a mindenki számára támogatható megoldás megtalálása, mégis lehetőség és egyben feladat is, hogy a szereplők újraértékeljék a migráció ránk gyakorolt jövőbeli hatásait.

A koronavírus-járvány kibontakozásával nemcsak az EU-n belüli egészségügyi, szociális és a gazdasági helyzetet, hanem számos egyéb uniós politikát is felül kell vizsgálni. A Covid nem csupán egészségügyi válsághelyzetet teremtett az uniós és tagállami vezetők, illetve az összes EU-állampolgár számára, hanem azt is demonstrálta, hogy felkészületlenek voltunk egy tőlünk függetlenül fellépő, kívülről érkező, villámgyorsan terjedő külső veszéllyel szemben. Azt is bizonyította, hogy számolni kell olyan válságokkal is, amelyeket most még el sem tudunk képzelni.”