A lengyel külügyminiszter orosz „szabotázsakciókról” nyilatkozott – meg is lett a következménye!
Fokozódik a hidegháború.
Castro diktátor lett, kétségtelen. De miért vált csodálat tárgyává 1959-ben?
„Sokan a mai napig hajlamosak – érthetően – a hidegháború logikáján keresztül szemlélni a világ minden konfliktusát 1945 és 1989 között. Ebben a felállásban az egyik oldalon a »szabad világ« áll, a másikon pedig a kommunista (vagy szocialista, mindegy) világ. Csakhogy ez a kép rettenetesen torz. Latin-Amerikában milliók másként értékelték Castro és társai, a Granma hajó utasai forradalmát, és magát Castrót. A comandante lett sokak szemében az amerikai kontinens Jerry egere, aki túljár az észak-amerikai Tom macska eszén. És abban, hogy ez a narratíva polgárjogot nyert, maximális felelőssége volt az Egyesült Államok vezetésének, sőt mindazoknak a karibi, közép- és dél-amerikai vezetőknek, akik szolgalelkűségben és USA iránti túlbuzgó lojalitásban nem győztek túltenni egymáson.
Mert az, hogy Castro diktátor lett, kétségtelen. De miért vált csodálat tárgyává 1959-ben? Nyilván nem Castro két évvel későbbi kommunista fordulata miatt (első nyilvános beszédében leszögezte, hogy nem akar »sem imperializmust, sem szocializmust« Kubában), hanem azért, mert sokan Fulgencio Batista elűzéséből azt a tanulságot szűrték le, hogy saját hazájukban így is föl lehet lépni az önkény ellen. A külföld nagy botlása volt, hogy nem vette észre a jogos népi elégedetlenséget a karibi és közép-amerikai térségben. Az amerikaiak aztán rossz választ adtak a térség népeinek elégedetlenségére. Olyasmit védelmeztek, amit az USA-ban két napig sem tűrtek volna el.
Míg a szocialista rendszer évtizedeken keresztül fönnmaradt Közép- és Kelet-Európában, Latin-Amerikában a populista rendszerek – Kuba kivételével – előbb-utóbb megbuktak. (Tulajdonképpen a maga módján a kubai is megbukott, hiszen Castro 1961-tól kommunista fordulatot hajtott végre, szakítva a két évvel korábbi önmagával, de eszméjében a populista tartalom – vörösre festve - megmaradt.) Ekkor sok országban katonai diktatúrák alakultak, míg Közép-Amerikában, amely hagyományosan közelebb fekszik az Egyesült Államok érdekszférájához, a régi oligarchia uralma maradt fönn. Innentől kezdve ideológiailag Latin-Amerika és Közép- és Kelet-Európa fejlődése eltérő úton haladt. Gazdaságilag is eltérően alakultak az utak, hiszen míg a szocialista közép- és kelet-európai rendszerekben a tervezés, a katonai diktatúrákban a szabad piac érvényesült.”