A biztos megélhetés mindenkinek jár

2020. november 05. 11:56

Az „irritálóan sokat” kereső Parragh szerint nem kell meghosszabbítani az álláskeresési járadék időtartamát.

2020. november 05. 11:56
MSZP
MTI-OS

„Az »irritálóan sokat« kereső Parragh szerint nem kell meghosszabbítani az álláskeresési járadék időtartamát. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László szerint az álláskeresési járadék meghosszabbítása a jelenlegi helyzetben nem indokolt. Ilyen hitvány és gyalázatos kijelentést is csak egy olyan ember tehet, aki saját maga bevallása szerint irritálóan sokat keres, amit még azzal is alátámasztott, hogy a felesége 3 milliós fizetését aprópénznek nevezte.

Parragh bebizonyította, hogy magasról tesz azokra az emberekre, akik 3 hónap után sem tudnak állást találni. Nem érdekli, hogy több százezer embernek szűnt meg az állása, több százezer dolgozónak csökkent a jövedelme és 150 ezer munkanélküli már semmilyen támogatást sem kap.

Ezúton is üzenjük Parragh Lászlónak, hogy nemcsak az álláskeresési járadék meghosszabbítására lenne szükség a jelenlegi helyzetben, hanem érdemi segítséget nyújtó bértámogatási rendszerre is. Ugyanis a számokból az már tisztán látszik, hogy jóval kevesebben kaptak támogatást, mint ahányan részmunkaidőbe kényszerültek. Ennek pedig az az oka, hogy a külföldön bevált bértámogatási rendszert a magyar kormány fideszesítette, amiből az lett, hogy egy túlbonyolított folyamaton keresztül keveseknek nyújtottak túlságosan szerény támogatást és azt is rendkívül lassan.

Az MSZP azonban már a válság kezdete óta azt az álláspontot képviseli, hogy a munkahelyek védelmét, valamint a magyar a kis- és középvállalkozásokat kell támogatni, ezért követjük továbbra is a 80%-os bértámogatást! Az elbocsátás előtt álló munkavállalók bérének 80%-át állami támogatásként kell biztosítani 180 ezer forint nettó összegig, a munkavégzés megmaradásával 3-6 hónapra. Mindezek mellett pedig 100 százalékos táppénzt kell biztosítani azoknak, akik igazoltan koronavírusosak annak érdekében, hogy ne akarják elkerülni a karantént és ne akarjanak betegen is dolgozni!

Gondoskodni kell azokról, akik nehéz helyzetbe kerültek, az MSZP ezért követeli, hogy az álláskeresési támogatást 9 hónapon át folyósítsák, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 ezer forint.

Az MSZP szerint a biztos megélhetés mindenkinek jár, ezért szociáldemokrata pártként az esélyegyenlőségért, a szociális biztonság megteremtéséért és a társadalmi igazságtalanságok megszüntetéséért harcol.

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese”

(MTI-OS)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lenyeg Telen
2020. november 05. 19:48
Az mszp-s bolhacirkusz bemutatja: "A biztos megélhetés mindenkinek jár" - című bohózatát... lapzzunk...
civis72
2020. november 05. 18:26
...támogassuk a munkanélküliséget ?
Kanóc
2020. november 05. 18:17
Komjáthinál nagyobb barom nem igazán van a politikai palettán, pedig roppant színes a kínálat. :) https://coub.com/view/1wflc0
Hóvirágcsempész
2020. november 05. 18:02
A munkanélküli segély nagyon kevés , és az időtartama is nagyon rövid . Ha jól tudom , egész Európában nálunk a legrövidebb . Úgyhogy Parragh úr szopjon lovat , és szívjon vákumot .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!