Ízlés és politika

„Azt látjuk, hogy a »fehérek« térdre borulnak a négerek előtt, mi több megmossák a lábukat, mint Jézus a tanítványokét, vagy Ferenc pápa a migránsokét. Ugyancsak a keresztény tradícióból származik a térdre borulás gesztusa is. Teszik mindezt bűneik bocsánatért, anélkül, hogy valójában megneveznék ezeket a bűnöket. Gusztustalan látvány ez, hiszen szabad ember csak a Teremtője előtt borul térdre, alázkodik meg. Miután egy halott bűnöző emlékét tiszteljük letérdelve, vajon miképpen tiszteljük ezután a Teremtőt? Hogy ki kezdte, az kinyomozhatatlan, azonban az amerikai politikai elit egy része kapva kapott rajta és most már szükségesnek vélik időről időre térdre hullani.

Az egész ügy az ízléstelenség undorító ámokfutásává vált, a halott bűnöző aranykoporsója előtt zokogást imitáló polgármestertől, a képviselőházban térdeplő politikusok dél-afrikai sálján át, a temetésen résztvevő feketék kilós aranyláncaiig. Talmi, giccses és velejéig hazug az egész. Hiszen ki gondolja komolyan, hogy a veterán, a politika legsötétebb bugyrait megjárt demokrata képviselőket valóban érdekli egy büntetett előéletű, a halála pillanatában is bedrogozott bűnöző életének és halálának története. Miközben az előtérben ők a kulisszákat hasogatják, a háttérben hideg tekintetű és korántsem együttérző szakértők elemzik a közvélemény-kutatások napi adatait és próbálják kiókumlálni megrendelőik számára a politikai jövendőt. Aztán pedig megkoreografálják a dolgot, betanítják a politikusoknak – gondolom még az arckifejezést is gyakoroltatják velük otthon a tükör előtt –, akik pedig eljátsszák a szerepüket, hiszen nekik mindegy, a népszerűségért akár cigánykereket is hánynának. Közben a »szakértők« arról is gondoskodnak, hogy a média fizetett bohócai, Hollywood és a haladó „értelmiség” még rá is erősítsen erre.

Van az a közszájon forgó mondás, mely szerint »Ízlések és pofonok különbözőek.« Ez a mondás azt az elterjedt vélekedést fejezi ki, hogy az ízlés valami olyan, mely minden emberben különböző és éppen ezért tulajdonképpen össze sem hasonlítható. Ugyanakkor azt is állítja, hogy – éppen alapvető személyes jellege miatt – minden ízlés egyenrangú is. Ez roppant demokratikusan hangzik ugyan, csak éppen nem igaz.”