Hetvenéves az Európa-nap

„Ami 1950-ben óvatosan realista megközelítés volt, mára a nehézségek egyik oka lett. Az EU-t úgy tervezték, hogy aki csatlakozik, az osztozik az integráció értékközösségében, vagyis nemcsak a közös piacot, de annak végeredményét, az Európai Egyesült Államokat is akarja: nagyon leegyszerűsítve a közös gazdasági haszonért saját állami szuverenitásának részleges feladásával fizet. A britek kései csatlakozása, majd a Brexit azonban világosan megmutatta, hogy van másik út is: a gazdaságit nem szükségképpen követi a politikai integráció. És ha nekik sikerült, miért ne sikerülhetne nekünk is, gondolhatja Orbán Viktor vagy a Brüsszel autoritását csak vonakodva elfogadó kelet-európai renitens tagállamok vezetői. 

Közben az Unió hibákat is vétett – akár a 2008-as válság, akár a mostani járványhelyzet kapcsán. Az uniós intézményrendszer lassan reagál, sokszor túl bürokratikus, ráadásul képtelen bármit kezdeni azokkal a kormányokkal, amelyek csak saját gazdasági hasznukat keresik a mélyebb integráció nélkül. 

Itt tartunk most. Ha az Európai Unió nem megerősödve kerül ki a mostani válságból, bizonyos, hogy jelenlegi formájában nem fog fennmaradni. És akkor a nemzetek közötti viszály, a háború és a prosperitás elvesztésének perspektívája sajnos ismét realitássá válik a kontinensen. A tét nagy.”