Állami csecsen gyarapodó hazai futballistáink mikor követik Gulácsi Péter adományozó példáját?

„A nehéz időszakokban kell példát mutatni. Gulácsi Péter, a Leipzig Európa-klasszisa ötmillió forintot adományozott a Szent László Kórház alapítványának, és szép szavakkal köszönte meg a frontvonalban dolgozó egészségügyi alkalmazottak helytállását. Vajon mikor követik az állami csecsen zsíros fizetéseket zsebre dugó hazai focisták? Amerikában az NBA játékosai azonnal komoly összegeket ajánlottak fel azoknak az alkalmazottaknak, akik elesnek a bérüktől a következő hetekben. A magyar vívó-huszártisztek mind bátran mentek harcolni az első világháborúban, mert tudták, hogy mi a kötelességük a nehéz időkben. Egyiküket kérték, hogy olimpiai ezüstérmesként inkább a Ludovikán tanítson, de ő visszament harcolni a huszáraihoz. Ott is érte a halál. Mi ehhez képest egy felajánlott összeg vagy néhány bátorító szó azoknak a hősöknek tisztelegve, akik most a vírussal küzdenek? Publicisztika.

A kérdés költői, de nem teljesen öncélú. Több cikk és kimutatás is megjelent arról, hogy hány milliót keresnek labdarúgóink a magyar első osztályban, nem beszélve azokról a csillagokról, akik külföldön már nem igazán kellettek, de itthon még elfutballoznak. Elképesztő, sokak szerint vérlázító fizetésekről van szó, főleg ahhoz képest, hogy más olimpikonok, orvosok, tanárok mennyit keresnek, és főleg azt látva, hogy egy-két csapatot leszámítva – vagyis gyakorlatilag csak a Ferencvárost, vagy jobb időszakaiban a Diósgyőrt – továbbra is elenyészően kevesen járnak a meccsekre. Bár a magyar futball kétségtelenül fejlődött az utóbbi években – főleg az infrastruktúrát, a stabil gazdasági hátteret tekintve –, még mindig rettenetes a híre, sokat tettek ezért az elmúlt évtizedekben. Ezért is lenne örömteli, ha minél többen követnék Gulácsi Péter adományozó példáját.

Gulácsi a világ egyik legerősebb bajnokságában, a Bundesligában futballozik, évről-évre csapata, a Leipzig alapembere marad, és szépen lassan, kitartó, szívós munkával Európa egyik legjobb, legmegbízhatóbb kapusa lett. A pár napja megjelent interjúban azt mondta, a legtöbbet a Svájc elleni vereségből tanulta, amikor sikerült 5–2-re kikapnunk a válogatottal. Kikaptunk. A többes szám nem véletlen: sokan, több millióan még mindig így érzünk a nemzeti csapattal kapcsolatban. Gulácsi két hatalmas hibát is elkövetett, főleg az első volt az emlékezetes, de nem roppant össze, inkább építkezett ebből is. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül ő futballozik kint évek óta. Ahogyan az is logikus, hogy a másik régi német légiósunk, Szalai Ádám lett sikeres vállalkozó. Van bennük ambíció, felelősségtudat. Van jövőképük.

Gulácsiék az utolsó zárt kapus, elhalasztott meccsek egyikén a Leipziggel most másodszor is megverték a Tottenhamet, a tavalyi Bajnokok Ligája-döntőst, ezzel bejutottak a BL legjobb nyolc csapata közé. Gulácsi főleg az első meccsen volt óriási, a visszavágó teljesen sima volt. Megtehetné, hogy üldögél szép németországi otthonában, és kivárja a vírus lecsengését. De inkább példát mutat: feleségével együtt ötmillió forintot ajánlott fel a Szent László Kórház alapítványának. Nem is a pénz a lényeg, hanem amit írt: »Elképesztő hálával tartozunk azoknak az orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, akik a frontvonalban harcolnak értünk« – fogalmazott.

Mert ez valóban a frontvonal. Az ilyen időszakokban mutatkozik meg igazán az emberek jelleme. Ki az, aki ilyenkor is bomlaszt, ügyeskedik, harácsolni próbál, és ki az, aki lehiggad, kicsit magába néz, szerényebben él, esetleg segít. Nemcsak pénzzel lehet, már magával a kiállással is, ezért is lenne üdvözítő, ha azok a futballisták – és esetleg más sportolók, művészek – , akik igen jól élnek abból a pénzből, amit az állam, azaz mi fizetünk nekik, ilyenkor visszaadnának valamit. Példát mutatnának. Ráférne a magyar futballra a jó reklám. Meg a magyar társadalomra is.

Nem vagyok az amerikai társadalom és kultúra feltétlen híve (és akkor finoman fogalmaztam), de vannak dolgok, amiket el lehetne tanulni. Ott a jobb társaságokból kinézik azt, aki nem ad, nem juttat vissza valamit. Az adományozás nemcsak természetes, de elvárt. Az NBA világhírű játékosai és csapatai azonnal felajánlottak nagyobb és még komolyabb összegeket azoknak az alkalmazottaknak, akik nem kapják meg a bérüket az elkövetkező hetekben.”