„Bámuljuk a képernyőt, a legtöbb helyütt fiatal arcokat látni a tomboló utcán. Pesti helyett hongkongi srácokat, cseh ellenzékieket, Párizst szétverni vidékről felugrott huligánokat, akik egy más világban akarnak élni, mint amilyet a hatalom rendelne nekik.
Arcukat eltakarja a sál, a maszk, de zsebükben, kezükben ott az okostelefon, élőben közvetítik, megosztják, posztolják, mit tesznek. Ez pedig a Facebook-nemzedék újabb és újabb légióit küldi harcba. Bajkeverőket, a forradalmak percembereit, a világot megváltani akaró lánglelkűeket – egyetlen hatalmas falanxba verődve. Latin-Amerikában – ahol nyelvi határok sem feszülnek az egyes országok között – az elégedetlenek, a politikai hatalomból kirekesztettek egymást hergelik, biztatják. A brazil elnök megbukik, az argentin ugyancsak, a bolíviait elűzik, a venezuelai megroggyan, a chilei – Dél-Amerika egyik legfejlettebb országának élén – meghátrál.
Közép-Európa nem hátrál. Újraválasztották tavaly a magyar kormányt, idén a lengyelt, Szlovákia pedig februárban voksol majd. Ha Prágában újra az utcára szólítják is a miniszterelnök körül korrupciót sejtő tömeget, térségünkben a kiszámíthatóság az úr. Kalandvágyból itt maradt ismerősöm tizedik éve sajnáltatja magát, 2010 óta öt választás ment le gond nélkül. Ebédelhetne naponta mondjuk a Puskás Arénában, hogy soha ne lássa.”