Mit gondolhatnak a hongkongiak a brit ökohisztizőkről?

„Ezeknek a fickóknak egy jelentős része azzal tölti az életét, hogy várnak valamire, amin felháborodhatnak, pedig jobban tennék, ha munkát keresnének és befizetnék az adókat, ami végülis megőrzi a társadalom civilizációját. A komolytalan figyelmeztetéseik a világ végéről sokkal meggyőzőbbek lennének, ha nem egy ilyen társaságból jönnének. 

Ettől függetlenül szép nap ez a rendőrségnek, akik a hetvenes években még annyira kemények voltak az antirasszista tüntetőkkel, hogy megölték Blair Peachet, egy fiatal tanárt. Végülis van egy arany középút a tiltakozókkal való táncolás és azok megolése között. (...)

Elég kellemetlen az Extinction Rebellion számára, hogy a bohóckodásuk ugyanazokon a hasábokon szerepel, mint a bátor és nagyszerű fiatal hongkongiak folyamatos tüntetése a szörnyállam ellen, amely el akarja rabolni tőlük a polgári jogaikat. (Ez az állam egyébként azonos a világ legnagyobb környezetszennyezőjével, de hát az Extinction Rebelliont sosem zavarták igazán a tények.)

A zászlóikkal és dalaikkal megidézik azokat a napokat, amikor a tüntetés még élet és halál kérdése volt, nem pedig hepciáskodás. Ha ma lennék fiatal, ezek az emberek inspirálnának engem – de látom, hogy a klímatüntetésnek nevezett cumiköpködés jobban tetszik a hópihéknek. 

Biztonságban fitogtathatod az erényeidet és belopakodhatsz egy mekibe táplálkozni, miközben az elvtársaid a másik ajtónál éppen tüntetést szerveznek a gyorskaja ellen, még mielőtt feltöltöd az egészet a közösségi médiába és érted nem jön anyu a Range Roverrel. 

»A forradalmat nem sugározza a tévé« – szólt egy régi dal a tüntetések kemény éveiből, de az az igazság, hogy a hisztit és az erényfitogtatást az Instagramra találták ki.”