Itt a gyerek, hol a gyerek

„Nemrég Ipolyság plébánosa szólt arról, hogy a városban az idén csak kilenc elsőáldozó lesz az egyházi iskolából, tíz az állami magyar iskolákból s összesen tizenegy a két szlovákból. Ez így harmincat ad ki, tizenöttel kevesebbet, mint tavaly. Megközelítőleg majdnem ennyi hát a helybeli tanulók száma az adott évfolyamban Ipolyságon. A többi vidékről jött, s talán valahol már hiányoztak ők is. De elég megnéznünk a városi havilapban az adott hónapok újszülöttjeinek és elhunytainak számát is. Alig születik 4-5 gyermek, s háromszor ennyi ember hal meg havonta. Persze ezeket a példákat nem azért említettem, hogy Ipolyságot bíráljam. Máshol is így állunk ezzel, ami még nagyobb baj!

Arról sem szólunk sokat, hogy a beíratottak számában ki mindenki van benne. Például nem írattak-e ebbe vagy abba az iskolába gyermeket kisiskolából, melyekről azt közöljük a sajtóban, hogy csökkent a létszámuk: jobb esetben már csak egy-két elsősük lesz, vagy nem is nyílhat osztály. Ott az a gyermek iskolát mentett volna, itt pedig csak hivalkodunk a számokkal.

Én azt gondolom, sokan bajban vagyunk, de a bajban nem lehetünk egymás ellenségei; a más kárán nem örvendezhetünk és hivalkodhatunk.

Sok mindent közösen kell megoldanunk. Úgy is, hogy nyíltan beszélünk, s legalább önmagunknak bevalljuk, mi van a számok mögött, milyen úton-módon jött, vagy nem jött össze ez vagy az a számadat. De egyet s a legfontosabbat talán már most leszögezhetjük: az apadó létszámok elsődleges okozója az a demográfiai hullám, ami elért minket, s amit még mindig nem akarunk tudomásul venni. Vagy ha igen, a csodát máshonnan várjuk. Ám jegyezzük meg, ha nem születnek gyerekek (nem születik elegendő) nem lesz változás iskoláink háza táján, s csak növekszik majd a baj, az iskolák kapuin kívül is!”