Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: ennek minden román örülni fog
2025 január elsejétől ellenőrzés nélkül lehet utazni Bulgáriába és Romániába.
Az indexen megjelent ma egy cikk, az írás ugyanakkor a legkevésbé sem szakmai alapon mutatja be a dolgot.
„Bár a miniszterelnöki hivatal várba való költözése és a volt karmelita kolostor épületének ezirányú átalakítása szimbolikájában mindazzal ellenkezik, amit magaménak vallok, és azt gondolom, semmi másról nem szól, mint arról, hogy Orbán Viktornak az elképesztő nárcizmusából és despotizmusából, végtelenül problémásnak tartom, amikor a maradék megmaradt független sajtó a jelenlegi rezsimmel szemben való támadás érdekében hátrébb sorolja a szakmaiságot, olyan narratívát épít fel, amivel megtéveszti a felületes és vagy kevésbé hozzáértő olvasót.
Az indexen ugyanis megjelent ma egy cikk, ami arról szól, hogy az épület mostani felújítása és átalakítása során elfedték az 1786 körül készült szekkókat, mert azok nem illettek az épület, új, puritánságot mutató stílusához. Az írás ugyanakkor a legkevésbé sem szakmai alapon mutatja be a dolgot, már a címében is azt sugallja, hogy itt valamiféle tudatos rombolás történt, ami a kulturális örökségünk egy darabjának pusztulásával, megsemmisülésével járt, csak alapos és értő olvasás, illetve némi szakmai tudás ismeretében derül ki, hogy szó sincs ilyesmiről, a szekkókat szakszerűen elfedték, ami – amennyiben nem restaurálják azonnal – a dokumentációval együtt még kifejezetten jót is tesz az állagmegóvásnak, mivel a felület anyagába beivódó, azzal együtt megkötő freskókkal szemben a száraz vakolatra ráhordott szekkók a szabad levegőn sokkal sérülékenyebbek. Tehát éppen az ellenkezőjéről van szó, mint amit nem a különböző lehetőségeket taglaló és azokat összehasonlító, hanem végig ítélkező cikk sejtetni próbál.
Korábban a fentiekhez hasonlóan terelődött szakmairól politikai síkra ugyanezen az épület átalakítása, amikor kiderült, hogy erkélyt akarnak nyitni az épület Duna felöli oldalán, Akkor még én is jóval kevésbé láttam bele a szakterületbe, részben ezért ugyanezt az ítélkező pozíciót vettem fel, amit utólag magam is sajnálok. A műemlékvédelemmel kapcsolatban azóta megszerzett ismereteim és a szakmai beszélgetések tették lehetővé, hogy mára én is tisztában legyek azzal, ilyen mértékű funkcionális átalakítások teljesen természetesek a nemzetközi gyakorlatban is, a kritika pusztán a világörökségi látkép megváltozása szempontjából indokolt, de végül az UNESCO úgy ítélte meg, hogy ez sem sérült komolyabban.
Az írás olyan látleletet ad a hazai sajtó és közbeszéd állapotáról, amiről véleményem szerint igencsak érdemes elgondolkodnunk. Noha az propagandamédiával korántsem mérhető össze a még független sajtó fentihez hasonló tevékenysége, többszörösen is igen fontos lenne, hogy ne kerüljön sor hasonlókra. Az ilyen cikkek sajnos kiválóan alkalmasak arra, hogy a szakmát és a szakmai alapú vitákat diszkreditálják, ezáltal a felelős, értékalapú szakpolitikai tevékenységet, aminek mentén tényleg számon lehetne kérni a rendszert, lehetetlenítik el. Ezen felül tovább erősítik a szekértáborokat, noha jelenleg éppen ezeknek a felszámolásáért kellene küzdeni. Végül és nem utolsósorban pedig a sajtónak magának a renoméját ássák alá.
Nem tudom elégszer hangsúlyozni: akkor lesz ebben az országban valódi változás, ha az ilyen típusú diskurzusok kikerülve a politikai térből elfoglalják végre megérdemelt a helyüket a szakmában, és emellett megtanuljuk tisztelni és elfogadni a mienktől eltérő véleményeket, álláspontokat. Ebben óriási felelőssége van mindannyiunknak.”