Legény a gáton

„»Elegük lett, de nem is csoda.« »Németország végre észre tért.« »Nekünk is ezt kellene csinálnunk.« A magyar interneten is olvashatók a randalírozókkal egyetértő vélemények. Csupa szájhős. Mintha a vak ösztönöktől vezérelt tömeghez való csatlakozáshoz, az embervadászathoz lenne szükség bátorságra. Mintha a németeknek és persze másoknak is nem éppen a régi eszmék és módszerek újraéledésétől kellene félniük.

Aljas és körmönfont hazugság a menekültek eltérő vallására vagy bőrszínére hivatkozni. Venezuelából spanyol ajkú katolikusok menekülnek a szomszédos, szintúgy spanyol ajkú és katolikus országokba. Ecuador, Peru és Kolumbia, továbbá a nyelvében nem azonos, de rokon Brazília mégis szigorítja a határátlépést, mert a helyiek – racionálisan – féltik a hirtelen felbukkanó idegenektől  a munkájukat, és – irracionálisan – a lányaikat meg a feleségüket.

A politikai vezetés két iskoláját látjuk. Az egyik az ösztöneitől hajtott »nép« élére állva uszít az idegenek ellen. A másik a múlt rossz tapasztalataiból kiindulva megpróbál az értelemre hatni, mérsékelni a vérünkben levő rettegést és vadságot. Az első egyenesen rohan a szakadékba és még gyorsítja is, a másik el akarja kerülni a katasztrófát. 

Legény kell a gátra. Olyan, mint Merkel.”