Butaságunk története

„Egyszerű ember ez a Trump. Az a fontos neki, hogy minden róla szóljon. És róla is szól. Ahogy korábban Amerika, most már Európa is lenyűgözve figyeli, ahogyan egy műveletlen és a legfinomabb megfogalmazásban is modortalan akarnok maga alá gyűri a világról szinte mindent tudó eddigi elitet. Civilizált országban 1932 óta nem történt ilyen, amivel nem a politikát, csupán a személyiségjegyeket – és a hagyományos politikusok teszetoszaságát – illetően vonunk párhuzamot. 

Trumpból szerencsére hiányzik a messianisztikus küldetéstudat és az ideológia. Utóbbiról valószínűleg azt sem tudja, hogy micsoda. Ez nagy szerencse, de azért nem teszi teljesen veszélytelenné. Hiszen blöffölt, amikor a brüsszeli csúcstalálkozó előtt eljátszott a NATO-ból való kilépés lehetőségével. Akkor is, amikor a tagállamok védelmi kiadásainak a GDP négy százalékára növeléséről beszélt. Azt akarta, hogy a szalagcímekben ott legyen a neve, meg azt, hogy a többiek vegyék végre komolyan a korábban elhatározott két százalékot. Az utóbbit tizenhat éven át hiába próbálta elérni előbb George W. Bush, aztán pedig Barack Obama. Neki másfél év alatt sikerült. Akkor most ki a hülye?

Vagy Trump csak mázlista? Merthogy a NATO tagok friss készségességéhez nemcsak rá, de Vlagyimir Putyinra is szükség volt. Oroszország olyannyira valós fenyegetést jelent a keleti határokon, hogy azt már a magyar miniszterelnök is észrevette. A következtetéseket ugyan még nem vonta le, nem ugrik ki a Paks 2 megállapodásból. Hiába, a kiugrás már a példaképének sem volt az erőssége. Az oroszok  mindenesetre kis híján halálra rémisztik Európát, ami nagyban segít az amerikaiaknak. Amíg Trumpnak ilyen ellenségei vannak, semmi szüksége barátokra.”