Miközben szabadságharcos, Brüsszel-ellenes retorikát folytat, sem a lengyel, sem pedig a magyar kormány nem lép ki az unió uralkodó gazdasági keretei közül.
„Az is világos, mi a különbség a magyar-lengyel, valamint az olasz-görög példákban, és ez a különbség lesz az, ami megmagyarázza az európai mainstream viszonyulását is. Miközben szabadságharcos, Brüsszel-ellenes retorikát folytat, sem a lengyel, sem pedig a magyar kormány nem lép ki az unió uralkodó gazdasági keretei közül.
2010 óta az Orbán-kormány pedáns módon követi a fiskális szigoron, alacsony infláción alapuló gazdaságpolitikát és még túl is teljesíti az elvárásokat az olyan intézkedésekkel, mint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése vagy a nagyvállalatok társasági adójának több mint 50 százalékos (!!) csökkentésével.
Ehhez képest mind a Sziriza-kormányzat, mind pedig az elvetélt olasz koalíció ezeket a gazdasági alapokat – legfőképp az unió perifériáján elhelyezkedő államoknak káros euró-politikát – kritizálják és javasolnak valamilyen alternatívát. Nem kell itt túl radikális dolgokra gondolni, csupán hangsúlyok eltolásáról, bár az sem meglepő, ha sokan radikális dolgokra gondolnak, hiszen a mainstream megszólalásokban csak úgy röpködnek az olyan billogok, mint az euroszkeptikus, meg a »ki akar lépni az unióból«. Persze sem a Sziriza nem ambicionált ilyent, sem pedig az Ötcsillag-Liga koalíció, de hát az igazság utáni világban ugye ez nem számít, meg amúgy is tudjuk, álhíreket csak a déli és keleti barbárok terjesztenek, nem a civilizált eurokraták.
Ezt a jelenséget, az európai mainstream kettős mércéjét több irányból is lehetne kritizálni. Jobboldali szempontból fölöttébb problematikus, ahogyan a nemzetállam keretei között demokratikusan kifejezett népakaratot kioltják. Baloldali szempontból hosszan lehetne kritizálni (és ezt itt a Mércén rengetegszer meg is tettük) az uralkodó gazdaságpolitika embertelen és kontraproduktív voltát. Baloldaliként sokszor ér minket a vád, hogy valóságtól elrugaszkodott, utópikus elképzeléseket vallunk magunkénak, de vajon mi lehet utópikusabb és valóságtól elrugaszkodottabb, mint egy olyan gazdaságpolitika erőltetése, amely látványosan nem orvosolja az emberek problémáit, amelyről bebizonyosodott, hogy káros (nem én mondom, IMF-es kutatók is így gondolják)?
Ezek a kritikák persze mind validak lehetnek különböző álláspontokból, itt mégis egy harmadik irányba indulnék el, ami leginkább az európai mainstream szűklátókörűségére vonatkozik.”
Az uniós tagállamok belügyminiszterei csütörtökön szavaznak Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról. Ha megszavazzák, a történelmi döntés az EU magyar elnöksége idején születik meg.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
„Nem szabad Magyarországnak kiadni egy antifasisztát sem” – jelentette ki az újdonsült EP-képviselő.
A lengyelek szerint az Európai Unió számára a biztonság minden lehetséges dimenzióban kiemelt jelentőséget kap majd.
Sean Pennt nagyon aggasztja az, hogy a két politikus hasonlóan gondolkozik számos fontos geopolitikai kérdésben.
És azt a kérdést senki fel sem teszi magának, hogy ez az ország egyébként miért is kap EU-s pénzeket – vagy ha ők kapnak, akkor velünk pontosan mi is a baj. Kohán Mátyás írása.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
