A romlásnak van egy személyes komponense is. Orbán Viktor nehezen kivívott nemzetközi presztízse erodálódik. Európában a szélsőjobb pajzsra emeli – de ez pirruszi győzelem. A meghatározó hatalmi centrumok – Németországban Angela Merkel, Franciaországban Emmanuel Macron – leírják. A NATO-ban Vlagyimir Putyin bábjaként kezelik. Az ENSZ-ben idegen test. Mindez tovább erősíti az orbáni hatalom keleti orientációját.
Mindezek ellenére sem biztos, hogy az autokrata kormányzás megbukik április 8-án. Egyrészt segíti fennmaradását a torz szisztéma. Másrészt az ellenzék meghatározó pártjainak már évekkel ezelőtt ki kellett volna lépniük a NER keretrendszeréből, és az Európai Unió értékrendjével harmonizáló stratégiával, vízióval kellett volna nyitniuk az értelmiség, az ifjúság, a lakosság egésze felé. Régen fel kellett volna nyitniuk az emberek szemét – segítve a társadalmi ügyek iránti érdeklődés és az aktivitás kialakulását. Kifejezésre juttatva a közgondolkodásban a nemzet igazi érdekeit és értékeit, közelíteni a nyugatos szemléletet, a másik oldalon tudatosítani a rezsim nemzetrontó jellegét. A mostani kampány ezen a téren sokat tesz, még nem tudjuk, hogy nem szaladtunk-e ki az időből.
De akár igen, akár nem, számomra így is, úgy is bizonyosnak látszik: a NER sokáig már nem működtethető. Az Európai Unióban nem. Orbán Viktorral nem. Miért? Számos okot említhetnék, de hadd vessek fel egyetlen aktuális ügyet, amely messzire vezet.”