A helység kalapácsa – avagy így születhet újra az ellenzék Magyarországon

2018. április 11. 15:07

Minden ellenzéki párt számára az lenne az elsődleges feladat, hogy minden létező helyi konfliktusba beleálljon.

2018. április 11. 15:07
Pap Szilárd István
Mérce

„Az világos, hogy országos szinten létezik egy politikai törésvonal, amelyet leggyakrabban jobb- és baloldali törésvonalként szokunk lefordítani (most tekintsük el attól, hogy milyen tartalma van ezeknek a címkéknek, és vegyük őket adottnak).

A probléma csak az, hogy ez az országos szintű törésvonal a legtöbb esetben nem képződik le, nem lesz lefordítva alacsonyabb szinteken. Az országos szintű politikai törésvonal legtöbbször nem jelenik meg helyi szintű politikai konfliktusként.
Ennek egyik leglátványosabb tünetei a pártok, melyek csak az ATV stúdióiban léteznek, hogy Botka László szegedi polgármester szavait idézzem. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a pártok nem végeznének sokszor fontos és hasznos tevékenységet, de ettől még igaz, hogy létezésük csak az országos törésvonal mentén értelmezhető. És nem ez az egyetlen tünet, ez csak az egyik leglátványosabb.

És miközben ez történik, az ország jelentős részén a lokalitást, a helybeniséget csak egyetlen szereplő, a Fidesz tölti be. Lehet, hogy a baloldalnak vannak releváns válaszai az emberek problémáira, de ez helyben nem képződik le, nem éleződik ki a konfliktus konkrét problémák mentén. Így lehetséges, hogy bár az országos nyilvánosságban létezik politikai konfliktus és törésvonal, de helyben a Fidesz az egyetlen játékos a pályán, az egyetlen, aki politikai cselekvést végez (pl. A migránsozás formájában, de nem csak). És miközben az országos törésvonal által felvetett kérdések csak többszöri áttételen, a médián, egy sokkal elvontabb és távolibb valóságon keresztül érkeznek meg az emberekhez (ha egyáltalán), a helybeniség közvetlenségében nyomuk sincsen ezeknek.

A baloldal szétesése óta eltelt években gyakran beszéltünk, írtunk arról (én magam is), hogy új baloldalt kell építeni.

De lehet, hogy rosszul fogtuk meg a problémát, és valójában nem új baloldalt kell csinálni, hanem új baloldaliakat.

Ennek pedig egyetlen módja, ha lefordítjuk az országos törésvonalat helyi törésvonalakra is. Ha beleállunk helyi konfliktusokba, és a rezsim által elnyomottak, kisemmizettek oldalán végigharcoljuk azokat. Szép ideáljaink vannak bőven, de ezek mit sem érnek, ha nem a társadalmi súrlódás csiszolja őket kristálytisztára.

Az elkövetkező időszakban minden ellenzéki párt számára az lenne az elsődleges feladat, hogy minden létező helyi konfliktusba beleálljon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2018. április 12. 14:05
"FEGYVERBE!"
terra
2018. április 12. 11:46
Bele kell állni a helyi konfliktusokba? Na jó, de kiknek? Helyi szinten az ellenzéki pártok gyakorlatilag alig léteznek. A szocialisták aktivista hálózata régen szétszéledt, a Jobbiknál is folyamatos az erodálódás. Az ellenzéki kampányt jórészt a balos média és a simicska-sajtó végezte a pártok helyett.
annamanna
2018. április 11. 19:11
A szerző brutális tévedésben él. Nem harcokba kell beleállni, mert minek? Inkább ki kellene találni a célt, a jövőt, ami felé el szeretnénk jutni, és azt nekiállni felépíteni. A jövő pedig - remélhetőleg - nem a permanens háború, tehát nem az állandósult háborús hangulatot kell felépíteni. A jövő remélhetőleg nem is pártokra hasadt társadalomból áll, tehát a pártoskodás is lényegtelen a jövő felé való eljutásban. Hogy ez konkrétabban is érthetőbb legyen, ahhoz a Lovasi-interjúból idézek: "- - Van valami, ami a felhíguló popnak a helyét átvette szerinted? Nem feltétlenül zenében, hanem amire reagálnak az értelmiségi, vagy sznob, de mindenképpen divatérzékeny emberek… - Azt olvastam, azt mondják, hogy például a főzés ilyen. De tényleg. A streetfood-forradalom, meg a mindenféle új divatok, amelyek a gasztrokultúra körül vannak, például sokkal dinamikusabban, pezsgőbben fejlődő dolgok, mint például a popzene." Na és ehhez a gasztroforrdalomhoz szükség volt permanens háborúra? Valami részben biztosan, pláne a zsidónegyedben tört ki miatta háború, de alapvetően az egész kicsit sem szól a társadalom megosztásáról, és mégis valami teljesen újat hozott be a hétköznapok valóságába, ami eddig nem volt. Ez nem valami retró, nem olyasmi, ami feltámasztja a múltat, de nem is szakít vele, nem áll szemben radikálisan a múlttal, hanem szépen, szervesen továbbfejlődve újítja meg a kultúrát. És ez a gasztroforrdalom Orbán Ráhelnek ugyanúgy bejön: http://bozotharc.blog.hu/2018/04/09/ma_sem_a_sarki_onkiszolgaloban_ebedelt_az_orszag_sajatlabon_allo_ifju_parja Mint Lovasi Andrásnak. Ez a gasztroforrdalom eltörli a pártoskodó különbségeket. Úgy újul meg, hogy nem okoz traumát, és úgy újul meg, hogy nem megy visszafelé, hanem előre. Ilyen projektekből áll a jövő, ilyenekbe kell beleállni, nem az iszapbirkózásba. A Kádár-korban megújult a magyar irodalom, azon belül a gyerekirodalom, a film, a tévé, imádnivalóak voltak a reklámok, megújult a zenei kultúra, és bár ezek részben jártak háborús feszültségekkel, pláne az ifjúsági zene, de összességében mégsem okoztak traumát. A Horthy-korban megújult az oktatás, ami ugyan a gyerekek számára kissé traumatikus volt, de összességében mégis jót hozott. A dualizmus korában megújultak a városképek. A reformkorból elég egy nevet említeni: Széchenyi - máris lehet érteni, hogy nem a háborúskodás hozza el a megújulást. A lutheri vallási forradalom bár járt némi traumával, de ezt össze sem lehet hasonlítani mondjuk egy török hódoltsági traumával; a vallási reform a magyar társdadalom része maradt tartósan, míg a török időknek csak a traumájára emlékszünk, a pusztulás emlékén kívül más nem maradt meg belőle. A vallási reform viszont nem leépített valamit, hanem felépített valamit, ami addig nem volt. Járt némi küzdelemmel, de a küzdelem alapvetően nem valami ellen irányult, hanem valamiért, egy olyan jövőért, egy olyan konkrét vallási modellért, amit kitaláltak és meg akartak valósítani, tehát a legfontosabb cél nem a háborúskodás volt. Sokkal nehezebb kitalálni, hogy mi legyen, mint azt látni, hogy kinek kell nekimenni és öklözni, gyomrozni, csak azért, hogy háborúzzunk és győzzünk, l'art pour l'art alapon, csakazértis! Sokkal nehezebb pozitívan megfogalmazni a jövőt és azért küzdeni. Persze azért van egy nagy rakás pozitív kezdeményezés, ami nehézségekbe ütközik: - alternatív szülés - alternatív oktatás - alternatív (bio) építészet - bio mezőgazdasági termelés De az utóbbihoz kapcsolódó természetgyógyászat máris hatalmas és izmos mozgalom, ami különösebb harc nélkül terjedt el; bár vannak benne küzdelmek, vakvágányok, sarlatánok, ilyen-olyan akadályok, oltani/nem oltani dilemmák, de alapvetően az egész egy pozitívan meghatározható cél felé halad, amiben a fő cél nem a másik párt elleni küzdelem, csakazértis, hogy annak csakazértse legyen igaza. Aztán ide lehet sorolni még a - városi biciklizés és más alternatív közlekedési eszközök, rollerek terjedését - magát a számítógépes világforradalmat, ami nagyon alapvetően alakítja át a világot, anélkül, hogy traumatizálná azt Azok a változások, amik nagyon hirtelen és nagyon traumatikusan, nagyon sok fájdalommal, harccal járnak, mint például a migránsválság vagy az ukrajnai polgárháború, biztosan NEM JÓ UTAK.
zakar zoltán béla
2018. április 11. 18:38
tefejetlennagy
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!