„Az utóbbi évek és hónapok során néhány, elsősorban franciaországi és németországi templom ledöntése újabb vitákat váltott ki keresztény és kulturális körökben. Ugyanez történt nemrégiben a Bánátban szinte üressé vált templomok esetében. Valóban nehéz meghúzni a határvonalat. Olyan megoldás meg úgy sem található, amelyet mindenki megelégedéssel fogadna. Nem célom, hogy bármelyik véleményt támogassam, vagy cáfoljam.
Történelmileg beigazolódott, megmásolhatatlan tény: templomok emeltetnek, és templomok válnak romhalmazzá. A keresztény templomokra jellemző, hogy a közösség istentiszteleti összejöveteleinek a helyszínei. Szent helyek, amelyekben szent cselekmények, szent események történnek. Ezek között is a legszentebb a hódolat az Örökkévaló színe előtt. A katolikusoknál szokás felszentelni őket, ami speciális használatra történő elkülönítést jelent. Ez adja a templomnak a szent hely jelleget, és ez különbözteti meg a profán épülettől. A Szentírás egyértelműen tanúskodik arról is, hogy a hívő ember értelmezése szerint a templom az emberek közötti isteni jelenlét jele és az Istennel való találkozásnak a kiváltságos helye. Így volt ez már akkor is, amikor a választott nép a pusztai vándorlás és a kánaáni honfoglaló harcok közepette a Szent Sátrat vitte magával, amely szüntelenül emlékeztette arra, hogy az Isten népe körében székel. Így volt ez később is, amikor Salamon király szilárd anyagból készült templomot építtetett.