„Sokan igyekeznek az áprilisi szavazás főpróbájaként bemutatni a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester-választást, részben talán okkal. A második legnagyobb területű magyar város mindig jobbra húzott, a Fidesz itt már 2006-ban is megalázó vereséget mért a baloldalra, az elmúlt önkormányzati voksolásokon ritkán adta kétharmadnál alább. Ha nyerne a teljes – tényleg teljes – ellenzéki összefogás, annak morális értelemben nem a Fideszre, hanem a túloldalra nézve lennének súlyosabb konzekvenciái. Amennyiben Hódmezővásárhelyen lebontható a NER egy helyben hitelesnek számító, az összes ellenzéki párt számára vállalható, tisztességes jelölttel, akkor alighanem bárhol lebontható. (Vagyis eddig sem a lehetőség, hanem inkább a belátás és a hajlandóság hiányzott.)
A város »világnézetileg«, az ellenzéki stratégiát tekintve és az egyik legerősebb kormánytag helybéli beágyazottsága alapján is inkább kivétel, mint szabály: az eredménytől függetlenül kevéssé alkalmas országos érvényű törvényszerűségek megfogalmazása. Abban a tekintetben ugyanakkor kétségkívül főpróbának tekinthető a vásárhelyi eset, hogy világosan megmutatja, mire számíthat, aki – egy elvben szabad, európai országban, az alkotmányos jogaival élve – megpróbál alternatívát ajánlani a kormánypárt jelöltjével szemben: sok jóra nemigen.”